Elhunyt az Oscar-díjas Sidney Poitier

94 éves korában meghalt Sidney Poitier, írja a Euronews. Ő volt az első színesbőrű színész, aki Oscar-díjat nyert a Legjobb színész kategóriában. Az elismerést a Nézzétek a mező liliomait (Lilies of the Field) című filmben nyújtott alakításáért kapta 1964-ben.

Sidney Poitier 1927. február 20-án született Miami-ban Reginald James Poitier és Evelyn Poitier hetedik gyermekeként.

Dolgozott építőmunkásként, eladóként, dokkmunkásként. 1946–tól színészkedett, 1949-től pedig Hollywoodban is szerepelt. 1950-től vállalt szerepet filmekben is. Az 1960-as évek óta polgárjogi aktivistaként is ismerték. 1969-ben a First Artists Productions egyik alapítója volt. 1971-ben rendezte első filmjét, Buck and the Preacher címmel, ezt továbbiak követték. 1994–től a Walt Disney Corporation igazgatótanácsának elnöke.

„Egy ikont vesztettünk el, egy hőst, egy mentort, egy harcost és egy nemzeti kincset” – írta közösségi oldalán a Bahamák miniszterelnök-helyettese. Poitier a szigeteken nőtt fel, majd idős korában a bahamai külügyminisztériumban is dolgozott, 1997 és 2007 között a Japánba akkreditált bahamai nagykövet volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?