Háromgólos győzelemmel hangoltak a magyarok az Európa-bajnokságra

Bő fél óra után eldöntötte Debrecenben az Eb előtti utolsó felkészülési meccsét a magyar labdarúgó-válogatott. Varga Barnabás két gólja mellé egy gólpasszt is kiosztott Sallai Rolandnak, így 3-0-ra győzték le Izraelt a hazaiak.

Teltház fogadta a magyar válogatottat Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi csapata utolsó felkészülési mérkőzését játszotta le a jövő héten kezdődő Európa-bajnokság előtt Izrael legjobbjai ellen. Néhány nappal korábban Írországban kaptak ki Sallaiék 2–1-re, ezzel megszakadt régóta tartó veretlenségi sorozatuk. Most lehetőség nyílt a javításra.

Fotó: mlsz.hu

Aktívan kezdték a meccset a magyarok, Szoboszlai lépett el szabadon a szélen, beadása pedig megtalálta Vargát, akinek a felső lécről vágódott le a lövése, a kipattanót pedig már nem tudta földön fekve kapura irányítani.

Nem sokkal később már megszületett a hazai gól, Varga ezúttal visszafejelte középre a labdát, Sallai Roland pedig tisztán érkezett rá és magabiztosan a hálóba juttatta. Sokkal jobban kezdte a magyar csapat a meccset, mint Írországban.

Az első találatot nemsokára követte a második, ismét Varga Barnabás volt a főszereplő, ezúttal ő fejezte be góllal a magyar támadást. Percekkel később Sallai szép beadása után ugyancsak ő fejelte közvetlen közelről kapuba a labdát, így bő húsz perc után már 3–0-ra vezetett a csapat.

Innentől kezdve biztos előnyben játszhattak a hazaiak, az izraeliek ritkán közelítették meg a kapujukat, Gulácsinak az első fél órát követően kellett először védenie. Az első félidő több nagy helyzetet már nem hozott, maradt tehát a háromgólos különbség a szünetre.

Ahogy az várható volt, a második játékrész előtt több cserejátékosnak is lehetőséget adott  Marco Rossi, . Az izraeliek igyekeztek aktívabbak lenni támadásban, mint az első 45 percben, de nagy helyzeteket nem alakítottak ki.

Néhány kisebb sérülés aggodalomra adott okot magyar oldalon, Callum Styles már az első félidőben elhagyta a pályát, a második félidő elején Szoboszlai Dominik is cserét kért, nem volt érdemes kockáztatni.

A vendégek látványosan átvették a játék irányítását, a magyarok hosszú ideig egyáltalán nem jutottak el lövésig, de az ő kapujuk sem forgott nagy veszélyben. Egészen az utolsó negyed óra elejéig kellett várni a játékrész első magyar helyzetére. Ekkor egy védelmi hiba után Gazdag próbálkozhatott közelről, a kapus viszont jól zárta a szöget.

Fotó: mlsz.hu

Fiola passza után Nagy Zsolt nem volt messze a negyedik góltól, kapásból szép mozdulattal emelte rá a labdát, ami a kapufáról kifelé pattant. Később Ádám próbálkozott a tizenhatoson belülről, az ő perdítését viszont könnyen megfogta Glazer kapus.

Több nagy helyzet már nem volt a meccsen, a magyar csapat magabiztosan megőrizte az első félórában megszerzett 3–0-s előnyét.

Marco Rossi csapata legközelebbi meccsét már az Eb-n fogja játszani, jövő szombat délután 16 órától Svájc ellen.

Magyarország–Izrael 3–0 (3–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion

Vezette: C.Pereira (Portugália)

Gólszerzők: Sallai Roland (11.), Varga Barnabás (19., 22.)

Sárga lapok: Sallai R. (32.) Kleinheisler L. (60.), Ádám M. (90+2.), illetve N. Lavi (51.)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?