Holnap lesz a nemzetközi gyermeknap. Egy nap, amelynek kihatnia kellene az év minden napjára, hiszen nincs egyetlen társadalomban egyetlen generáció sem, amely nagyobb figyelmet, törődést érdemelne mint a fiatal nemzedék.

Kevesen tudják, hogy gyermeknapot a világon először a török elnök, Kemal Atatürk hirdetett azzal a megjegyzéssel, hogy valójában a gyerekektől függ a nemzet jövője.

1923 és 1934 között április 23-án a törökök a Nagy Nemzetgyűlés megalapítására emlékeztek (a török függetlenségi háború idején 1920. április 23-án alakult meg) és az ezt követő egy hét volt a gyerekeké. 1935-ben a kormány úgy határozott, hogy létrehoz egy napot, melyen a nemzeti szuverenitást és a gyermekeket is ünneplik, így Atatürk az új török köztársaságot Törökország gyermekeinek szentelte.

Így Törökország volt az első állam, ahol a gyerekeket egy egész napon át ünnepelték. Az ENSZ 1954-ben tett javaslatot arra, hogy minden országban tartsák meg a kiemelt ünnepet, az UNICEF pedig 1980-ban június 1-jét nevezte meg nemzetközi gyermeknapként.

Egyesek azt állítják, manapság szinte értelmetlenné vált a gyermeknap, hiszen új szemlélet, új típusú felnőttek uralják a világot: a gyermekeiket (ki)szolgáló szülők, akik mindent (is) megtesznek gyermekükért, minden elképzelhető és elképzelhetetlen módszerrel egyengetik azoknak a sorsát.

Az állandóan a gyerekei fölött köröző, és minden lépésüket figyelő helikopter-szülők túlzásba vitt féltése és gondoskodása súlyos mellékhatásokkal jár: a gyerekek nem lesznek önállóak, felnőttként pedig hajlamosabbak lesznek a depresszióra, narcisztikusabbakká, kevésbé kreatívokká válnak és együtt érző, együttműködési készségük is gyengébb lesz. Akad olyan nevelési szakértő is, aki a tekintélyelvűség megerősödését a társadalomban – azaz a megalázott státus elfogadását, a lemondást az önálló gondolkodásról, cselekvésről – is az eltúlzott szülői gondoskodással magyarázza.

Ennél is kártékonyabbak hóeke-szülők (mások szerint fűnyíró- vagy buldózer-szülők) még a leckét is elkészítik a gyerek helyett, sőt harcba szállnak a tanárokkal, ha úgy érzik, hogy a gyerek érdeke látszólag ezt kívánja. Mindent megadnak a gyereknek, hogy minél jobban teljesítsen az iskolában, és előbbre juthasson az életben. A végső cél a biztos karriert és jó fizetést garantáló elitegyetemi felvételi, amit akár jogtalan, de legalábbis erkölcsi szempontból aggályos módon is igyekeznek elősegíteni. Az eredmény: szülőtől függő gyerek, aki még egyetemistaként sem képes az alapvető problémák kezelésére. A hóeke-szülők burokban nevelt gyerekei nem tanulják meg, hogyan kell önállóan leküzdeni az akadályokat – hiszen egészen felnőttkorukig nem is találkoznak ilyenekkel. Felmérések szerint a 18 és 28 év közötti fiatal felnőttek háromnegyedének még mindig a szülei intézik a fodrászt, a fogorvost, vagy tartják számon az iskolai határidőket. A megkérdezettek 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy akár a gyerek munkaadójával is kapcsolatba lépne, ha úgy ítélné, hogy ezzel segíthet gyermekének. A szülők 16 százaléka rendszeresen telefonon ébreszti gyerekét, vagy emlékezteti őt valamilyen fontos határidőre.

A szülői helikopterkedés és buldózerkedés gyakorlatilag a kiszolgált gyerekekből verbuválódott kiszolgáltatott társadalmat készíti elő, amelynek tagjai mohón fogyasztják az álhíreket, hívei lesznek az összeesküvés-elméleteknek, képtelenek lesznek túllépni a gondolkodás előregyártott paneljein. Miközben egyre több lesz az elégedetlen, boldogtalan gyermek.

Felelős, szerető szülőket kívánok minden kedves gyermeknek, nem pedig megengedő, felelőtlen felnőtteket, akik mai kényelmük biztosításával a jövőt tagadják meg az utódaiktól. A jövőtől pedig megtagadják a felelős felnőtteket.

Az igazi szeretet biológiai parancs és isteni parancs. Olyan, mint a levegővétel. Mint a levegővétel az életért.

(Nyitókép: csalad.hu)