Ceferin újrázzon vagy legyen Burleanu az UEFA-elnök?
Noha még sok idő van az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2027-es tisztújító közgyűlésééig, a brit sajtó már most „kiteregette” a kulisszatitkokat. Miután napvilágot látott Aleksander Ceferin alapszabályzat-módosító terve, hogy egy negyedik mandátumra is pályázhasson, kiderült: az erre irányuló törekvéseit nem mindenki támogatja. Az UEFA brit alelnöke inkább a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) regnáló vezérét, Răzvan Burleanut szeretné a helyére. Hazájában eközben a szlovén sajtó védelmébe vette Ceferint, és a britek „koholmányának” nevezték a felvetéseket.
Ahhoz, hogy összefüggéseiben értsük a történteket, vissza kell mennünk 2016-ig. Akkor került ugyanis Aleksander Ceferin az UEFA élére. Azt a korábbi aranylabdás francia Michel Platinit váltotta a szervezet élén, aki eltiltása miatt kénytelen volt lemondani, így a szlovén ügyvéd akkor csak két és fél évre szóló megbízatást kapott. Azóta kétszer újrázott, így 2027-ben jár le a harmadik mandátuma. Megválasztását követően viszont módosítottak az alapszabályzaton, amelynek értelmében már senki sem vállalhat háromnál több elnöki megbízatást.
Ezen szeretne módosítani most Ceferin úgy, hogy a korlátozó szabály alkalmazásakor ne vegyék figyelembe a 2017. előtt érvényben lévő megbízatását. Erről a BBC számolt be a héten, rámutatva, hogy a statútummódosításról az UEFA februári kongresszusán szavazhatnak. A módosításhoz viszont nem elég az 51 százalékos többség, legalább hétharmados támogatottságra lesz szüksége az elnöknek ahhoz, hogy 2027-ben ismét versenybe szálljon a tisztségért.
Ellenzékben az angolok
Ceferin idén kihívó nélkül nyerte meg a választást, de a BBC és a The Independent egyaránt úgy tudja, hogy az UEFA végrehajtó bizottságának tagjai közül például a brit David Gill nem szeretné 2031-ig elnöki tisztségben látni a regnáló sportvezetőt. Emlékezetes, hogy amikor 2016-ban Ceferin elindult az elnökválasztáson, az akkor 68 éves nagynevű Michael van Praag volt a fő riválisa. Az angolok a hollandot támogatták, de a szlovénnek sikerült maga mellé állítania az akkori rendszerrel elégedetlen kisebb és közepes szervezetek képviselőit. Többek között Románia és Magyarország is őt támogatta.
A The Independent viszont úgy tudja, hogy Ceferin alapszabályzat-módosítási terve megosztotta a szervezetet, és Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnökét „léptetnék elő” 2027-ben a helyére. A brit lap rámutatott arra, hogy bár az 56 éves szlovén népszerűségét erősítette ellenállása a gazdag európai klubok által tervezett szuperliga kapcsán, hiányolják a részéről az olyan stratégiákat, amelyek megoldást jelentehetnek a sportág bizonyos problémáira. Többen úgy véli, hogy sokakhoz hasonlóan már ő is csak a hatalma megőrzéséhez ragaszkodik.
Ezzel párhuzamosan nő Burleanu támogatottsága az UEFA-n belül. A britek szerint az FRF-et 2014 óta elnöklő 39 éves Burleanut kiváló és felelősségteljes ügyvezetőnek tartják. Ismeretes az is, hogy Burleanu tagja az UEFA végrehajtó bizottságának, 2021 áprilisa óta pedig a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tanácsának is a tagja. Bár eddig rendre támogatta Ceferint, úgy tűnik nem mindenben osztja a véleményét.
A Sky News szerint szeptemberben, amikor az Ukrajna elleni háború miatt kizárással szankcionált oroszok utánpótláscsapatainak a visszafogadásáról egyeztettek, Burleanu szembe ment a szankció enyhítését javasaló UEFA-elnökkel és az ellenzők oldalán állt – David Gill mellett.
Csatába küldenék az FRF-elnököt?
A Gsp.ro is utánajárt a felvetéseknek, a román sportlap név nélküli forrásokra hivatakozva úgy tudja, hogy Burleanu neve már tavasszal felmerült Ceferin lehetséges kihívójaként. Persze azt ők is megerősítették, hogy miközben a román sportvezető jó kapcsolatot ápol a britekkel, addig azért a regnáló szlovén még így is jelentős támogatottsággal bír ahhoz, hogy tisztségben maradjon. Úgy vélik, hogy bár a román sportvezetőt pártolják ugyan a nyugati országok, pénzügyi vonulata is van a választásoknak. A Gsp forrása szerint Ceferin megválasztását nagyban elősegítette, hogy általa az orosz Gazprom euromilliárdokat fektett az UEFA-ba. A román lap által megkérdezettek közül emiatt is vannak, akik esélytelennek tartják Burleanut egy ilyen kaliberű megbízatáshoz, és pusztán egy „tesztnek” tartják a The Independent felvetését.
Ionuț Lupescu ugyanakkor az AS.ro-nak azt mondta, hogy már több mint egy éve dolgoznak ezen, abban viszont nem biztos, hogy jó vezető is válna Burleanuból. „Csak ne tegye ugyanazt, mint amit a romániai labdarúgásban az elmúlt nyolc évben” – mondta a romániai labdarúgás aranygenerációjának egykori tagja, aki korábban alulmaradt Burleanuval szemben az FRF-elnöki tisztségéért kiírt választáskor.
Brit „koholmány” Ceferin ellen
A szlovén sajtót sem győzte meg a The Independent. Ceferin hazájában az Ekipa napilap egyenesen „koholmánynak” nevezte a brit sajtó felvetéseit, hazugsának tartják amit a szigetországiak írtak. A Ljubljana újságírói – a Gsp.ro – beszámolója szerint úgy vélik, hogy nem is kérdéses, hogy Ceferin 2031-ig UEFA-elnök maradhat, hiszen a Platinit követő „rendkívüli” mandátumát nem vehetik figyelembe.
Azt meg kell jegyeznünk, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) Gianni Infantino elnök korábban már módosította a statútumot, hogy csonka mandátuma ne számítson bele a korlátozásba.
CSAK SAJÁT