Gyilkos szómágia
A politikailag korrekt beszéd fogalmának amerikai, majd nyugateurópai szentesítésével hihetetlen mértékben sikerült a valóságot az ideológiai rögeszmékhez igazítani. Azt, ami ma történik, sokan korántsem véletlenül asszociálják George Orwell 1984 című disztópiájával.
Ami akkor még csak a nyíltabb eszű értelmiség félelmeiben élt, mára kézzelfogható valóság.
A koronavírust elegendő volt a pestishez meg a társaihoz hasonló világjárvánnyá kikiáltani, a világgazdaság ágynak esett, sokan még ma sem láboltak ki belőle. Az illegális bevándorlást elegendő volt egyetemes emberi joggá, menekültstátussá minősíteni, pusztító népvándorlás vehette kezdetét. Mióta a munkaerő-utánpótlást munkanélküli segéllyé neveztük át, lassan tömegessé válik a legális kivándorlás. Mióta a modern mitológiák istenségei a férfiakat látványosan nőkké, a nőket férfiakká változtatták, Nyugatot minden korábbinál mélyebb demográfiai gödör fenyegeti. Az újkor hajnalán az életszínvonal, s ezzel a népszaporulat váratlan megugrásának eredményeként az európai társadalmak, az angolok, a hollandok, a spanyolok, a portugálok, akkor még igazi nevükön gyarmatosítóknak vagy hódítóknak tekintett illegális bevándorlókkal árasztották el és rabolták ki a világ gyérebben lakott tájékait. Amerikát, Afrikát, Dél-Ázsiát. Sőt a vége felé mi, németek és magyarok is nekilendültünk, igaz, mi jobbára már csak elődjeink szolgáiként (lásd József Attila: „Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”).
Akkortájt tengerek és óceánok kötötték össze a világtájakat. Ma már azok sem képesek elválasztani.
A gyarmati rendszer szétesésével, sőt az úgynevezett olcsóbb munkaerő otthoni foglalkoztatásával, azaz a pénzszivattyúval. Így aztán a globális társadalom rohamos korszerűsítésével párhuzamosan egyre több „bennszülött” juthatott munkához, s ezzel elfogadhatóbb életszínvonalhoz, egészségügyi ellátáshoz. Aztán ott is elindult a demográfiai felívelés. A megszaporodott és mindinkább életben maradt népességet már a fejlődő országok sem tudják eltartani. A felesleget le kell adni valahová…
Hogy hová, nem lehetett kérdéses, oda, ahol hiány mutatkozik belőlük. Azaz a fejlett, önnön pénzügyi kereteit lassan szétfeszítő, hiszen a gyarmatosítás és az iparosítás évszázadaiban töméntelen tőkét felhalmozó Nyugatra, egészen pontosan Észak-Nyugatra.
Ami voltaképpen természetes folyamat. Ahol valamely állatfaj kedvező környezetre lel, gyorsan szétszaporodik, s kiszorítja életterükből a korábbi fajokat. Vagy úgy, hogy felfalja őket, vagy úgy, hogy éhen veszejti. Egészen addig, amíg egy másik nem kevésbé agresszív és szapora fajtával találkozik. Ez a szerencsés eset, mert fokozatosan kiegyenlítik egymást, megosztoznak az életlehetőségeken. Örökös harcban (azaz dinamikusan) vagy szelíd békességben (azaz statikusan) eléldegélnek egymás szomszédságában. Ez tengerek vagy óceánok által elszigetelt létszférákban nem is okoz komoly gondokat.
Az emberi társadalmak esetében a helyzet bonyolultabbnak látszik. Volt már nálunk is népvándorlás, több rendben is. Ezek során azonban a népességeknek nem kellett maradéktalanul kiirtaniuk egymást. A gyengébbeket elég volt pusztán beolvasztaniuk. (Nálunk, magyaroknál ez lett a kunok és a jászok sorsa.) S mivel ezek egy része azonban az új körülmények közt szaporábbnak bizonyult vagy nem ő lévén az állam fő védelmezője, megőrizhette népességét, s ezzel végül az elerőtlenedett befogadókat maga asszimilálta (lasd germánok) vagy a germán népességeket is maga olvasztotta római vagy romanizálódott népességeket (főként a frankokat).
Az összeomlott Rómának azonban még meg volt az ereje ahhoz, hogy – legalábbis kezdetben – egyetlen nagy hatalmú vallásfelekezetben egyesítse az eltérő nyelvű és kultúrájú közösségeket. Az értelmiség közös nyelve továbbra is a latin maradt.
A mai „kiegyenlítődés” folyamatában azonban már nem csak eltérő nyelvek keverednének, de eltérő kultúrák és szokások is. Melyeken főként vallásokat kell értenünk. Ezek azonban e pillanatban inkompatibiliseknek tűnnek. Bár gyökereikben azonosak, évszázadok választják el őket egymástól, s ezek alatt az évszázadok alatt nem csak szétfejlődtek egymástól, de főként a Nyugat sokszor embertelen kolonizációs gyakorlatai miatt szembe is fejlődtek egymással.
Ráadásul az egyistenhit természetéből fakadóan jövevények mennyei eredetű kötelességüknek tartották és tartják, hogy minden embert saját hitükre térítsenek. A keresztény misszionáriusi indulatnak ezt a tradícióját a Nyugat egyre általánosabb meggyőződésévé szilárdult felvilágosodás megtörte. Ma már inkább az ateizmus a nyugat meghatározó hite. (Hiszen hit ez is, az ateizmus mint a sziklaszilárd racionalizmusra visszavezetett tudományos elmélet az alapoknál ma is hittételeken alapul, s gyaníthatóan mindig is azokon fog alapulni.)
Ezért a tudományos eredményeket a muszlimok sem tekintik kifejezetten ördögtől valónak. (Az irániak nagy álma az atombomba kifejlesztése, ami előbb-utóbb meg is fog valósulni.)
A legkockázatosabb mágikus fogalom azonban az integráció. A nyugaton ezt a fogalmat általában egyfajta spontán beolvadásként szeretnék értelmezni. (Lásd amerikai olvasztótégely.) Pedig manapság mindinkább erőszakos asszimiláció formáját kénytelen ölteni. A nyugati társadalmaknak ugyanis munkaerőre van szükségük, méghozzá minél hamarabb. A türelmetlenség pedig elkerülhetetlenül ellenreakciókat szül. Ami Európát katasztrofális helyzetekbe sodorhatja, s végső következményeiben bukásra ítélheti.
Mind többen látják be ma már, hogy a zsákutcából egyetlen kiút van, a kihátrálás. Azokat az ideológiákat és látásmódokat kell lerombolni, melyek a jelenlegi demográfiai folyamatokat előidézték.
Az uralkodó mentalitásokat kell megváltoztatni: a férfi-nő viszony torzulásait, a család értékét és tekintélyét, a legigazibb emberi teremtőerő, a szexualitás megbecsülését, öncélúságának mérséklését. Mindinkább úgy tűnik, hogy a testi élvezeteket a lelkieknek kell kiteljesíteniük.
Aligha kétséges, hogy a nyugati világ demográfiai sorsa a fejekben és nem pusztán a nemi szervekben fog eldőlni. Ha továbbra is a szómágia foglyai maradunk, mindennek vége. Merthogy a Nyugat katonailag elég erős ahhoz, hogy a feltörekvő bevándorlókkal szemben előbb-utóbb a maga megszokott módján, azaz a végsőkig védekezzen, s ha ragaszkodunk a rögeszméinkhez a világ másik része viszont túl népes ahhoz, hogy „tisztességes” háborúban legyőzhessük (van ma még ilyen?). Csakis öngyilkosságot követhetünk el.
Summa summarum: A folyamatok végeredményeként a jelenlegi ismereteink szerint egyetlen ismert értelmes lényt fogjuk kipusztítani az Univerzumból. Bár ha valóban ez tennénk, jogosan merülhetne fel a kínos kérdés: Valóban azok vagyunk-e?
Talán van rá még néhány évtizedünk, hogy töprengjünk rajta…
(Nyitókép: képernyőmentés/YouTube)
CSAK SAJÁT