Foci Eb: Helyt álltak a magyarok a németek ellen, de két góllal kikaptak

Több helyzete is volt Marco Rossi magyar labdarúgócsapatának a házigazda német válogatott ellen, gólt szerezni viszont nem tudott. Nagelsmann együttese 2–0-ra nyerte meg a mérkőzést az Eb-csoportkör második fordulójában.

Amint arról a Maszolon is beszámoltunk, a magyar válogatott 3–1-s svájciak elleni vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot, ezzel rögtön az első meccs után nehéz helyzetbe került csoportjában. Fontos volt a németek elleni mérkőzés, de nagy bravúrra lett volna szükség a pontszerzéshez is.

A németek házigazdához méltóan kezdték az Eb-t, esélyt sem adtak a skótoknak az első mérkőzésükön, a magyar csapat ellen is ugyanúgy álltak fel, mint akkor.

Már az első percben gólt szerezhetett volna a magyar válogatott, Sallai Roland került gyorsan helyzetbe, nem tudta viszont eltenni a labdát Neuer lába mellett, védett a német kapus. A németek részéről először Havertz próbálkozott lövéssel, ez viszont sokkal kevésbé volt veszélyes.

Fotó: MTI

Bátran kezdték a meccset a magyarok, a 12. percben viszont előbb Gulácsinak, majd Bollának kellett megakadályoznia a házigazdák vezető gólját Láthatóan sokkal szervezettebb volt elöl és hátul is a csapat, mint a svájciak ellen.

Nemsokár viszont véleményes körülmények között vezetést szereztek a németek, Gündogan testét használva billentette ki egyensúlyából a jobb pozícióban lévő Orbánt, az akció végén pedig Jamal Musiala lőtte kapuba a labdát. Bár a videóbíró vizsgálta az esetet, nem ítélte szabálytalannak a mozdulatot, maradt az esemény.

Igyekezett gyorsan reagálni a magyar csapat, Szoboszlai szabadrúgását Neuer ütötte oldalra, a kipattanót követően sem született gól a helyzetből. Igazán felpörgött a történtek után a mérkőzés, egyre több lövéssel próbálkoztak Rossi játékosai.

A félidő végéhez közeledve visszavették a kezdeményezést a németek, de állta a sarat a magyar védelem. Musiala a 44. percben távolról zörgette meg az oldalhálót, a stuttgarti közönség egy része elsőre gólnak látta a lövést, de maradt az 1–0.

A szünet előtt úgy tűnt egyenlíthet a magyar válogatott, Sallai fejelt a kapuba, gólját viszont les miatt nem adták meg, ezúttal egyértelmű volt a helyzet.

Kiegyenlített játékot hoztak a második játékrész első percei, a helyzetek viszont Nagelsmann csapata előtt adódtak, Gulácsinak kellett helyt állnia, meg is tette. Később Sallai beadásából Varga Barnabás fejelt a kapu fölé.

Fotó: MTI

Nem sikerült a magyaroknak a folytatásban újra közel kerülni az egyenlítéshez, a németeknek viszont nemsokára összejött az újabb gól. Egy tisztára játszott akció végén Gündogan talált a kapuba, 2–0-nál pedig kevés esélye maradt visszazárkózni Szoboszlaiéknak.

A folytatásban igyekeztek berúgni a harmadikat is a németek, de Gulácsi egymás után többször is védeni tudott. Rossi ennél az állásnál többet is cserélt, többek között Ádám Martint is bevetette, de nehezen tudtak már veszélyeztetni a magyarok.

A végén Szoboszlai előreívelt labdáját követően Neuer nem tudta megfogni a labdát, a gólvonalról mentettek a német védők. Több találat már nem született a mérkőzésen, így a magyar válogatott elbukta második csoportmeccsét is elvesztette, de még maradt esélye a továbbjutásra. Fontos lehet számukra az esti skót-svájci meccs eredménye.

Németország már biztos továbbjut a csoportkörből.

Németország–Magyarország 2–0 (1–0)

Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló.

MHP Aréna, Stuttgart.

Vezette: Danny Makkelie (Hollandia).

Gólszerzők: Jamal Musiala (22.)., Ilkay Gündogan (67.)

Sárga lapok: A. Rüdiger (27.), M. Mittelstadt (89.), illetve Varga B. (22.). Szoboszlai D. (90+3.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?