Illyés Gyula nagy verse jár az eszemben, miközben Balatonszárszóra indulok, ahol magyar hittársaimmal együtt megünnepelni készüljük a magyar református egységet, a Magyar Református Egyház újraalakulásának 20. évfordulóját. Nagy költőnk tanúsága szerint valóban létezik „haza a magasban”, egy olyan romolhatatlan, ronthatatlan haza, ahol összeérnek az utak: az öröm és a gyász; ahol összeérnek a folyók: a múlt és a jelen; ahol egymásba kapaszkodnak a sziklahasító hajszálgyökerek; ahol egymásra talál és egymás hasznára van a magyarság. Ez a haza attól válik erőssé, ha erős, konszolidált tartományai vannak. Ilyen tartomány a magasban a Kárpát-medencei Újságírók Közösségének Egyesülete vagy az egységes református egyház. Kivételezettje vagyok a sorsnak, hogy mindkét tartomány létrehívásában, fenntartásában részes lehettem.

A Kárpát-medence tíz református egyházkerületének képviselői a Generális Konvent megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából gyűlt össze, hogy számba vegye az elmúlt két évtized közös eredményeit, és Isten segítségét kérje további fáradozásaihoz. Megerősítették elkötelezettségüket a magyar református egység mellett. „Elsősorban Istené a hála és köszönet az elmúlt két évtizedért. Mienk pedig orcánk pirulása az esetleges kudarcokért, az el nem végzett feladatokért” – áll az elfogadott zárónyilatkozatban.

A zárónyilatkozat nem tagadja el, hogy az elvégzett, vagy el nem végzett munka mellett komoly próbatételt jelentett az utóbbi pár esztendő: „kívül harcok, bent félelem”. Félelem a vírus miatt és az egyházat ért külső és belső támadások miatt. Szószerinti harcok a kárpátaljai testvéreink életében, akik közül sokan életüket is áldozták ebben az értelmetlen háborúban. Mégis ebben a nehéz időszakban is hiszünk abban, hogy közös imádságunk és hitünk révén Isten segítségével megújulást és békét találunk.

Az évfordulón ugyanakkor örömmel töltött el, hogy ez alkalommal az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetsége is csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz.

Mint Péterffy Kund lelkipásztor mondta: a dél keresztje alatt élő magyaroknak szükségük van a magyar református egyházhoz tartozni, és reményét fejezte ki, hogy a magyar református tartomány is erősödhet az ausztráliai magyarok csatlakozása révén.

„Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért! Az Úr pedig cselekedje azt, ami néki tetszik!” – hangzott el kívánságként az ünnepi alkalom végén.

Nekem meg Kulcsár Ferenc felvidéki költő szavai jutottak eszembe: ez a magyar látásmódot, magyar szellemet és lelket, a magyar „géniuszt” nevelő táj nem azonos, soha nem is volt azonos a politikai értelemben vett országgal, az ország állandóan változó politikai határaival. Hiszen az „ország” csupán hatalom és birtoklás, de a nemzet, a haza a magasban kultúra: szeretet, értelem és érzelem, közös emlék a múltból és közös terv a jövőre. Ezért a népnek, a nemzetnek nem a változó és mulandó „politikai térkép” határolta országot kell megtöltenie kultúrával, hanem a „hegy- és vízrajzi térképet”, azt az ölelő karra emlékeztető hazát, a Kárpátoknak azt a karéját-medencéjét, melyet a kultúrateremtő és kultúraőrző magyar nép évszázadok óta benépesít, táj és ember kölcsönös egymás-nemesítését teremtve meg, elsősorban a nemzetmegtartó nyelv által, az által a halhatatlan közös alkotás által, amely emberekben él és tájakban, földben és égen

A zárszóként elhangzott ige pedig vezérelv az elkövetkező évekre: Krisztus a jövő, együtt kövessük Őt!