A koronavírus-járvány szembesített azzal, hogy az ember a vélt technikai fölénye ellenére is kiszolgáltatott a természetnek, s azzal is, hogy a civilizáció képes önmagát egyik napról a másikra tönkretenni. E két állítás közül kit-kit az egyik győzött meg végérvényesen aszerint, hogy kinek milyen információk álltak rendelkezésére a vírus eredetéről.   

Azt is fel kellett ismernünk, hogy a média nem segített a kérdés eldöntésében: a járvány korai szakaszában a fősodor médiában megjelent hírek a vírus eredetéről egyik napról a másikra fordultak a visszájára, s amit az újságírók korábban állítottak, azt később már egyöntetűen tagadtak.

A Covid-járvány elején minden tekintélyes hírforrás, lap és televíziós csatorna buta és nevetséges elméletnek minősítette azt a feltevést, hogy a Covid-19 vírus egy kínai biológiai laboratóriumból szabadult volna el. A New York Times, a Washington Post, a Guardian mind azt hangoztatta, hogy az az állítás, hogy az ember szupervírust gyárthatna, és egy véletlen katasztrófa nyomán kipusztulna az emberiség, csak a sci-fi irodalom lapjain fellelhető. Aki azt mondja, hogy 2019-ben valami hasonló játszódott le, az félrebeszél. A Facebookról és a Youtube neves tudósokat tiltott le a platformon, mert felvetették a lehetőséget, hogy ember gyártotta vírus lenne az atipikusan viselkedő kórokozó. A csak kételyeikre választ kereső tudósokra, és egyfajta választ kínáló gondolkodókra rásütötték, hogy rasszisták, ezért támadják Kínát. Aztán 2021 januárjában a New York Magazine mégiscsak megpendítette, hogy az a vírus bizony laborszökevény. És néhány hét leforgása alatt ez lett az általánosan elfogadott vélemény, erről cikkezett a New York Times, a Washington Post, a Guardian is.

Hasonló jelenség volt felfedezhető a fősodor médiában Joe Biden amerikai elnök szellemi állapotával kapcsolatban. A komoly lapok és hírcsatornák hosszú ideig nem voltak hajlandóak foglalkozni az elnök szellemi képességeinek hanyatlásával, Biden fura szerepléseinek ellenére sem. Aztán a Biden–Trump televíziós vita után szinte varázsszóra mindenki arról írt, hogy Biden elmeállapota miatt vissza kell vonuljon az elnökválasztási kampányból.

Nem csodálkozom ezek után, inkább szégyenlem magam amiatt, hogy az újságok és a televíziók tekintélye drámaian hanyatlott és a média, sajnos, a sajtó lejtmenete is tovább folytatódik.

A laposföld hívei, az összeesküvés-elméletek kedvelői hamar rávághatják: íme, itt a bizonyíték, hogy minden újságíró és minden  (fő)szerkesztő ugyanazt a napiparancsot kapja a Gondolatszabályozó Központtól.

Miért mantráznak az újságírók? – firtatja Yascha Mounk augusztusi tanulmányában. „Racionális, sőt dicséretes, ha az újságírók az újabb bizonyítékok birtokában megváltoztatják véleményüket – írja Mounk. – De amikor az újságírók hetekig, hónapokig nem vesznek tudomást a tényekről, érthető, sőt elkerülhetetlen, hogy sokan konspirációra gyanakodjanak.”

Mounk jóhiszemű és nem hiszi, hogy az újságírók vadlibák, akik csoportosan vonulnak. Mivel magyarázható hát ez a nyájszelem? – kérdezi. Úgy találja, hogy a megfelelési kényszert, a konformizmust ősi szükségletek, beidegződések irányítják. „Aki nem halad a nyájjal, roppant kockázatot vállal” – írja Yascha Mounk, aki mindenkit biztosít afelől, hogy nincs titkos tájékoztatási hivatal, amely naponta instruálná a lapok és a televíziók vezetőit. Arról van szó, hogy az ember nem szeretné, ha számkivetetté válna társadalmi csoportjában. Márpedig, ha a kínai laboratóriumban vélte felfedezni a Covid-19 forrását, akkor azt gondolhatták róla, hogy azok kezére játszik, akik gyűlöletet keltenek a külföldiek, az ázsiaiak ellen. Ha Biden szellemi leépüléséről írt, akkor azt mondhatták volna, hogy Trump malmára hajtja a vizet. Aztán egyszer csak fordult a szél. Suttogva egy ideje már terjedt az új álláspont, és valaki pont jókor állt elő azzal, ami addig szentségtörés volt. Mégsem lett belőle baj, sőt, most már az számíthatott kellemetlen kérdésekre a társasági vacsoraasztalnál, aki a régi nótát fújta. 

Magatartásunk ősi mozgatórugója az, hogy a környezetünk elfogadjon, elismerjen bennünket. A homo sapiens több tízezer éves történetének java részében, akit kitaszított a közössége, az halál fia volt. A normális életet, az anyagi biztonságban élőknél a kirekesztés lett a fő veszély. 

A kedvező pillanat eljöveteléig a konformista magatartás az előnyös. A kirekesztés veszélye még akkor is él, ha később kiderül, hogy a tabudöntőnek volt igaza – jegyzi meg Mounk. Rajta marad ugyanis az árulás bélyege, és akkor sem fogadják vissza a törzsi vacsoraasztalhoz, ha az idő őt igazolta.

Ezért a jó újságíró az, aki jó időben elsőként töri meg a tabut egy újságcikkel, ő is tekintélyre tesz szert. A médiafogyasztók minél inkább szorgalmazzák a tabudöntögetést, annál inkább hozzájárulnak a szabad sajtó fennmaradásához. De hát a médiafogyasztó magatartásának ősi mozgatórugója is a konformizmus...

(Nyitókép: Yascha Mounk Facebook oldala)