A háborúzás hiábavalóságáról, ha traktátust írnának, a dolgozatban kötelezően szerepelnie kellene a négyszáztizennégy évvel ezelőtti eseménynek, amikor a Zsitva folyó torkolatánál II. Rudolf és I. Ahmed küldöttsége kiegyezett a döntetlenben: ehhez másfél évtizednyi, váltakozó hevességű hadviselésre volt szükségük, és a történészek szerint a békeszerződés latin és török változata nem fordítási hiba miatt tér el egymástól: inkább azzal magyarázható, hogy mindkét fél ragaszkodott a saját szájíze szerint értelmezett egálhoz.

Ugyancsak része lehet a munkának a november 11-én hajnalban a compiègne-i erdőben aláírt 1918-as fegyverszünet. A dokumentum szignózása és a fegyvernyugvás érvénybe lépése között eltelt hat óra alatt 2738-an estek el a nyugati fronton…

A fegyverszünet napját egyes országokban a veteránok napjaként tartják számon. A britek, merthogy miért ne lennének most is sajátosak, ilyenkor pipacsot jelképező kitűzővel jelennek meg, 11 órakor kétperces csenddel adóznak elődeik áldozatkészsége előtt, s bár a frontviselt bakák egyesülete már jó ideje nem eredeti célját követi, a segélyezés szándéka megmaradt: a hátrányos helyzetű peremre szorultakat támogatják.

Divatba jöhetne akár mifelénk is a veteránokra való emlékezés, hiszen újabban olyan bőséges online adattár vált hozzáférhetővé, amely például másfél millió magyar honosságú első világháborús katona sorsának felkutatásában nyújt támpontokat. A döbbenetes mennyiségű információ egyben a vérveszteség méreteire is ráébreszt újfent, ha már a történelemkönyvek lajstromait úgymond betéve tudnánk. Olyan mikrotörténetek tisztulnak le (és nem csupán a megrögzött családfakutatók „sikerélményét” biztosítandó), amelyek egy-egy család eddig hézagos emlékezetanyagához szolgáltatnak valójában szikár, de annál megbízhatóbb pótlást.

Pótolnivaló pedig jócskán akad a jegelt konfliktusok tárházában is: az oroszok és a japánok a második világháború de facto befejezése óta mind ez ideig nem írtak alá békeszerződést, s ez jó ürügy arra, hogy a vitatott Kuril-szigetek körüli üzengetéseiket rendszeresen megismételjék. Ennél azért egyértelműbb képlet a Koreai-félsziget 67 éve megkötött fegyvernyugvása: legalább a phenjani rezsim bukásának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy érdemben továbbléphessenek, nyilván ha a nagy kínai testvér erre rábólint.

November 11-re visszatérve, ezen a napon még két békegyanús mozzanatot jegyeztek fel a krónikákba: 1971-ben Bonnban az NSZK és a Szovjetunió megegyeznek a menetrend szerinti repülőjáratok újraindításáról, rá két évre pedig az amerikai hadsereg kivonul utolsó vietnámi támaszpontjáról. A nap pacifista bűvkörébe tartozna még az 1998-ban ratifikált szerződés, amelyet az izraeli kormány írt alá és a palesztinokkal való konfliktus megoldását ígérte már a címében is: „Földet békéért”. Azóta se föld, se béke, mint ahogyan a hétfőn aláír(atot)t orosz–azeri–örmény – egyébként ötévesre tervezett – tűzszünetnek sincs perspektivikus folytatása (vagyis nem fog békeszerződéssé előlépni); mert vannak tájékok a glóbuszon, ahol szolid hagyománya van a tűzszünettől tűzszünetig való időszámításnak.