Előre bejelentem, nem vagyok banki szakember, ezért össze fogom keverni a szezont a fazonnal. Olvasni viszont tudok, és szorgalmasan át is rágtam magam jónéhány újságcikken arra vonatkozólag, hogy az OTP miért adja el romániai leányvállalatát. A téma körül bőséges a magyarázat, illetve csak úgy virágzik a szakmai zsargon a lapokban, de a lényeg a lényeg: nem áll további terjeszkedési lehetőség az OTP Románia előtt, állítólag ezért adják el. Költőibben fogalmazva: nem biztosított számára a fényes jövő. Biztosan így van, ha mondják, én elhiszem. Pénz beszél, kutya ugat, kapitalizmusban élünk, hagyjuk hát az érzelgősséget: ha egy üzlet nem éri meg, hát nem éri meg, be kell csukni, esetleg át kell alakítani vagy eladni. Egyszerű, mint az egyszeregy!

Nem éppen. Most valamelyest személyeskedni fogok, hiszen magam is érintett vagyok, ugyanis az OTP romániai leányvállalatánál én is számlát nyitottam. Az OTP anyavállalatánál volt már egy számlám, úgyhogy azt is mondhatnám, hogy a „nézd meg az anyját, vedd el a lányát” bölcs tanácsra hallgattam, amikor Erdélyben is OTP számlát nyitottam. Pironkodva bevallom, érzelmi alapon választottam a magyar tőkéjű bankot, hasonló módon ahhoz, amikor az ember szívesebben vásárol a helyi termelőtől, mint a szupermarketből. Sokaktól hallottam Erdélyben, hogy amikor számlát nyitottak, körül sem néztek a bankpiacon, hanem egyenesen az ígéretes szépleányhoz, az OTP leányvállalatához mentek kuncsaftnak. Mert bank ide, üzlet oda, magyarok vagyunk, ugyebár.

Tudom én jól, hogy egy bank üzleti terveit vagy organikus stratégiáit – a szakik szeretnek így beszélni, hadd majmoljam őket egy kicsit – nem nemzeti érzületek alapján tervezik, és ha a főkönyvelőnek még van is, a banki főkönyveknek már nincs nemzetisége. Az is világos viszont számomra, hogy mindegyik kapitalista vállalkozás igyekszik felmérni lehetséges klienseinek a számát, és senki előtt nem volt titok, hogy amennyiben az OTP bank megjelenik Erdélyben, természetszerűleg rövid idő alatt nagyszámú magyar lesz majd a felhasználói között – nem föltétlenül piaci alapon. Nem csalódtak, így is volt. Lám csak, az érzelmi hozzáállás mégiscsak komoly tényező volt a „vegytiszta” kapitalizmus közepén.

Minden, a banki piacra fittyet hányó lojalitásunk ellenére, most az OTP romániai leánya mégis itt hagy bennünket, nagyszámú kliensét, az elárvult erdélyi OTP-családot, enyhén kicsorbult büszkeséggel, kételyek között. Hát mi, erdélyi magyarok ennyire számítunk? Most aztán szoronghatunk, ki veszi meg, ki veszi el ezt a hozzánk hűtlenné vált OTP-leányt, hogy majd a nyakunkba varrja a szolgáltatásait. Nekem, személy szerint, mint egy marék aprópénz boldog tulajdonosának, nagyon nem tetszik, hogy az OTP-től ki tudja melyik más bankhoz kerülök!

Egy pillanatig sem vártam azt, hogy az OTP erdélyi leánya a románok hajdani legendás nagyszebeni Banca Albinajának magyar változataként jöjjön létre és működjön. Az 1871-ben alapított Albina oroszlánrészt vállalt az erdélyi románok gazdasági megerősödésében, aki pedig gazdaságilag erős, annak a politikai hatalom is előbb-utóbb megadatik. A nagyszebeni Albina Bank jelképes kamatért jelentős és hosszú futamidejű hiteleket adott földvásárlásra az erdélyi román parasztoknak, de gazdasági portfoliója rendkívül változatos volt, hiszen a nemzetépítés a gazdasági szempontokat nem egyszer felülírta. Nekünk soha nem volt ilyen bankunk! Erős idegzetűeknek Bözödi György Székely bánja című munkáját ajánlom, melyben a szerző heves indulattal sorolja mindazt a tévedést és hibát, mit mi, úgy látszik, azóta sem sokkal másképpen csinálunk.

A döntés végleges: az OTP-leány elmegy Erdélyből. Pontosabban odaadja magát annak, aki a legjobb ajánlatot teszi érte, hogy aztán, ahogy a házasságban lenni szokott, nevet változtasson. Egy leánnyal, egy álommal ismét kevesebb van tájainkon. Bánhatják. Bánhatjuk.

(Nyitókép: Pixabay)