Az örök fasiszta irtózik a magánytól és meg akarja menteni a világot. A saját világát, természetesen, ahogyan elképzeli azt. Ami, aki nem illik ebbe a világba, annak mennie kell, annak el kell tűnnie. Ki nincs velünk, az ellenünk! – a mindenkori fasiszta credója. Komolyan hiszi és elhiszi, hogy csak neki van létalapja a Földön. Meg is tesz mindent gátlástalanul, hogy így legyen. Számtalan eszköze és fegyvere van, hogy helyet csináljon magának. A mézesmázos, felemelő, szép szavaktól a mindent és mindenkit elnémító brutalitásig neki minden megfelel. A cél szentesíti az eszközt, rikkantja. Céljait csak ideig-óráig valósítja meg, de eszközeit mindig megtalálja.

Ma erre van az algoritmus. Erre van a hightech és a social media. Erre van a mesterséges intelligencia is. Nem kellenek ide verőlegények, csak egy kis fake news, hozzá sok techno-monopólium. Sokan összetévesztik a nácit a fasisztával. Mekkora tévedés! Persze van valami közük egymáshoz: a náci a dekadens fasiszta. Exkluzív és árja. Elit. A fasiszta a nép embere és a rómaiak gyermeke: vesszőnyaláb – a fascies – a vesszőparipája. Jelszava: összefogás, minden áron, kritikátlanul és vakon…

A náci jön, megy, eltakarodik. A fasiszta marad, mert örök. Számtalan megnyilvánulási formája van, mert számtalan forrásból indul és táplálkozik, de végül mindegyikük ugyanott végzi: mars és menet Rómába. Mert minden út Rómába vezet! Az ő Rómájukba. Tarts velünk, nem tehetsz másként – mondják. Ha nem jössz velünk, eltévedsz. Aki eltéved: eltűnik.

Ma sokkal könnyebb bárkit eltüntetni, mint valaha. Elég azt csak virtuálisan megtenni, hiszen ez a mai valóság. Valaha még sok vesződséggel járt ez, ma már nem. Az algoritmus szelektál, kiiktat vagy előtérbe hoz. Van hangod vagy sem? Észrevesznek vagy sem? Ennyi. A hangadókat futtatja az algoritmus. Alig mondanak néhány mondatot, de azt aztán a végtelenségig ismételgetik. Beszivárog mindenhova: az agyakba, a lelkekbe, a szívekbe. Ha egyszer bejutott, mindent szétrág maga körül. Szívtelenséget, lelketlenséget, esztelenséget hagy maga után. Így kötik a vesszőnyalábot, a fasciest. Azt mondják, elpusztíthatatlan.

Az ókori rómaiak lehettek volna az első fasiszták, ha nem lett volna erős hajlamuk a becsületre. Katonák és mérnökök voltak, kik a becsületet még önmagukon gyakorolták, nem csak beszéltek róla. A mindenkori fasiszta állandóan a maga becsületét emlegeti, de annak megromlását mindig másokon kéri számon. Ma erre valók az összeesküvés-elméletek. Legtöbbször primitívek, mégis annyira rafináltak, hogy nem csak a nagy tömegek, de nem egyszer a gondolkodó emberek is bekapják a horgot. Nagyon kell vigyázni velük.

Vannak rövid, reményteli időszakok a történelemben, mikor úgy tűnik végre megszabadultunk a fasizmustól, vagy legalábbis megszabadulhatunk tőle. De nem! A gyenge vesszőkben ott az örök hajlam, nem külön-külön, önérzetesen, erős ággá vastagodni, de nyalábba fonódni-szerveződni. Erős kéz fogja össze a nyalábot, és ha az lehanyatlik, a nyaláb szétesik, széthull, viszont míg összeáll, kegyetlenül végigvesszőzi a világot. A világ pedig engedelmesen tartja a hátát.

A fasizmus a pálcikaemberek vallása. Ne nézzünk rá lenéző gőggel, mert félelmetesebbek minden Góliátnál. Nem hősök ők, de ijedt emberek, akikkel elhitetik, hogy hősök, ezért annak is képzelik magukat. Félelmetes, ha a gyáva pálcikahadsereg komolyan hősnek képzeli magát. Akkor kő kövön nem marad. Az igazi hősök mindig szelídek.

Lehet valamit a fasizmus ellen tenni? Két dolgot lehet. Egyik nehezebb, mint a másik. Először is: gyermekeinkből ne neveljünk pálcikaembereket. Persze ott és amikor a társadalom a szülők ellen fordul, a szülők tehetetlenek: egy ország tanügyének a helyzete a társadalom általános „pálcikaember-állapotának” kiváló mutatója. A fasizálódó társadalmak mindig pálcikaembereket tenyésztenek. Másodszor, ha nem sikerült az első feltételt teljesíteni, ne tartsuk oda hátunkat amikor vesszőznek. Forduljunk szembe az ütlegelőkkel! Tudom. Nehéz.