A protokollvilla zárt ajtói mögött szűk körű megbeszélés zajlik: államfő és kormánypárti főemberek egyeztetnek a hogyantovábbokról. A hír után ütemesen „szivárogni” kezdenek az infók (pontosabban apró adagokban jutnak el a sajtóba a részletek). Válságtanácskozásnak is nevezhető fórum, ha arra gondolok, hogy az ország többszörös krízisben van. Ehelyett inkább pótórára gyanakszom. Tanár úr, aki fizikusként a vektorok fejezetet betéve tudja, most átveszi az anyagot a nebulókkal. Ők a jó tanulók, nem feltétlenül a tehetségesebbje, de mindenképp a szorgalmasabb és fegyelmezettebb fajta. Serényen bólogatnak, és jegyzetelnek is olykor. Van, hogy nyújtják az ujjukat, illedelmesen köhentenek, egyikük sem akar leszakadni az élbolyról. A feladat ugyanis teljesen szokatlan, nincs hozzá fogható a példatárakban: ott ugyanis menet közben nem változnak a megadott alapértékek, itt azonban több megoldása is van, ezekből kell kiköbözni a legjobbat. Egyetlen tényező látszik stabilnak: az időfaktor, mely egyenletesen (és vészesen) fogy.

2050-ben, ha valaki a Nemzeti Liberális Pártból írja majd szakdolgozatát, s eljut 2014-ig, nagy gondban lesz; a kiadós lábjegyzetek kételyét csak enyhíteni-kendőzni tudják majd. A szerző ugyanis párttörténetet írna, de minden egyes bekezdésnél Iohannisba botlik, akár többször is. A kívülről érkezett politikus egy évvel azelőtt érkezik a pártba, pár hónapra rá elnökké avanzsál, majd a PNL–PD szövetség jelöltjeként indul első államfői mandátumáért harcba, és miközben célba jut, a de facto a PNL vezér – alkotmány ide vagy oda – továbbra is Klaus Werner Iohannis.

A leckét feladták tehát a tóparti pótórán: kissé teltebb, 18 minisztériumos kabinet, katonás fegyelem, karácsony előtti beiktatás. És közben egy magyarázat az előző órán történtekről: száz éve nem volt ekkora válságban az ország, és íme ez a kormány, az éppen még meglévő, vállalta a kríziskezelést. Fennkölt panegiricus a kötelességét tél-túl teljesítő mórnak és csapatának.

Ciucă Nicolae Ionel tartalékba vonult tábornok pedig mindeközben elkezdte új munkahelyén a ténykedést: már az első napon három kulcsemberét küldte el Orbannak, bár az egykori hadfi hivatalosan ideiglenes kormányfőként lépett színre, és valójában az átmenetet kellene biztosítania, a folyó ügyek intézését mindaddig, míg az új kormány feláll. Tábornokunk az eddigi jelek szerint tartósabb berendezkedésre készül, a terepet és annak stratégiai pontjait saját csapatából választott tisztségviselőkkel biztosítja, és az sem okoz fennakadást, hogy ő még párton kívüli közszereplő. Láthattuk Iohannis példáján, hogy a ranglétrán gyorsan lehet előrehaladni…, ha a vektorok eredője ezt követeli. Ugyanakkor Ciucă „tartozik” az államfőnek, mert 2019-ben úgy kapott egyéves mandátumhosszabbítást a hadsereg vezérkari főnökeként, hogy azt a Dăncilă-kormány nem hagyta jóvá: pereskedés is lett belőle, amit végül az Elnöki Hivatal nyert meg.

Az államfő megfontolásaihoz igen jól illik ez a profil: fegyelmezett, stresszbíró (az iraki, afganisztáni, boszniai hadszíntéren való békefenntartói misszió jó edzésnek minősült), eddigi szakmai pályafutását nem lehet kikezdeni, kormányzati tapasztalata is van, hiszen a hadügy éléről vezényelték át a Victoria palotába, és… független, ami a küszöbön álló kormányalakítási tárgyalásokban akár adu is lehet. Levezényli majd a telet, az oltáskampányt, az aratást, a szüretet és bármilyen egyéb műveletet, amit most még nincs mód előre látni. Ludovic Orban nyugodtan adhatja át négy évvel fiatalabb utódjának a stafétabotot: biztos kezekbe kerül a hivatal. A frissen visszavonult exkormányfőnek van úgyis elég gondja: miként őrzi meg pozícióit a párton belül, hogy a nyáron esedékes kongresszuson esélye legyen nyeregben maradni.