Hargita megye: idén kevesebb bejelentés érkezett a medvék miatt
Jelentősen csökkent a települések közelében felbukkanó medvék jelenlétét jelző bejelentések száma Hargita megyében az év első kilenc hónapjában, a 2024-es adatokhoz képest – derült ki csütörtökön, a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtótájékoztatóján ismertetett adatokból.
A statisztikák szerint január és szeptember között 218 bejelentés érkezett a megyei csendőrséghez a medvék felbukkanásáról, míg tavaly ugyanebben az időszakban 364 ilyen esetet regisztráltak.

A 2025-ös bejelentések közül 83 bizonyult valósnak, 135 esetben viszont a helyszínen nem találtak medvére utaló nyomokat, hangzott el. A csendőrök beavatkozásai során 56 medvét riasztottak el a helyszínről a rendelkezésre álló eszközökkel, hat példányt áthelyeztek, 21 esetben pedig – a hatályos jogszabályok alapján – kilövésre került sor, közölte a csendőrség vezetője, Dan Iamandi.
A havi bontású adatok szerint a bejelentések száma a melegebb hónapokban nőtt meg, amikor a medvék táplálék után kutatva közelebb merészkednek a településekhez. Egyedül januárban nem érkezett riasztás, az első medveészlelések februárban történtek, ekkor két – mindkét esetben igazolt – bejelentést regisztráltak.
Márciusban nyolc, áprilisban 11 bejelentés érkezett, májusban pedig már 32. A legtöbb hívás júniusban futott be, összesen 55, júliusban 52, augusztusban 36, szeptemberben pedig 22 medve feltűnését jelentették a lakosok. A legtöbb bejelentés az udvarhelyszéki régióból érkezett, ezt követte Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Maroshévíz térsége.
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a 112-es segélyhívót kizárólag valós vészhelyzetekben tárcsázzák. „A lakosság és a rendvédelmi erők gyors és pontos együttműködése hozzájárul az ilyen események hatékony kezeléséhez, valamint a közbiztonság fenntartásához” – hangsúlyozták.
CSAK SAJÁT