A svédek és a finnek NATO-hoz való csatlakozásának amerikaiak által kieszelt szándékát, mellyel Joe Biden amerikai elnök Putyin ukrajnai kalandját szándékozott megbosszulni, jó ideig a török elnök, Erdoğan, határozottan ellenezte. Méghozzá nem elvi okokból, hanem a legalantasabb nacionalista számításból.

Magyarázatként.

A kb. 46 millió kurd Törökországban, Iránban, Szíriában és Irakban összefüggő területen (az ún. Kurdisztánban) él, feltehetően 4 000 éve, de bár több ókori és középkori birodalom többségi népességét alkották, az iszlám vallás felvételét követően államot már nem alapíthattak. A legtöbb kurd (kb. 25 millió) Törökországban él (az ország népességének több mint egyharmadát teszi ki). Az első világháborút követő sèvres-i békeszerződés 1920-ban el is ismerte a kurd népnek az autonómiához és a függetlenséghez való jogát, de ezt a döntést az érintett államok egyike sem volt hajlandó tiszteletben tartani.

Kemal Attatürk a függetlenségi háború nyomán kiverte az országból a nyugatiakat és kikiáltotta a köztársaságot. Kormánya a kurd és a Kurdisztán szavakat törölte a törökországi iskolai tankönyvekből (sőt nem csak onnan: gépem helyesírás-ellenőrzője sem hajlandó tudni róla), a lexikonokból és a térképekről. Nemcsak a kurd iskolákat tiltotta be, de a kurd nyelv használatát is, a kurd keresztneveket is törülték a hivatalosan elfogadott nevek lajstromából. Magyarán többé egyetlen kurd szót sem volt szabad kiejteni. 1978-ban megalakult a Kurd Szocialista Munkáspárt nevű szervezet, melynek tagjai ellen a kormányzat hajtóvadászatot indított. A kurdok terrorakciókkal válaszoltak, melyeket szabályszerű népirtás követett. (Amivel Törökország egyébként nincs egyedül a térségben). A PKK-t nem csak Törökország nyilvánította terrorszervezetnek (mellyel szemben minden megengedett), de török nyomásra az 1952 óta NATO-tag Törökország nyugati partnerei is, akik egyben – ha hallgatólagosan is – akceptálták a török kisebbségellenesség és autokrácia teljes arzenálját. (Az egyetemes emberi jogok nevében nyilván!)  

Annak ellenére is, hogy a kurdok egy csoportja, az Irakban élő pesmergák segítettek az amerikaiaknak Szaddam Husszein elfogásában, Oszama bin Laden azonosításában és az Iszlám Állam megsemmisítésében is kulcsszerepet játszottak.

A nem NATO-tag Svédország és Finnország menedéket adott számos a török katonai terror elől Európába menekült kurdnak. Főként azoknak, akiket Recep Tayyip Erdoğan török elnök hatóságai fekete listára tettek.

Erdoğan ezért csak hosszú vonakodás után és súlyos feltételekkel volt hajlandó belemenni a két ország NATO-ba való felvételébe. (A NATO-ban közismerten minden tagállam vétójoggal rendelkezik.) A feltétel az volt, hogy Svédország és Finnország kiszolgáltatja Törökországnak az államaikban menedékre lelt „terroristákat”. Mindehhez azt is tudni kell, hogy a török törvények szerint még az ellenzékiség bizonyos formái is terrorizmusnak számítanak. És mit ad Isten, a két állam – nyilván amerikai nyomásra – elfogadta a feltételeket.

Amint azt Rudolf Hermann Neue Zürcher Zeitung-béli A demokratikus értékek kiárusítása című cikkéből megtudhatjuk, a döntés, melyet a szociáldemokrata miniszterelnöknő és Ann Linde külügyminiszterasszony hozott meg, nem csak a Svédországban élő kurdok körében váltott ki félelmeket, de a svéd politikai elit jelentős részét is fölháborította. Az ENSZ korábbi svédországi nagykövete is úgy véli, hogy a döntés „szégyen Svédországra nézve és a kurdok becsapása.”

A könyvkiadó és emberjogi aktivista Ragip Zarakolu egyike annak a 33 személynek, aki a törökök listáján szerepel. A rá vonatkozó kiadatási kérést a svéd Legfelsőbb Bíróság már korábban elutasította. Most ismét veszélybe kerülhet. Ő továbbra is bízik a svéd demokráciában, úgy véli: pusztán a másként gondolkodók zaklatására megy ki a játék. 

Csakhogy a dolog nem ennyire egyszerű. Erdoğan dörzsöltebb politikus annál, semhogy „két jelentéktelen országocska” kibabráljon vele. Kikötötte, hogy az egyezményt (egészen pontosan annak végrehajtását) a török parlamentnek is ratifikálnia kell. (Elvégre demokrácia van, nem?)

A svéd baloldal és a zöldek, akik magát a NATO-csatalakozást is elutasították, Linde külügyminiszter asszonyt a parlament külügyi bizottsága elé próbálják citálni, hogy – Märta Stenevi szavaival – számot adjon az előtt a török diktátor előtti megalázkodásért, aki sem a szólásszabadságot, sem a kisebbségi jogokat, sem a nők jogait nem hajlandó respektálni. Az alku pillanata a svéd demokrácia legsötétebb mozzanata. Ugyanígy vélekedik az iráni-kurd eredetű Aminek Kakabaveh független parlamenti képviselő is.

Ezek a gesztusok azonban pusztán szimbolikus értékűek. Ha össze is gyűlnek baloldal és a zöldek kezdeményezését támogató szavazatok, a többi párt számára a mai orosz veszéllyel túlhiszterizált nemzetközi hangulatban a NATO-tagság fontosabb annál, hogysem támogatnák a kezdeményezést.

(Címlapfotó: Agerpres/Xinhua)