A mai világpolitikában mindig vannak kérdések, melyek súlyosan érthetetlen dolgokra vonatkoznának ugyan, de szisztematikusan nem hangzanak el.

Az egyik ilyen meglepő kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy Nyugat-Európában az egyetemeken vagy az utcákon Izrael ellen tüntető fiatalok tömegei korántsem pusztám muszlimokból állnak? Szép számban, sőt nem egyszer szinte már többségben vannak köztük nem-arab baloldali vagy éppenséggel zsidó értelmiségiek is.

Mi lehet ennek az oka?

Hiszen egyértelmű, hogy a Hamász terroristái Izraelt bestiális módon letámadtak, nőket, gyerekeket, időseket gyilkoltak le és hurcoltak fogságba. Hogyan lehetséges, hogy elvben elfogulatlan (hiszen elfogultságra semmi ok) értelmiségiek Izrael ellen foglalnak állást. Az ember joggal gyanítja, hogy a nyugati hivatalos állásponttal, mely ellen legalábbis részben a tüntetések is folynak, valami nincsen rendben.

A sajtó és a politika valamit elhallgat a nyilvánosság elől, amivel tájékozottabb értelmiségiek tisztában lehetnek. Nyugaton a sajtó korántsem annyira szabad, mint amennyire véljük. A lapokat, a tévéadókat, az internetes oldalakat nem az előfizetők, azaz a világ dolgai iránt érdeklődő állampolgárok, az úgynevezett „közvélemény”, hanem tőkeerős vállalkozások, reklámok, nagyvállalatok pénzügyi támogatása tarja el.

De van annyira szabad, hogy azok, akiket a politika valóban és önzetlenül érdekel, utánajárhassanak az igazságnak.

A svájci Neue Zürcher Zeitungnak van egy rovata, mely a Vendégkommentár címet viseli, melyet tehát nem a lap hivatásos munkatársai írnak, többé-kevésbé explicit megrendelésre, hanem efféle, a hivatalos álláspont mögött meghúzódó elhallgatások és hazugságok leleplezésére felesküdött értelmiségiek vetnek papírra és melyeket a lapok a tárgyilagosság látszatának (azaz „hitelességük”) fenntartásának érdekében kénytelenek publikálni. Annak tudatában, hogy ezek a szövegek végül is elsikkadnak a mainstream vélemények elsöprő özönében.

A lap múlt heti számában Hartmut Fahndrich (képünkön) svájci műfordító és szerkesztő A valóság másik arca (Die andere Hälfte der Fakten) című cikkében egy pár olyan adatra próbálja emlékeztetni olvasóját, melyek Palesztina teljes történetét átvilágítják.

Szövegéből egyértelműen kiderül, hogy az első világháborút követően a nagyhatalmak, főként Anglia, mely az Oszmán Birodalom csekély zsidó népességgel is rendelkező tartományát saját gyarmatává szándékozta tenni, még figyelmen kívül hagyta a terület teljes (ebben a jelentésben valóságos) történetének meghatározó tényeit és a palesztinokra mint jelentételen népcsoportra (quantité négligeable-ra) tekintett.

A Balfour-nyilatkozat (Arthur James Balfour ekkor Anglia külügyminisztere, majd miniszterelnöke) megígéri ugyan, hogy a brit kormány nemzeti otthont (hazát) teremt a zsidó népesség számára. Azt azonban ma már nem nagyon emlegetik, hogy a nyilatkozatban az is benne áll, hogy semmi olyasmi nem fog történni, ami Palesztina nem-zsidó közösségeinek jogait befolyásolhatná. De nem csak az sértő, hogy a dokumentum a palesztinokat pusztán nem-zsidó népességként emlegeti, de az is, hogy az angol hatalomnak nem áll szándékában a terület aktuális lakóit saját vágyaikról faggatni… A „cionizmus helyes vagy helytelen, jó vagy rossz. évszázados hagyományokon pillanatnyi igényeken, jövő reményeken nyugszik, melyek sokkal nagyobb jelentőségűek, mint a 700 000 arab vágyai vagy előítéletei, akik a területet ma lakják” – szögezi le Háim Weizman, IzraeI első elnöke a Manchester Guardian hasábjain.

Mellesleg Balfour hithű anglikán evangelista volt, aki úgy vélte, hogy a zsidókat keresztényekké konvertálhatják, s ezzel is csak siettetik a Messiás eljövetelét.

A második világháború után, amikor a palesztinok az Oszmán Birodalom ellenében a tartomány felszabadításáért és a nyugati világhoz való csatolásáért harcolnak, a török uralom lezárását szentesítő Atlantic City-ben kiadott Program még csak említést sem tesz róluk. Ami még a neves zsidó filozófusnőnél, Hannah Arendtnél is kiveri a biztosítékot.

Ami Izrael létének ENSZ-beli szentesítését illeti, a döntést megszavazó 33 állam kivétel nélkül keresztény volt.

A szépséghibákat a palesztinok jelentős részének elüldözésével és egyebekkel még hosszan folytatni lehetne – állítja Hartmut Fahndrich. S végkövetkeztetése az, hogy a zsidók iránti rokonszenv természetesen indokolt. De a féligazságok, illetve jogtalanságok soha nem vezetnek jóra.

Korántsem véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország, melyek hivatalból nem értenek egyet semmiben, ebben az egyben még ők is nagyjából azonos véleményen vannak. A több mint egy évszázados konfliktussorozatnak, s a nyugati társadalmakat is mélyen megosztó újabb gyűlöletáradatnak csak egyetlen elfogadható befejezése lehet: a két-állami megoldás.