Tegnap a Facebookot böngészve örültem annak, hogy néhány apa-társam (azaz társam az apaságban) szemérmesen ugyan, de kiposztolta abbéli boldogságát, hogy csodás gyerekei, unokái vannak, s kissé büszkén hirdette, hogy ő szerető apa.

Nem volt annyi bejegyzés, kép, videó, mint anyák napján igaz, de valamelyest árnyalta a szülői szeretetről és szigorról kialakított képet: jelezte, hogy az édesapák ünneplése legalább olyan fontos (lenne), mint az édesanyáké. Az apák szerepe – mára kiderült – a családi életben és a gyermek egyéni fejlődése szempontjából is pótolhatatlan. A legújabb trendek ellenére, amelyek a klasszikus nemi szerepeket, a férfi-nő és az apa-anya felosztást pusztán ódivatú és káros sztereotípiának tartják, jó néhány olyan kutatás látott napvilágot az elmúlt években, amelyek azt mutatják, hogy az apa teljes hiánya vagy az érzelmileg és biztonságosan elérhető apa hiánya, az apaseb fájdalma pótolhatatlan veszteséget okoz a gyermekek életében.

Apák napja alkalmából pszichológusok ismét arra figyelmeztettek, hogy a hagyományos férfiszerepek háttérbe szorulása súlyos társadalmi válságot okoz: hozzájárul a férfiak identitásválságához és a csonka családok arányának növekedéséhez. A hagyományos maszkulin erények megerősítésével a gyerekek és a nők is jól járnának.

Sam Lyman konzervatív közpolitikai elemző egyenesen azt állítja, hogy a modern társadalmak legnagyobb kihívása az apahiány. „A politikusok mégsem foglalkoznak a kérdéssel, és az apahiány problémájának megoldása helyett tüneti kezelést javallanak, például a szegénység enyhítését, a bűnmegelőzést, a hajléktalanság orvoslását” – méltatlankodik Lyman.

Az amerikai statisztikák valóban lesújtóak. A gyerekek negyede apa nélküli családban nő fel. A csonka családok aránya a kevésbé iskolázottak és a szegények körében kiugróan magas. A statisztikák sora pedig igazolja, hogy a csonka családban felnövő gyerekek hátrányos helyzetből indulnak. A kétszülős családban szocializálódókhoz képest négyszeres az esélyük a szegénységre, kétszeres az iskolából való kibukásra, csakúgy, mint az öngyilkosságra és az elhízásra. A drogfüggőségre pedig tízszeres, a börtönbe kerülésre háromszoros, a hajléktalanná válásra harminckétszeres.

A legjobb szociális politika a családok megerősítése lenne, véli Lyman. Ez viszont kulturális kérdés, nem politikai. Lyman utal rá, hogy a női egyenjogúság mellékhatásaként a hagyományos maszkulin erények és férfiszerepek a háttérbe szorultak, aminek következtében egyre több férfi kerül identitászavarba. A bajok már gyerekkorban elkezdődnek: az iskolában lemaradó, deviáns, magatartászavaros fiúk aránya messze meghaladja a hasonló problémákkal küzdő lányokét. Sokan a férfiszerepek meggyengülésével magyarázzák azt is, hogy nő a mamahotelben lakó, lassan középkorú, infantilizált férfiak aránya.

Azt Lyman sem tudja, hogyan lehetne visszafordítani a kulturális válságot, és ismét megerősíteni a hagyományos férfiszerepeket és vele a kétszülős családokat. Noha ez kulcskérdés nemcsak a gyerekek és a férfiak, de a nők jólétének szempontjából is. Elvégre a gyerekeket egyedül nevelő anyukáknak is kevesebb az esélye a jó életre, az önmegvalósításra és a karrierre, mint azoknak, akiknek párja is kiveszi a részét a gyereknevelésből.

Van olyan is, akinek kész receptje van a baj orvoslására. Bernjamin Pacini pedagógus szerint a fiúkat már kisgyerekkortól, a megfelelő meséken keresztül kell felkészíteni a felelős férfiszerepre, és megismertetni velük a hősiesség, a felelősség- és az áldozatvállalás erényeit. Pacini megemlíti, hogy a hagyományos maszkulin erények megerősítésével lehetne csökkenteni az erőszakos és agresszív mérgező férfiasságot is, az ugyanis szerinte szintén a férfiszerepek társadalmi válságából fakad.

Lehet…

Addig is, amíg a társadalom az apák fontossága fölötti vitában dönt, elegendő, ha mi férfiak, akiknek életük legnagyobb megvalósítása, hogy apák lettek, elfogadjuk, hogy feltétlenül szeretnünk kell gyermekeinket. Tudatosítjuk, hogy az apaságnak sosem érünk a végére. Még akkor sem, amikor meghalunk.

Mint Marie Clarence női empátiától vezetve, kimondta: „férfiként, majd apaként a felelősséged nem csak arra korlátozódik, hogy eltartsd a családodat és anyagilag támogasd. Annak már lejárt a mandátuma. A felelősséged abban is rejlik, hogy megfelelő példát állíts a gyermekeid és a következő generáció elé, mint férfi, mint férj, mint apa!”

(Nyitókép forrása :istockphoto.com)