Kilencedszer került előtérbe az a 120 éves családi biblia, amelyre tegnap felesküdött az Egyesült Államok sorrendben 46. elnöke; Joe Biden ragaszkodik a hagyományokhoz, hiszen az 1893 óta a família birtokában levő könyv eddigi szenátori és alelnöki beiktatásainak kellékeként szerepelt. Félszázados politikusi pálya áll mögötte, amiből 47 esztendőt az élvonalban töltött. Ez a teljesítmény már önmagában is érv lehetett ahhoz hogy a 2016-tól megjelenő sajtósejtetéseket beigazolva, elinduljon a Fehér Ház meghódításához elengedhetetlen hosszú menetelésben.

Tetemes tapasztalata ellenére sem tudott felülkerekedni izgalmán és húszéves kora óta fennálló dadogásán, beiktatóbeszédében legalább háromszor ismételt szavakat, bár ezt az avatatlan néző akár retorikai fogásnak is vélhette. Amit viszont nem győzött eléggé refrénszerűen hangsúlyozni, az az egység gondolata: talán soha nem klappolt az aktuális helyzethez jobban, hogy épp az Egyesült Államok elnökeként hivatkozik a nemzet uniójára. Amerikának jobbnak kell lennie – mondta Biden, ezzel mintegy utalva arra, hogy most az Államok távolról sincs a legjobb formájában.

Az első napon aláírt 17 rendelet az ilyenkor szokásos lendületes munkakezdés-érzeten túl a dolgok mihamarabbi mederbe terelésének imperatívuszát igazolják. A 404 ezer életet követelő pandémia megfékezése, a járvány következményeinek enyhítése legalább féléves házi feladat, miközben nemzetközi szereplőként erős és megbízható partnerként szeretné feltüntetni Amerikát a Biden-csapat. Saját pártjának összezárása szintén ott szerepel a prioritások között, bár ezt csak a kommentátorok jelzik, és nem került be a hivatalos diskurzusba.

Biden jól tudja: egyetlen mandátumból épphogy futja a több metszetben is széttartó országot a szolidaritás, méltányosság, tisztelet hívószavai mögé felsorakoztatni; újrázásra pedig, koránál fogva, aligha gondolhat. Ez nyomasztó és egyben felszabadító is lehet, rajta áll, hogy a két hatást miként ötvözi, és ez hogyan csapódik le vezetői habitusában. Miközben elődjének szereplését már trumpológusok kutatják-értékelik, a miatta már bidenizmusnak nevezett szakkifejezés, mint a konfliktuskerülés szinonimája, hatványozottan próbára tétetik. Ehhez jönne még a kitartó munka, a kompromisszumos megoldásokban való jeleskedés, és egyfajta immanens magabiztosság mint recept, amely akár szabadalommá is válhat, az amerikai közéletben való sikeres pálya biztosítékává. Kevésbé exponált biográfiai adat, de a jelenlegi elnök mesebeli alaknak számít, amennyiben harmadik nekifutásra tudta bevenni a Fehér Házat: az 1988-as és 2008-as kísérlet csak „bemelegítésnek” számított, és Biden eltökéltségéről tanúskodik.

Klasszikus megközelítés, hogy jelzésértékűnek vélik a frissen megválasztott elnök első külföldi útját; az ír–angol–francia felmenőkkel rendelkező és diplomáciában járatos Biden lehet, hogy az Óvilágba röppen át, talán apró írországi kitérővel, hogy Bellinában, ükapja szülővárosában – ahol már két ízben is megfordult – üdvözölje távoli rokonait. (Az már kevésbé valószínű, hogy a nosztalgia okán európai turnéján Magyarországot is útba ejthetné, felelevenítendő az 1977-es nyár emlékeit, amikor második és egyben jelenlegi feleségével nászútra jöttek a Balaton partjára.)