Elhunyt Scherer Péter színművész

Elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész. A magyar film ikonikus alakja hatvannégy éves volt, számol be a magyarországi sajtó. A legtöbben a Kapa és Pepe-filmekből ismerték, ahol Mucsi Zoltán oldalán vált kultikus figurává. A tragédia okára egyelőre nem derült fény a 24.hu szerint. 

„Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt” – közölte május 19-én Facebook-oldalán a Nézőművészeti Kft., melynek alapító tagja volt. 

Hatvannégy éves volt. | Fotó: Nézőművészeti Kft.

Scherer 1961. november 16-án született Ajkán, egyetemi diplomát pedig nem színészként, hanem építőmérnökként, 1987-ben szerzett a Műegyetemen – írja róla a 24.hu. Huszonkét évesen, 1984-ben lett az Arvisura Színházi Társulat tagja, ahol tíz évet töltött. 1996-ben színész oklevelet kapott a Magyar Színészkamarától, majd két évnyi szabadúszás után 1997-ben a Bárka Színház egyik alapítójaként újra csak lett állandó teátruma. 2002-ben aztán a Krétakör művésze lett, 2009-től haláláig pedig a Nézőművészeti Kft. tagja volt.

Négy évtizedes pályája során egy sor színházi darabot is rendezett, illetve számtalan színpadi adaptációban játszott, nevét azonban Jancsó Miklós filmjei tették ismertté: a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) Pepéjeként, a Kapát alakító Mucsi Zoltánnal azonnal díszhelyet kaptak a magyar filmművészet legikonikusabb párosai közt. Az ezredforduló után többek közt a Kontroll, az Argo, a Magyar vándor, a Made in Hungaria, illetve a Valami Amerika 3-ban tűnt fel.

Közben a színházi munkáit sem hagyta abba. Saját társulatával, a Nézőművészeti Kft.-vel olyan előadásokat hozott létre, amelyek egyszerre voltak közéletiek, személyesek és erősen társadalomkritikusak, írja a vg.hu.

Számos díjjal ismerték el munkásságát: 1995-ben vehette át a Színikritikusok díját, 1999-ben a Filmkritikusok díját, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2009-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2020-ban Karinthy- gyűrűvel, 2024-ben Budapestért díjjal ismerték el. 2025-ben neki ítélték a makói önkormányzat Páger Antal-színészdíját – sorolja az MTI. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?