Fiúk között edződött gyerekkorában a madéfalvi származású Mitri Rita, aki mára a romániai női labdarúgás egyik meghatározó játékosává vált. Bár gyerekként még a lovak jobban érdekelték a labdánál, a testvérével való közös játék során rájött, hogy a foci kitartásra is neveli. Tartalmas karrierje során a legismertebb székelyföldi klubok kötelékében fejlődhetett. Most eljött az idő rég eltervezett célja teljesítésére, Magyarországon is próbára teszik tudását. Az elmúlt években több mentálisan megterhelő kihívással kellett szembenéznie, de úgy érzi, ezekből rendre erőssebben tud kijönni. Szabadidejében rengeteg önfejlesztő könyvet olvas, igyekszik tudatosítani magában, hogy a nehéz időszakokat is át kell élni, azokat követően pedig lépésről lépésre tudja ismét építeni karrierjét.

– Ha jól tudom, téged gyerekként a lovaglás kicsit jobban érdekelt, mint a foci, miért maradtál mégis a labdánál?

– Eleinte kicsit tényleg jobban érdekelt, de már a fiútestvérem is focizott. Mindig sokat játszottunk együtt a kertben, így engem is magával ragadott az egész, a cselezést különösen szerettem benne. Amikor az udvaron, játék közben a testvérem fellökött, megtanultam, hogy nem szabad feladni és csak azért is folytatni kell.

– Madéfalván egy ideig csak a testvéreddel játszottál vagy volt olyan közösség, ahová eljártatok?

– A focit otthon kezdtem el, ezért már korán játszottam lányokkal és fiúkkal is. Amikor vége volt a közös edzésnek a lánycsapattal, délután visszamentem és csatlakoztam a fiúk edzéséhez is. Így a pályafutásomat is Madéfalván kezdtem, Tamás Attila volt az első edzőm. Később részt vettem a toborzón, ahová hivatalos volt a székelyudvarhelyi Vasas Femina is. Ott figyeltek fel rám és ennek köszönhetően tudtam kitörni.

– Nagy előnyt jelentett neked a későbbiekben, hogy sokáig fiúkkal is készültél?

– Igen, mert miután Madéfalváról kikerültem az FK Csíkszeredához, ahol a testvérem is focizott, csak fiúkkal edzettem és játszottam meccseket. Velük azért más a játék, gyorsabb és keményebb. Nagyon sokat segített ez az időszak, mentálisan is jobban megerősödtem.

– Később a romániai korosztályos válogatottakban is szerepelhettél, valamint néhány évig lehetőséged volt a Vasas Feminánál játszani. Miben fejlődtél a leginkább ebben az időszakban?

– Nagyon sokat adott hozzá a karrieremhez. Sokat köszönhetek a Vasas Feminának is, valamint Székely János edzőnek. Sok szép éven mentünk keresztül együtt és jó eredményeket értünk el. Sokat fejlődhettem egyénileg és csapatszinten is.

– Amikor a Csíkszeredához igazoltál, már voltak ott ismerőseid. Ha jól sejtem, már nem volt olyan nehéz beilleszkedni.

– Nagyon könnyen ment. Székelyudvarhelyről a korábbi csapattársam, Orbán Aranka is jött velem, emiatt sem volt a beilleszkedéssel probléma. Az FK Csíkszeredánál nagyon jók a körülmények és a szakmai stáb is. Ott technikailag és taktikailag is sokat tudtam fejlődni meccsről meccsre. Voltak azért ott is nehezebb pillanatok, amikor sérüléssel bajlódtam vagy olyan időszak, amikor nem igazán kaptam játéklehetőséget. Mentálisan megviselt, amikor úgy éreztem, folyamatosan edzek, edzek, edzek, mégsem tudom megmutatni a tudásomat. Nagyon erősnek kellett lennem abban az időszakban.

– Ezeken a mélypontokon hogyan tudsz túllépni, van valamilyen saját módszered, amivel fejleszted magad vagy másoktól kérsz segítséget?

– Rengeteg önfejlesztő könyvet olvasok. Próbálom magamban tudatosítani, hogy ez egy ilyen időszak, megyek tovább, nem adom fel. Volt olyan is, amikor úgy éreztem, rendben vagyok, de jött egy nagy zuhanás. Olyankor megint elölről kezdtem, lépésről lépésre kellett felépítenem magam.

– Nyáron a váltás mellett döntöttél, Szegedre szerződtél, mesélj kicsit a döntés hátteréről!

– Régi tervem volt, hogy ki tudjak igazolni Magyarországra és kipróbálhassam magam egy új bajnokságban. Úgy éreztem, szükségem van arra, hogy kicsit kilépjek a komfortzónámból is, új embereket és környezetet ismerhessek meg.

– Mennyire volt könnyű ez a kilépés?

– Nem mondanám, hogy annyira könnyű volt, hiszen szép éveket töltöttem a Csíkszeredánál. Nagyon jó kapcsolatokat alakítottam ki. Nehéz volt otthagyni az otthoni létet, a családomat és a barátokat is. Az évek során olyan kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Ilyés Róbert, Albu László, Kurkó Attila, Bajkó Barna vagy Kollár Péter. Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy rosszul döntöttem volna.

Nem úgy kezdődött viszont a dolog, ahogy elterveztem. Szegeden július vége felé kezdődött a felkészülés. Nekünk a hónap közepén járt le otthon a román bajnokság. A felkészülés során megsérültem és nem tudtam elkezdeni a csapattal a bajnoki rajtot. Nagyon megviselt ez az időszak. Sokat gondolkoztam rajta, miért történt ez velem, de minden okkal történik és még erősebben tudtam visszatérni.

– Ami a közös céljaitokat illeti, mit szeretnétek elérni ebben a szezonban?

– Szeretnénk elől végezni a bajnokságban, a középmezőnyt tűztük ki célként. Jelenleg tizenkét csapatból a hatodik helyen állunk, ami szerintem nem rossz. Ott vagyunk most is a top csapatok mögött, az a célunk, hogy a végére is ott maradjunk.