Kolozsváron a 19. században sok kitűnő cigányzenész élt, mind közül talán a legismertebb Bem tábori zenésze, Salamon János. Ám dr. Kovács Sándor egyháztörténész szerint nem kellene elfelednünk Pongrácz Lajost sem, aki Rudolf trónörökös kedvenc prímása volt, és ő mulattatta a híres arisztokrata családokat, a Mikeseket, a Bánffyakat, a Telekieket, a Barcsaiakat és a Wesselényieket is. Kalandos életet élt, bejárta a monarchia minden szegletét, többször nősült, és mint sok más prímás, élete végére ő is elherdálta a vagyonát.

A torockói Duna Házban ötödik éve tart „rendhagyó történelemórákat” A magyarság története címmel dr. Kovács Sándor egyháztörténész. Idén, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján az előadások visszatérő témája a legkisebb magyar történelmi egyház ünnep- és hétköznapja az impériumváltás korszakában. Az idei előadások korabeli egyházi beszámolók, naplójegyzetek, dokumentumok segítségével felelevenítették, hogy milyen hatással volt az erdélyi magyar unitárius közösségre a tragikus eseménysor. Az előadó beszélt az 1956-os forradalom és szabadságharc unitárius kötődéseiről, az erdélyi unitárius közösség Trianon utáni traumáiról, az iskolák elvételéről, és az elrománosításról is.

A magyarság története című sorozat keretében a járvány előtt élő előadásokat tartottak Torockón, ám ősszel ez online térbe kényszerült. Péntek este tartották meg a „rendhagyó történelemóra” legutolsó előadását, ez alkalommal dr. Kovács Sándorral a Trianon-évfordulóhoz képest néhány évtizedet visszautazhattunk az időben, a 19. századi muzsikus Kolozsvárig. Az előadó szerint a kiegyezést követő évtizedekben Kolozsváron több jelentős cigánymuzsikus is tevékenykedett, ám Pongrácz Lajos unitárius vallású prímásról méltatlanul keveset lehet hallani.

Az előadó a muzsikus cigányokkal az unitárius egyházközség anyakönyveiben találkozott először, mint fogalmazott, véletlenül. Éppen John Paget János angol származású, magyarrá lett gazdálkodó és író életét és családjának történetét kutatta, amikor az anyakönyvben többször találkozott Pongrácz Lajos népzenész nevével. A korabeli anyakönyvben a keresztszülők nevét is feltüntették, és az előadót megragadta, hogy a népzenész gyermekeinek keresztszülői között püspökasszonytól, grófig, báróig, ismert primadonnáig mindenki megfordult. Kovács Sándort ekkor kezdte el érdekelni, hogy „ki a csuda lehet ez az ember”.

„Úgy húzta, hogy még a poharak is táncoltak az asztalon”

Mint megtudtuk, a kolozsvári cigányzenészekről az első feljegyzések a 18-19. században jelentek meg. A korabeli zenekarokban leginkább a prímások nevei maradtak fenn, és az előadó szerint a zenekarok többi tagjának a nevét nagyon nehéz megtalálni. Pongrácz Lajos neve is fennmaradt, aki talán a leghíresebb kolozsvári cigányprímás, Salamon János veje volt. Pongrácz „Laji” Salamon Emíliát vette feleségül, akivel két lányuk született, Anna és Ida. A házasság válással végződött, és nagyon súlyos vádakkal illették „Lajit” a korabeli jegyzőkönyvben. A muzsikus ekkor tért át az unitárius vallásra, és 14 nappal a betérése után kérte, hogy az unitáriusok is válasszák el a feleségétől, majd nemsokára újranősült.

Kovács Sándor szerint Pongrácz Lajos nem csak zenéjével vált ismertté, hanem az irodalomba is „belopta magát”. Bánffy Miklós például az Erdély-trilógiájában úgy emlékszik vissza rá, hogy „úgy húzta, hogy még a poharak is táncoltak az asztalon”.

Az 1870-es évektől Pongrácz zenekara egyetlen országos eseményről sem hiányzott, sokszor felléptek Pesten is, sőt a banda híre messzire eljutott. „Kolozsváron a játékukra felfigyelt egy zsidó származású úriember, aki a lakodalmára meghívta a zenekart. A császárvárosban hamar terjedt a hírük, és felfigyelt rájuk gróf Szőgyény-Marich László, aki Rudolf trónörökös jó barátja volt, és ő protezsálta be a zenekart Rudolfhoz” – mesélte Kovács Sándor.

Hozzátette: 1886 januárjában Pongráczék először muzsikáltak a királyi családnak és a trónörökösnek, és Rudolf két kedvenc magyar nótája a Nincsen annyi tengercsillag az égen…, és az Édesanyám is volt nékem… kezdetű dal volt. Az előadó arról is beszélt, hogy a korona várományosa nagyon szeretett vadászni, és állítólag a zenekar a vadászatokra is elkísérte őt. Pongráczot sokan kérdezték erről az időszakról, és a feljegyzések szerint úgy nyilatkozott: „nagy mulatságok voltak, úgy ültünk az asztalnál, hogy egy cigány, egy király, egy cigány, egy király…”.

A trónörökös halálakor saját kezűleg vitt koszorút a koporsóra

A cigánymuzsikus és bandája sok éven keresztül húzta a nótát a trónörökösnek és vendégeiknek, és amikor meghallották a hírt, hogy Rudolf a mayerlingi vadászkastélyban öngyilkos lett, a korabeli lapok szerint Kolozsváron a cigányzenészek bánatukban sokáig nem fogtak hangszert a kezükbe. A trónörökös halálán megrendült Pongrácz saját kezűleg vitt koszorút a koporsóra Bécsbe, amit Stefánia hercegnő levélben meg is köszönt neki.

Pongrácz zenéjét a kolozsvári arisztokrácia is nagy szeretettel fogadta később, így ő mulattatta a Mikeseket, Bánffyakat, Telekieket, Barcsaiakat, Wesselényieket, ám a sors mégis úgy hozta, hogy hiába keresett sok pénzt, mert az élete végére minden vagyonát elverte.

Kovács Sándor szerint a régi dicsősége többet nem tért vissza, és az új nemzedék, az új muzsikusok és az új zene kezdte kiszorítani őt és zenekarát a zenei életből. A muzsikus 1915-ben halt meg Bécsben, a Házsongárdi temetőben temették el, ahol Boros György főjegyző mondott búcsúbeszédet, és így emlegette: „neveddel együtt szállott a magyar zene dicsősége el, messzi országokba…”

A magyarság története című sorozat januárban folytatódik, dr. Kovács Sándor reményei szerint már a megszokott helyen, a Duna Házban. Az online előadást a Duna Ház Facebook-oldalán lehet megtekinteni.