A Torockón kétszer kelő nap, a Túri-hasadék tündérei és a sziklából kinövő kard, a Tordai-hasadék Balika-barlangjai – legenda és valóság, misztikus realizmus, mondák és lehetséges történelmi hátterük keltek életre Hidán Csaba László történész, egyetemi tanár péntek esti előadásán, amely a 10 éves a Duna-Ház című programsorozat keretében valósult meg.

Újabb telt házas eseménynek adott otthont a szórvány magyarságának identitástudatát ápolni hivatott torockói Duna-Ház, amelynek meghívott előadóját, Hidán Csabát nem csupán a képernyőről ismerik a környéken. A kolozsvári születésű régész, történész, harcművészet-oktató több alkalommal is rendhagyó történelemórákat tartott a tordai és a nagyenyedi iskolásoknak, Torockón viszont első ízben mutatkozott be.

Az egybegyűlteket Csécs Márton Lőrinc, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese, torockói unitárius lelkipásztor üdvözölte, aki – a Torockón fellelhető értékekre utalva – egy látogató szavait idézte fel, aki szerint „ide nem turistaként, hanem zarándokként érkezett” az illető.

A hagyományéltetés fontosságát hangsúlyozta Hidán Csaba is bevezető soraiban. Szerinte egy nép megmaradása érdekében nagyon fontos, hogy ne szakadjon meg a kapcsolatunk az ősök világával, hiszen, ha ezeket megőrizzük, lelkileg gazdagabbak leszünk és talán jobban megértjük a mai világunkat is.

Előadásában Hidán Csaba lenyűgöző párhuzamokat vont a legendák és a történelmi valóság között, hiszen ismertette azokat a történeti, régészeti vagy néprajzi eseményeket is, amelyek az emberi képzelet, lélek és emlékezet mellett kialakíthatták azokat.

A hallgatóság megtudhatta, milyen kapcsolat van például a Túri-hasadékban megtalált, a földből kinövő kard legendája és a szkíta áldozóhelyek, illetve a magyarság kultúrájában a 20. századig fennmaradt kardkultusz között. Hasonlóképp izgalmas részletek derültek ki a Székelykőhöz kapcsolódó mondák és Torockó egykori három vára közötti összefüggésekről, vagy a Tordai-hasadékban található Balika-barlangokról szóló történetek és az ide menekülő kuruc vitézek kapcsolatáról.

Bár az előadás adatokban és a forrásokra való utalásokban bővelkedett, a hallgatóság számára mindvégig lebilincselő volt, hiszen Hidán Csaba – a rá jellemző stílusban – a hallgatóságot is bevonta az előadásba. Bemutatta például, őseink hogyan oldották ki a szorosra zárult kötélcsomót, hogyan itták ki a poharat a vérszerződéskor, vagy hogyan lehet pillanatok alatt tüzet csiholni pirit rúd, tapló és csiholó segítségével.

Levetített továbbá néhány Mongóliában készített felvételt is, amelyek segítségével felhívta a figyelmet az ottani és a torockói női népviselet néhány közös elemére. Hidán ugyanakkor utalt számos más kultúrtörténeti érdekességre is, például arra, hogy a zuhany első írásos említése is őseinkkel hozható összefüggésbe: 938-ban Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár elrendelte, hogy hozzanak számára hordozható fürdőalkalmatosságot, hogy „lemoshassa az út porát”, „éppen olyat, mint amilyen a magyar uraknak van”.

„A monda, a rege egy jelzőkaró a múlt felé. A hiedelem figyelmeztetni szeretne valamire, amit lehet, hogy már nem értünk, de még érzünk. A tündérek, a táltosok, a hősök tartást, erőt, megmaradást adnak a közösségnek” – hangsúlyozta Hidán Csaba.