banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Rostás-Péter István: Halványzöld

Felsejlenek már a pandémia lezárására utaló jelek, és még távolról sem érkezett el az összegzés ideje, a történet viszont keretbe kívánkozik: száz évvel az Ibériához oly kevéssé köthető, de mégis spanyolnáthának nevezett járvány után újabb leckét adott fel a történelem. Az áldozatok abszolút számát összevetve a COVID-19 nem követelt annyi emberéletet, mint amennyit az első világégés után regisztráltak. Közvetett hatása viszont jóval aggasztóbb; első körben az egyéb betegségekben szenvedők egy részének (nem egyszer fatális) állapotsúlyosbodása nehezen kvantifikálható lerövidített, vagy megmenthető életekben. 

A kora tavaszi leálláskor, a helyzet sokkoló jellege és a dermedtség dacára talán akkori egyetlen pozitív hírként jelent meg az információ, miszerint „az élet kényszerű befékezése” miatt fokozatokkal javult a levegő minősége, és ezt főképp az urbánus agglomerációk fölött jelezték a műholdfelvételek. Szakemberek már kalkuláltak is sebtében, és csakhamar beigazolódott, hogy ez az obligát szusszanás túl rövid volt arra, hogy a trendet, a globális éghajlatváltozási fősodort legalább tartósabban megtorpantsa. Példának azonban igen hasznos, mondhatni nagyívű kísérlet, bármilyen cinikusan hangzik, de a koronavírus nélkül pusztán csak tudományos környezetbarát indíttatásból nem jött volna létre az a (hatásában és a járvány eddigi tartamához számítva rövidke) szünet.

Maga a zöld-téma viszont hátrébb sorolódott – majdhogynem azt írtam: sodródott – a prioritáslistán. A tudatos környezetszemlélet emblematikus figurája is, Greta Thunberg nyilvános bejelentésben „jegelte” a mozgalmat, a leköszönő amerikai elnök pedig, nyilván más megfontolásból kiléptette országát a párizsi egyezményből. Itthon a Román Ökologista Párt kebelén leltek menedéket korábbi alakulataikból kituszkolt politikusok, elkeseredett mandátumszerzési próbálkozásként. Greta azóta újrakezdte a tiltakozást, Joe Biden pedig a Fehér Ház következő négy évének egyik jelentős feladataként határozta meg a környezetvédelmet…, a mi zöldpártijainkról meg a december hatodikai voks dönt, gyanúm szerint a bejutási küszöböt jócskán alullicitálva.  

De ha már kijutunk az alagútból, újra időszerűvé válik félelmeink rangsorolásának korrekciója – erre erősít rá Lucian Boia frissen megjelent kötete, amely kedvenc kiadója, a Humanitas gondozásában került a könyvesboltokba. A természeti csapások nem új keletű, úgymond divatos témaként kerültek Boia látókörébe. A Scurtă istorie a dezastrelor naturale. Epidemii, cutremure și dereglări climatice című és alcímű munka egy 1985-ös dolgozatból vesz át fejezeteket, meg az Omul și clima című, 2005-ben publikált könyvből. Időszerűségét néhány aktuális lábjegyzet és a kötet mintegy negyedét kitevő új vagy újraírt fejezet szavatolja. A többi között a lehetséges (világ)végről elmélkedő zárórész. Ebben Boia egyértelművé teszi, hogy a járványok és földrengések – amelyek korukban univerzális csapásként hatottak, és utórezgéseikben sem tűrtek sokáig összehasonlítást, valójában kezelhető és feldolgozható megrázkódtatások, a klímadosszié ezzel ellentétben a legmakacsabb forgatókönyv, amelyhez mindössze széljegyzeteket illeszthetünk, a „törzsszöveg” árnyaltabb és pontosabb értését segítendő. 

Bárkát kell építeni, sugallja Lucian Boia, ha nem másként, a jövő(nk) iránti aggodalom dokumentált adataiból kiindulva; tavaly nyáron Franciaországban 45,9 Celsius fokra kúszott a rekord, az erdőtüzek tarolta Kaliforniában idén augusztusban 54,4 C fokot mértek – figyelmeztet a történészprofesszor, és ha összevetjük a 25 éve a témában kifejtett semleges álláspontját a mostanival, jól érzékelhető, hogy a folyamat beérett benne: egyre nyilvánvalóbban hajlik arra, hogy a globális felmelegedéssel, mint a földgolyóra szabott házi feladattal, kezdeni kell valamit. Április 10-én ebben a rovatban Édenzöld címmel erről a kérdésről írtam, s hogy nem nyugtatott meg az akkori szöveg, bizonyíték a mostani „folytatás”.

Kimaradt?