„Ez a csapat olyan, mint egy család” – Salzburgban kijutna az ifjúsági világbajnokságra a sepsiszentgyörgyi Péter-Csiki Csanád

Már az óvodában is mozgékony gyerek volt, hamar megszerette a karatét a sepsiszentgyörgyi Péter-Csiki Csanád. Jó eredményeket ért el a sportban, egymást követték a győzelmek. Különösen fontosak számára a nemzetközi versenyeken szerzett tapasztalatok, szeretne minél több ilyen eseményen részt venni és reménykedik benne, hogy a karate a jövőben ismét olimpiai sportág lesz.

Péter Csiki Csanád Sepsiszentgyörgyön született 2009-ben. Fiatal kora ellenére Vass Hunor tanítványa Romániában, Magyarországon és külföldi helyszíneken is sok tapasztalatot szerzett már. A Sport-All Sport Clubhoz és MTK-hoz leigazolt sportolónak Salzburgban van esélye kiharcolni a világbajnoki szereplést.

Fotók: a sportoló személyes arcívuma

Óvodában hiperaktív gyerek volt, óvónője pedig felhívta édesapját azzal az ötlettel, hogy beírassák karatéra. Először az óvodában tartottak edzéseket, később a Székely Mikó Kollégiumba, a sportcsarnokba járt karatézni. Ott nagyobbakkal kellett készülnie, de megszerette a mozgást és a sportot, hosszútávon akarta folytatni.

„Az első lehetőségem a hazai Mikulás kupa volt. Az akkor kipróbált műfajok távol álltak a mai karatémtól, de ott barátkoztam meg a sporttal. Ez olyan négy éves koromtól kilenc éves koromig tartott. Akkor az MTK-nál lettem leigazolt sportoló és elkezdtem járni magyarországi versenyekre” – emlékezett vissza a kezdetekre a sepsiszentgyörgyi versenyző

Romániai versenyein kezdetben hullámzó, néha sikerült jól teljesítenie, néha viszont nem. Ezzel szemben Magyarországon megnyerte az első három versenyt, amelyen részt vett, így nagyon jól indult számára az ottani szereplés.

A kettős igazolás miatt Romániában és Magyarországon is évente van edzőtáboruk, mindkettő egy-egy hetes.

„Egyelőre jól össze tudom egyeztetni a sportot és a tanulást. Úgy vagyunk megegyezve a szüleimmel, amíg jó a tanulás, addig mehet a sport is. Edzések előtt és után mindig jut idő rá. Osztályomban az első négy között vagyok, mindig jut idő rá” – tért ki iskolai tanulmányaira Péter-Csiki Csanád

A fiatal karatésra nemsokára fontos verseny vár Salzburgban, ahol jó eredmény esetén kiharcolhatja az ifjúsági világbajnokságon való részvételt.

„Magamtól első helyet várok, az a biztos kijutás. A felkészülésem ugyanúgy minden nap egy edzés és reggeli futás. Jövő héten még jobban be fogom indítani és még többet fogok edzeni” – árulta el a fontos ausztriai tornára való felkészüléssel kapcsolatban.

A mezőnyt nem látja olyan nehéznek. Van három számára ismeretlen német és két magyar, akit már korábban le tudott győzni, tehát elérhető célnak tartja az első helyet.

Péter-Csiki Csanád hosszabb távú céljai közé tartozik a jövő évi Európa-bajnokságra való kijutás, továbbá reméli, hogy vissza fog kerülni a karate az olimpiai sportágak közé és Magyarországot ő képviselheti majd az eseményen.

„Van egy nagyon jó segítőm, aki erre szakosodott. Megmondja nekem, hogyan kell gondolkodni két meccs között. Vele szokott lenni egy óra, amikor beszélgetünk a régi és a következő versenyekről, hogy hogyan készüljünk fel mentálisan”– tette hozzá az elmondottakhoz.

Számára fontos tényező az is, hogy befogadó és összeszokott közösségben készülhet.

„Ez a csapat olyan mint egy család. Ami edzésen van, az szavakkal le nem írható érzés. Mindenki ugyanaz, mindenkit ugyanúgy kezelnek” – emelte ki a közösségi érzés fontosságát a Sport-All karatésa.

Számára ismeretlen ellenfél esetén a küzdelem első húsz másodpercét arra áldozza, hogy reagáltassa ellenfelét. Igyekszik megfigyelni, hogyan mozog egyes helyzetekben és arra építi fel a meccseket.

„Nagyon jó tapasztalat, új emberekkel tudok küzdeni, olyanokkal, akiket még más korábbi versenyről nem ismerek. Lehet a meccsekből tanulni, megnézzük a videókon, hol vannak hibák és hol lehet javítani. Erre tudja az edző alapozni a délutáni edzéseket” – hangsúlyozta a nemzetközi meccsekkel kapcsolatban a fiatal sportoló.

Fontos neki a kikapcsolódás is. Szeret időt tölteni, szüleivel, családtagjaival, néha pedig motorozik is, ami szintén segít neki háttérbe szorítani a mindennapi körforgást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?