„Az élet olyan, mint az olimpiai játékok. Egyesek kalmár-sátraikba telepednek, s csak azzal törődnek, hogy a nagy jövés-menésben mit lehet keresni. Mások minden erejükkel a dicsőségért küzdenek. Végül a túlnyomó többség, a nézők, csak egyszerű szemlélői az eseményeknek.”

Ez az idézet Püthagorasztól származik, aki úgy tűnik, nagy rajongója volt az olimpiai játékoknak. Akárcsak híres és minden hatodikos által ismert tételét, a sport és élet összefüggéseire vonatkozó teorémáját is lehetetlen megcáfolni. A lényeg. Hogy senki sem maradhat ki a hivatalosan ma kezdődő olimpiai játékok hatása alól. (Egyszerű szemlélőként már mínusz egyedik napon nyilazásban elért világrekord és a hetes rögbi negyeddöntői is meggyőztek arról, hogy érdemes e napokban vigyázó szemeinket Párizsra vetnünk. Sok meglepetést tartogatnak a nemes viadalok, miközben régi igazságok is újra igazolódnak. Például az az angol mondás, hogy a foci úri sport, amit durva emberek játszanak; a rögbi pedig egy durva sportág, amit úriemberek játszanak.)

Szép, tiszta és nemes gondolat volt a görögöktől, hogy négyévenként megrendezzék az olimpiát, s ilyenkor a városállamok még a háborúskodást is beszüntették egymással.

Pierre de Coubertin, a modern olimpiák atyja úgy tartotta, hogy „az olimpiai játékok megrendezése a történelem felidézését jelenti”. Sajnos, az ógörögök békatiszteletét, nem sikerült – egyre kevésbé sikerül – megidézni. A párizsi játékok ideje alatt dúl a háború a világ számos részén, s miközben a sport az emberi természet nagyszerűségéről, az emberi képesség határainak feszegetéséről szól, úgy tűnik, nem tudunk túllépni azon, hogy Káin gyermekei vagyunk.

Folyton előtolul az a gondolat is, hogy mivé vált modern világunkban az olimpiai gondolat, az érdek nélküli tiszta versenyzés. És nem kedvező a kialakuló kép! A versenyeket a teljesítménynövelő szerek használata avatja botrányossá és kiábrándítóvá, a nemzetek gátlástalan győzni akarása miatt. A gazdag nemzetek lépéselőnyben vannak, úgy aratnak kétes győzelmeket, hogy olyan doppingszerrel kokszolják sportolóikat, amelyet még nem lehet kimutatni az emberi szervezetben. Az egészséges, kisportolt testek helyett, boszorkánykonyhákban kikevert vegyszerek és hormonok versenyezzenek egymással. És az emberi tett alkimistáit az sem zavarja, hogy hosszútávon tönkre teszik erkölcsileg és fizikailag is a naiv modern kori gladiátorokat.

Coubertin nemes szándéka sem valósult meg, miszerint az olimpiai játékok a világért vannak, és minden nemzetnek el kell jutnia hozzájuk. Soha nem szabadulunk meg már attól, hogy a politika valamilyen oknál fogva bojkottálja az olimpiai játékokat vagy eltiltson politikai ellenségeket a versenyektől, nem elsimítva, hanem szítva az ellentéteket az országok, népek között.

De ne legyünk borúlátók, bízzunk abban, hogy felejthetetlen pillanatokat élhettünk át akár a tv előtt is, amikor egy-egy tiszta szívű és lelkű fiatal sportoló sportszerűen győzhetett, és önfeledten örülhetett ezek után győzelmének vagy dobogós helyezésének. És ezt a tiszta örömöt, a mindenkori profitra éhes vállalkozók, politikusok, sarlatánok sem tudják elhomályosítani.

Reménykedjünk abban, hogy a görögöktől örökölt sportszerű és tiszta olimpiai eszme végül győzedelmeskedni fog világunkban is. Az olimpia eszméje annak idején egyesítette a görög népet, s előbb-utóbb ugyanez az olimpiai eszme a világ népeit is egyesíti majd.

Püthagorasz tételét megismételve Pierre de Coubertin is kijelentette: „az olimpiai mozgalom olyan eszményt ad a világnak, amely számol az élet valóságával, és magában foglalja annak lehetőségét, hogy ezt a valóságot a nagy olimpiai eszme felé irányítsa.”

A tokiói olimpia idején 2021 júliusában jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy a játékok jelszavát így módosítja: Citius, Altius, Fortius – Communis. Gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt! 

Így legyen.

(Nyitókép: MTI)