Meghalt Monica Vitti olasz filmszínésznő

90 évesen meghalt Monica Vitti olasz filmszínésznő, aki Michelangelo Antonioni olyan klasszikus alkotásaiban szerepelt, mint Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös Sivatag, írja a Variety.

A több mint egy évtizede Alzheimer-kórral élő Vitti halálhírét Walter Veltroni volt római polgármester, filmkritikus közölte a Twitteren, a színésznő férjének, Roberto Russónak a közlésére hivatkozva.

Monica Vitti 1931-ben született Rómában, Maria Luisa Ceciarelli néven, művésznevét 1954-ben vette fel. Michelangelo Antonioni egy színpadi előadásban figyelt fel rá, ezután kezdődött hosszú magánéleti és munkakapcsolatuk. Számos meghatározó filmet alkottak együtt, ilyen A kalandAz éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös Sivatag.Monica Vitti | fotó: Flickr

Játszott Luis Bunuel A szabadság fantomja című filmjében is, az Antonionival való szakítás után pedig elsősorban komédiákban szerepelt, amelyek közül keveset forgalmaztak nemzetközi szinten. 1971-ben Jancsó Miklóssal is együtt dolgozott A pacifista című, Olaszországban forgatott filmjében. Angol nyelvű filmben kétszer játszott: 1966-ban a Modesty Blaise című kémfilmben, majd 1979-ben az An Almost Perfect Affair című, Cannes-ban játszódó romantikus komédiában.

Utolsó mozifilmes projektje a Scandalo Segreto című film volt 1990-ben, amelyet maga rendezett, miközben a főszerepet is eljátszotta Elliott Gould oldalán. A filmet a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában mutatták be, és Vitti megkapta az Olasz Filmművészeti Akadémia legjobb új rendezőnek járó David di Donatello díjat. Korábban, 1984-ben Ezüst Medve díjat kapott a Berlinalén, és összesen hatszor ítélték oda neki a David di Donatello-díjat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?