Wimbledon: a torna után mezei egerek költöznek az elhasznált teniszlabdákba
Lassan 25 éves évfordulójához közelít a világ legnépszerűbb tenisztornájának egyedi projektje, amely környezetvédelmi céllal évente több mint 50 ezer labdát hasznosít újra.
Javában zajlik Angliában az idei Wimbledoni Teniszbajnokság, ami már most történelmi esemény, mert az első fordulóban rekordszámú top 10-es játékos búcsúzott az egyéni mezőnyből, a jónéhány meglepetés pedig nehezen kiszámítható folytatást ígér. Az viszont biztos, hogy a torna után a teniszlabdák ismét egércsaládok otthonai lesznek.
Bár a kezdeményezés egyáltalán nem újkeletű, a nézők közül sokan a mai napig nem tudnak róla. Kedden a The Sun napilap közölte, hogy a közösségi médiában egyre többen teszik szóvá az első hallásra szokatlan akciót, amely már a 2000-es évek legelején elindult.
Az ötlet természetesen a mezei egerek érdeke mellett azt a célt is szolgálta, hogy a labdák ne végezzék rövid idő után a szemétben. Napjainkra ez a kérdés még inkább hangsúlyossá vált, hiszen a legnagyobb Grand Slam tornákon a szervezők időről időre növelik a felhasznált sportszerek számát, így idén is több mint 55 ezer labdát hasznosítanak újra.
A teniszben minden nyolcadik játék után cserélik a labdákat, ugyanis rövid idő alatt vesztenek sebességükből, ezért már meccsenként is sokat elhasználhatnak belőlük. A wimbledoni szervezők többek között a környezetvédelmi Wildlife Trust in Avon szervezettel és a Northumberland Nemzeti Parkkal együttműködve valósítják meg a kezdeményezést. Nem sokkal a torna után a labdákba lyukat vágnak, így az megvédheti az egereket a ragadozóktól és a szélsőséges időjárási körülményektől is.
CSAK SAJÁT