Az ukrán hadügyminiszterhelyettes, Alina Frolova – aki egyben a kijevi Center of Defense Strategies (sic!) vezetője is – a Weltnek adott terjedelmes interjújában arra figyelmeztet, hogy az orosz hadgyakorlatok, még ha egyelőre azok lennének is, Ukrajnára nézve mindenképpen komoly veszélyt jelentenek. A titkosszolgálatok is képtelenek eldönteni, hogy puszta gyakorlatok vagy tényleges háborús előkészületek zajlanak-e. Clemens Vergin, az interjú készítője annak a kérdésnek próbál utánajárni, hogy a közvélemény miért érzi „egy háború kirobbanását valószínűbbnek, mint korábban bármikor?”. „Azért –  válaszolja Frolova –, mert tényleg nem tudhatjuk, hogy a csapatok tényleges támadásra készülnek vagy gyakorlatoznak, hiszen a manőverek mindkét esetben azonosak. Csak órákra van szükség, hogy a helyzet megváltozzon és az agresszió kezdetét vegye.”

Jens Stoltenberg NATO főtitkár is úgy vélekedik, hogy Európának „a legrettenetesebbre kell felkészülnie. Moszkva korábban is hibrid taktikázással és trükközéssel próbálta leplezni készülő katonai agresszióit. A csapatok e pillanatban nem csak az orosz–ukrán határ mentén, de a fehérorosz–ukrán határzónában is bevetésre készek.”

A Nyugat világos jeleket lát arra, hogy Oroszország egyszerre indíthasson támadást Északról, Fehéroroszországból, ahonnan az orosz csapatok Kijevet akár 48 óra alatt is elérhetik, és délről, a Krím és a fekete-tengeri kikötő, Szevasztopol irányából. A veszély komolyságát jelzi, hogy az ukrán hadsereget ezidáig Luhanszk és Donbasz körzetében összpontosították. Fennáll a veszély, hogy az oroszok a haderő törzsét harapófogóba fogják. Az amerikai titkosszolgálatok jelentései szerint az oroszok egyszerre kilenc különböző útvonalon indíthatják el csapataikat. Nyugat-Moldáviától  Fehéroroszországig.

Az Egyesült Államok „ezeket az érzékeny információkat” – bevallottan is – azzal a céllal teszi közzé, hogy európai partnereit ráébressze a tényleges veszélyre, az orosz agresszióra, melyre szerintük még ezen a héten, a pekingi Olimpiai Játékok befejeztével sor fog kerülni. Ugyanis miközben a hadsereg kivár, Moszkva új és új sakkhúzásokat készít elő. A titkosszolgálati információk szokatlan „kiszivárogtatása” amerikai részről a múlt szombatra tervezett Biden–Putyin telefonbeszélgetés „stratégiai előkészítését” szolgálta. (Erről ma már a nyugati sajtó is cikkezik. A Welt am Sonntagban Clemens Vergin és Alexander Dinger elemzi az amerikai taktikát.) A telefonbeszélgetés végül több mint egy óráig tartott, minden kézzelfogható eredmény nélkül…

Számos nyugati állam (a németek kivételek) azzal sejteti a veszély nagyságát, hogy kivonja állampolgárait az országból, nagyrészt Lengyelországon keresztül. Biden ezt a lépést meg is indokolja: „Támadás esetén az Ukrajnában maradó amerikai állampolgárok védelmére amerikai katonákat kellene bevetnünk. Márpedig az, ha amerikai és orosz katonák egymásra nyitnának tüzet, világháborút jelentene.”

Az oroszok a küszöbön álló támadásra vonatkozó információkat provokatív spekulációknak és dezinformációnak minősítik. A fehéroroszországi hadgyakorlat ugyanis már a következő héten (azaz még a napokban) befejeződik, s egyébként sem jelent háborús fenyegetést Ukrajnára.

Ennek ellenére Jack Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Ukrajna orosz lerohanásának forgatókönyvét részleteiben is nyilvánosságra hozta. Az oroszok által szervezett szabotázsakcióktól az álegyenruhás provokációkig, melyekre hivatkozva a támadás elindulhat. Maga a támadás szerinte szőnyegbombázással és rakétatámadásokkal fog kezdődni, melyeknek rengeteg civil is áldozatául esik. (Csak így kijelentő módban, minden hipotetikus enyhítés nélkül.) Az orosz propaganda sem marad adós: ha nem térnek észhez, az amerikaiaknak is súlyos következményekkel kell számolniuk.

A Welt washingtoni tudósítója, Steffen Schwarzkopf is rémisztő értesülésekről számol be, de azt is elmondja, hogy a forrásokat nem sikerült kiderítenie. Szerinte egyelőre inkább az idegek háborúja zajlik. A probléma csak az, hogy egyik vagy másik oldalon bármikor elpattanhat az az idegszál, mely a világot katasztrófába taszítja.

A veszély horderejével szerencsére mindenki tisztában van. Főként az európaiak, hiszen ez a háború – ha az atomháborút sikerül is elkerülni – főként Európát fogja érinteni. (Ha atomfegyverek is szóba jöhetnek, arról már mondani sincs mit…) Nem véletlen, hogy Olaf Scholz, Emmanuel Macron és Boris Johnson ezekben a napokban úgynevezett forró dróton tartják a kapcsolatot. Agresszió esetén Ursula von der Leyen is súlyos szankciókkal fenyegeti az oroszokat. Európa a pénzügyi szektor bojkottján és az energiaimportra vonatkozó embargón túlmenően a high-tech termékek exportjának betiltását is talonban tartja.

Az amerikai külügyminiszter, Anthony Blinken is szeretne telefonkapcsolatba lépni Lavrov orosz külügyminiszterrel. Sajnos a német Spiegel című lap is úgy véli, hogy „Az Egyesült Államok és szövetségesei – a diplomáciai erőfeszítéseket nagyrészt figyelmen kívül hagyva – inkább az Oroszországgal való konfrontáció alternatívájára rendezkednek be.”

Lengyelországot is újabb 3 000 amerikai katonával erősítik meg. Románia esetében újabb ezerről esik szó, melyből száz már meg is érkezett, Nemetországból pedig F16-os harci repülőket telepítenek egy, a Fekete-tengertől 100 kilométernyire található katonai támaszpontra.

A németek maguk azonban máig nem jutottak végleges döntésre. A koalíció megosztott. A harcias Annalena Baerbock-kal a megfontolt Olaf Scholz áll szemben, aki nemrégen érkezett meg Bidentől, meglehetősen leforrázva, s most hétfőn Kijevbe, kedden Moszkvába látogat. Végül is külpolitikai kérdésekben nem Baerbockot, hanem őt illeti meg a végső szó. A németek egyelőre a nagykövetség alkalmazottjait sem hívták vissza… Scholz az amerikai bizalmatlanságot követően meglehetősen kínos helyzetben van. A tét nyilvánvalóan a Nord Streem-2 gázvezeték…

Scholz továbbra is a tárgyalások híve, s ennek érdekében minden csatornát igénybe kíván venni. Az amerikai–orosz kapcsolatok szorosabbra füzését is szorgalmazza, de számít a NATO–Oroszország Tanácsra, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetre, valamint a Normadiai Négyek közvetítő szerepére. (A utóbbit a józan ész felülkerekedésének reményében márciusban szándékoznak ismét összehívni.) S a német közvélemény továbbra is bízik a volt kancellár, Gerhard Schröder Putyinra gyakorolt befolyásának hatékonyságában, akit nemrégen egy újabb, ezúttal a legnagyobb állami gáztársaság, a Rosznyefty vezetőtanácsának tagjává is választottak.) A már említett Schwarzkopf videó-tudósításában félig tréfásan, félig komolyan továbbra is őt tekintette Németország kancellárjának. Igaz, Schröder személye körül Németországban is kisebb háború zajlik. Sokan az euró-atlanti érdekek elárulásával vádolják…

Ami pedig bennünket, romániai magyarokat illet, mi sem vagyunk kevésbé megosztottak, mint a németek. Magyarország nem fogad NATO-csapatokat, azzal érvelve, hogy saját NATO-csapataival képes megvédeni önmagát, Románia viszont Lengyelország mellett lassan Oroszország „fékentartásának” európai főszereplőjévé válik.

Magyarországnak nincs veszíteni valója. Bármit tesz is, fekete bárány marad. Romániának, úgy tűnik, van. Így aztán – román állampolgárokként – ismét az erősebb oldalán „találjuk magunkat”. Ha tetszik, ha nem.

Azt azonban, hogy a mai, kifordult világban hosszabb távon ki és meddig tekinthető az erősebbnek, gyakorlatilag lehetetlen megjósolni. Főként az orosz–kínai viszony perspektívájában. A világ legnagyobb atomhatalmának és gazdasági potenciáljának „házassága” a Nyugat számára sem sok jót ígér.

Még ha kényszerházasság lenne is…