Többször megjavította egyéni legjobb idejét idén, sikerei után kemény edzéssel készül a folytatásra Mózes Tamás. A székelyudvarhelyi sportoló egyetemi évei előtt sokáig focizott, így a triatlon három sportága közül a futás állt hozzá a legközelebb. Kezdetben magányos farkasként kellett edzenie, idővel viszont olyan közösség alakult ki a városban, amelyben sokkal jobban tudja érezni magát. Céljai közé tartozik, hogy nagy versenyen, erős mezőnyben tudjon tíz óra harminc perces eredményt elérni. Fizikailag és mentálisan is felkészült szeretne lenni az új kihívásokra.

Mózes Tamás Székelyudvarhelyen született. Triatlonosként számos remek időeredményt ért el már nagyobb versenyeken is. Az Udvarhelyi Delfinek SK versenyzője idén országos bajnok lett a sportágon belül legkeményebbnek számító Ironman távon.

– Mi előzte meg a triatlont az életedben, a három sportág közül melyikbe próbáltad ki először magas szinten?

–  Gyerekként fociztam és első osztályos koromtól folyamatosan játszottam. A Székelyudvarhelyi FC-ben az akkori harmadik ligás keretnek is tagja voltam. Ezért a futás volt az, ami az edzéseken jelen volt. Már akkor is szerettem futni, nem teherként éltem meg az egészet. Miután elmentem egyetemre, abbamaradt a foci.

Az egyetemen a terepfutást szerettem űzni, apum mondta akkoriban, hogyha nincs meg a plusz munka és csak annyit készülök, mint az átlag, nem fogok tudni kitűnni. Ami nagyon nem ment az elején és mai napig is a leggyengébb számom, az az úszás.

– Gondolom, így a versenyeken jobban kell teljesítened futásban és biciklizésben, hogy az úszást ellensúlyozd...

– Az udvarhelyiek, akik triatlonoznak, általában hasonló problémával néznek szembe, mint én. Vannak persze kivételek, de az a jellemző, hogy az úszás megy a legnehezebben. Szeretném, hogy jobb legyen a technikám, de a lényeg számomra az elfogadható idő elérése.

– Mennyire volt nehéz a focis karrier után összerakni a három versenyszámot fizikailag és koncentráció szempontjából?

– Kezdetben az volt a furcsa, hogy egyedül kellett edzenem. Az egyetemi évek alatt kicsit magányos farkasnak éreztem magam, de az évek során kialakult a városban egy olyan brigád, akikkel lehet készülni. Nehezek a sportágak közötti váltások, de ezekre vannak speciális edzéseink. A futást szoktuk ilyenkor a leginkább megnyomni.

– Hogyan alakult ki Udvarhelyen a közösség, volt olyan személy, aki sokat fektetett a triatlon népszerűsítésébe?

– Ezzel a sporttal engem Buti László fertőzött meg, aki jelenleg csapatunknak az úszóedzője. Neki köszönhetjük az udvarhelyi triatlont, van már gyerekcsapatunk. Vannak régi úttörök is, például Orbán Attila, ő volt a városból az első Ironman, országos szinten ismert neve van mai napig. Egy ideig mindenki külön edzett, Buti Laci viszont összerázta a csapatot és az egésznek lett egy közösségi formája.

Az úszóedzéseink mostmár közösek, együtt utazunk versenyre, kialakult a csapatszellem, ez teljesen más így, mint korábban volt.

– Mikor volt az első olyan versenyed, amikor azt érezted, elértél valami komoly dolgot a sportágban és magasabb szintre lehet az eredményeket emelni?

– Az első Ironman versenyem álomszerű volt.  Mindhárom sportban szép hosszú a táv, olyan ez, mint a futásnál az ultrafutók világa, teljesen más kategória, nagyobb kihívás. Nagy löketet adott, hogy befejeztem azt a versenyt, viszont már akkor tudtam, hogy sokkal több edzéssel még inkább le lehet faragni azt az időeredményt.

Tavaly az országos bajnokságon 12 óra volt kitűzve célnak, én pedig 11:42 alatt futottam be. Idén a nyár első forró napjára esett a verseny, a meleghez pedig alkalmazkodni kellett. Azelőtti héten viszont tizenöt fokban készültünk, ezzel szemben a nagyváradi központban állítólag negyven fokot is mértek.

Tűzött a nap a futópályán, a biciklinél kevésbé lehetett érezni. Mindezeknek ellenére sikerült 11 óra 7 perc alatt teljesíteni a távot, ami triatlonos berkekben is szép szám.

– Van-e lehetőségetek meleg körülmények között készülni külföldi edzőtáborokban az ilyen típusú versenyekre?

– Klubszinten ezt nem engedi meg a pénzügyi helyzetünk. Biztosan nagyot dobna a teljesítményünkön, de csapatszinten nem tudunk a támogatásokból elmenni ilyen külföldi edzőtáborokba. Egyénileg mindenki úgy van ezzel, hogyha elmegy nyaralni, szerez egy bringát és két-három napot gyakorol. Én is ezt tettem a nyár elején, a családdal voltunk nyaralni, az Etnára bringáztam fel, hogy építsem az erőnlétemet és szokjam is a meleget.

– Az edzés és felkészülés szezonon kívül mennyi időt vesz igénybe?

–Ebben az évben heti szinten 13-14 órát edzettem. Ha hosszú távra készülsz, hosszú edzések kellenek. Mentálisan és fizikailag is meg kell szokni, hogy téli időszakban három órát kell ülni a bringán bent a szobában és tekerni. Közben filmet szoktam nézni vagy podcastokat hallgatok, de mentálisan tényleg fel tud őrölni. Próbálom kitolni az edzési időt, de gyakran jött egy olyan holtpont, amikor nem bírtam.

– A versenycélokat nézve, mit szeretnél a továbbiakban elérni a sportágban?

– Szeretnék egy hivatalos Ironman versenyen is elérni egy komoly időeredményt, a 10 óra 30 perc lenne erős mezőnyben szép teljesítmény. Helyezéseket azért nem mondok, mert itt az ember magával harcol. Nekem az a fontos, hogy jobb és jobb legyek. Aztán meglátjuk a versenyen, ki mennyit edzett és kinek milyen napja van, mert az is sokat számít.