Ötödik alkalommal rendeznek rangos ifjúsági úszóversenyt Csíkszeredában

Több mint 450 fiatal versenyzőt várnak az ötödik alkalommal megszervezett úszó Csíkszereda Kupára az előttünk álló hétvégén a hargitai megyeszékhely uszodájába.  

Mint a kétnapos, szombaton és vasárnap zajló eseményt felvezető sajtótájékoztatón elhangzott, negyven klub vesz részt a versenyen az ország minden tájáról, köztük négy csíkszeredai egyesület.

Tíz sávon zajlik majd a verseny a Csíki Csobbanóban. Várják a nézőket. | Fotó: Sógor Enikő Facebook-oldala

A sajtóeseményen Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere hangsúlyozta: a székelyföldi város hagyományosan támogatja a sportéletet. Ennek jó példája a Csíkszereda Kupa is, de megemlítette a korcsolya- és úszás programot is, amelynek keretében évente több ezer gyerek tanul úszni és korcsolyázni. Beleillik a sorba az újonnan elindított FitSzereda program is, keretében felmérik és értékelik a város iskoláiba járó felső tagozatos és középiskolás diákok egészségközpontú fittségi állapotát.

Trandafir Norbert főszervező megosztotta: 460 sporttoló vesz részt a megmérettetésen. A nevezők száma évről évre nő, tette hozzá. Ez idén úgy is igaz, hogy az egyik legnagyobb bukaresti klub ezúttal nem lesz jelen.

Sógor Enikő és Trandafir Norbert. Több mint 450 úszót várnak a kétnapos versenyre | Fotó: Farkas Endre

A kétnapos verseny szombat délelőtt 9 órakor kezdődik, az első futam ekkor rajtol el, délután pedig 16.30-kor indulnak a futamok, míg vasárnap szintén 9-kor folytatódik a verseny, osztotta meg az egykori olimpikon úszó. Hozzátette: 50, 100 és 200 méteres távokon versenyeznek a résztvevők, mind a négy úszásnemben, azaz pillagó-, hát-, mell- és gyorsúszásban, valamint 200 méteres vegyes úszásban lesznek versenyek.

A főszervező kiemelte: Romániában újdonság, hogy tíz sávon zajlik a verseny, amire a félolimpiai medence adottságai adnak lehetőséget. Mint elhangzott: a legkisebb résztvevők ötévesek, míg a legidősebbek 18 évesek lesznek a mezőnyben. A helyi klubokat a VSK (25 sportolóval), a 4Seasons (18), a Kurkó Brothers Sportklub (5) és a Sprint Team 88 (3) képviseli.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?