Társaságban vetődött fel a kérdés, hogy ki látta a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit. Néhány szemérmes válasz után férfiasan bevallottam, hogy én néztem, sajnos, láttam. Amit láttam, az elszomorított.

Mintha csak a Formula-1 futamait követtem volna, körbe-körbe járt a labda fantáziátlanul, a támadók unottan játszottak hátrafelé, hogy a védők is kerüljenek játékba, ha már az ellenfélnek sincs kedve támadni.

Rájöttem: nagy pénz, kicsi foci.

Így gondolták az angolok, akik VAR-ra várva egyenlítettek, majd lőtték be magukat a döntőbe. Talán a showtlan edzőjük, Gareth Southgate volt az egyetlen, aki lelkesedhetett a nézhetetlen Anglia–Svájc negyeddöntő után, s a Hollandia elleni unalmas elődöntő után. Azt merte mondani, hogy a játékosai valódi hősök.

Így gondolták a francia spielerek is, akik úgy vánszorogtak be a legjobb négy közé, hogy egyetlen akciógólt sem lőttek, három góljuk közül kettő öngól, egy pedig tizenegyesgól volt. Ez a hatalmas teljesítmény aztán annyira kiütötte őket, hogy passzívan szemlélték a spanyolok fölöttük aratott győzelmét.

Így az olaszok is, akik egy 98. percben szerzett gólnak köszönhették, hogy túlélték a csoportköröket, aztán a negyeddöntőben dicstelenül búcsúztak?

Nem mind arany, ami fénylik, igazolták a belga Aranygenerációnak nevezett csapat tagjai.

A hazai pálya pedig dőlhet egyirányba, még ez sem elég, hogy érdemes lenne fáradozni, s beverekedni magunkat az elődöntőbe – morfondírozhatott a német válogatott, amely sikeresen újra és újra megcáfolja a sokáig axiómának tartott tételt, miszerint a labdarúgást két csapat játssza, és a végén Fritzék nyernek.   

Nyerni ezen az Eb-n nem nyertek sem az olaszok, sem a németek, sem a franciák, de ami a legszomorúbb: a szurkolók sem. Minden idők legunalmasabb tornája volt az idei, a mérkőzéseken nem diadalmaskodott sem a küzdőszellem, sem a taktika, sem a technika (leszámítva a VAR-t).

Aki hatalmasat kaszált, az az UEFA: több millió eurót zsebelt be a tévéközvetítések díjából, a reklámokból. Lehet, hogy a következő években tanítani fogják az egyetemeken, hogy hogyan lehet ilyen kétes minőségű árut, lejárt szavatosságú sztárokat jó marketinggel eladni.

Hátra van a vasárnapi döntő a labdarúgást még mindig komolyan vevő spanyolok és az álhős angolokkal. Valószínű nem fogom megnézni. Egyrészt, mert babonás vagyok: így érzem tétmérkőzéseken az a csapat, amelyiknek szurkolok, veszít. Így ez esetben győzne az unalmas középszer, megkoronázza ezzel az Euro `24-et.

Másrészt, mert a darts és a snooker is izgalmasabb játék lett, mint a foci. 

U.i.: Azért az ismétlést megnézem. Ilyen az igazi szerelem: agyő, de veled maradnék, ha maradsz te is egy kicsit, ami voltál.

(Nyitókép: UEFA/Facebook)