Vizes vb: Hosszú vb-csúccsal megnyerte, Verrasztó ezüstérmes 400 vegyesen (helyszíni tudósítás)

Három 4x100-as vegyesúszószámban lesz magyar érdekeltség a budapesti vizes világbajnokság utolsó napján: a férfi vegyesváltó, Verrasztó Dávid és Hosszú Katinka is bejutott a vasárnap délutáni fináléja.

Verrasztóhoz, de főleg Hosszúhoz vérmes éremremények is fűződnek, előbbi a 3., utóbbi pedig a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe.

Hosszú vb-csúccsal a vegyesúszás királynője

Hosszú Katinka a 400 méteres vegyesúszás döntőjének abszolút esélyeseként ugrott vízbe. A Vaslady már pillangón magához ragadta a vezetést, előnyét tovább növelte háton, féltávnál két embernyi volt az előnye. Mellúszásban ütemes tempóval bíztatta Hosszút a 12 ezres közönség , és Katka ereje nem fogyott el. Amikor ráfordult a 100 méteres gyorsra, kérdés már nem fért ahhoz, hogy megvan a második magyar arany. A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötkarikás címvédője és világcsúcstartója 4:29.33 perces világbajnoki rekorddal csapott célba.

 Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret. "Hihetetlen, nagyszerű érzés volt. Amikor beértem, akkor pár másodpercig nem nagyon voltam magamnál" - nyilatkozta Hosszú Katinka az M4 Sportnak. Hozzátette: az utolsó nap nagyon nehéz kétszer is jól úszni a 400 vegyest, de most neki sikerült.

"Úgy úsztam, mint edzésen, amikor nem érdekel semmi, de most annyira jó érzés mindenkivel együtt örülni." - fogalmazott. Kiemelte, azért fog dolgozni, hogy nagyobb legyen a különbség közte és riválisai között. "Tudom, hogy jó úton járunk. Jövőre szerintem első nap lesz az Eb-n, akkor szeretnék gyorsabban úszni majd" - mondta Hosszú a 400 m vegyesről.

Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelona és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord. A 28 éves Hosszú két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 m pillangó) zárta a világbajnokságot.

A célba érés után így nyilatkozott a sajtónak.

Lacourt arannyal vonul vissza

Camille Lacourt úgy érkezett Budapestre, hogy tudta, ez lesz pályafutása utolsó versenye. A francia hátspecialista gyönyörű emlékkel maradt Budapestről világbajnokként távozhat a magyar fővárosból. 

A második helyen a japán Junya Koga végez, a harmadikon az amerikai Matt Grevers. A dobogó két alsó fokára felálló úszót mindössze öt század választja el. 

Sjöströmöt nem lehet legyőzni

Sarah Sjöström behúzza az 50 gyorsot is. Ráadásul majdnem világcsúccsal, 23.69, két századra marad el tőle. Az ezüstérmes a holland Ranomi Kromowidjojo, a bronzérmes az amerikai Simone Manuel. Ők hárman úsznak a fináléban 24 másodperc alatt.

Verrasztó óriási ezüstérmet szerzett

Verrasztó Dávid az idei szezon második legjobb idejével érkezett a vizes vb-re a 400  méteres vegyesúszásban.

A magyar fiú a 3. legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőre, ahol végig az élbolyban haladt. Féltávnál 3. helyen fordult, csak az amerikai Chase Kalisz volt előtte. Az utolsó százon már senki sem tudta utolérni és egy hihetetlenül értékes ezüstéremmel gazdagította a magyar gyűjteményt.

Harmadik a japán Daija Szetó lett.

Verrasztó két évvel ezelőtt Kazanyban szintén ezüstérmes volt ebben a számban, a riói olimpián azonban csalódást keltően csak a 12. lett, azaz még a döntőbe sem jutott be. A szám kétszeres Európa-bajnoka június 24-én Rómában élete legjobbját (4:07.47) úszta, így jó előjelekkel várhatta a hazai rendezésű világbajnokságot.

Amerikai világcsúcs női vegyesváltóban, a férfiak "csak" nyertek

A 4x100 női vegyesváltó első felében óriási csatát vívott az Egyesült Államok és Oroszország csapata, de a végső győztes kilétéhez nem fért kétség: a tengerentúliak világcsúccsal verték meg a ruszkákat. A bronzérmet Ausztrália nyerte meg.

A férfiaknál is amerikai győzelem született, ők 63 századdal maradtak le a világcsúcstól. A második helyen a britek, a harmadikon pedig az oroszok végeztek.

Világcsúccsal nyert 50 mellen Lilly King

A Duna Arénában rendezett délutáni úszóprogram első számát, az 50 méteres mellúszás döntőjét az amerikai Lilly King világcsúccsal nyerte meg. Mögötte az orosz Julija Jefimova és az ametikai Katie Meili végzett.

Amerikai győzelem a férfiaknál óriás-toronyugrásban

Az amerikai Steve Lo Bue nyerte az óriás-toronyugrást a férfiaknál. A második helyen a cseh Michal Navratil, a harmadikon pedig az olasz Alessandro De Rose végzett.

A budapesti Batthyány térnél kialakított versenyhelyszínen a legnagyobb favoritnak számító - 2013-ban vb-ezüstérmes, 2015-ben vb-aranyérmes - brit Gary Hunt az utolsó sorozatig az élen állt, akkor azonban rontott, és végül a dobogóról is lecsúszott.

A Maszol kiküldött munkatársa a szervezők által rendelkezésre bocsátott hajóról nézett bele a döntőbe.

A szakág 2013-ban, Barcelonában szerepelt először a vb programjában, majd 2015-ben, Kazanyban is az egyik leglátványosabb verseny volt, így most harmadszor avattak győztest. Óriás-toronyugrásban a nők 20, a férfiak 27 méterről ugranak.

A csütörtöki edzésről készített galériánkat itt nézheti meg.

Az amerikai csapat zárt az élen a Magyarországon zajló vizes világbajnokság éremtáblázatán, a házigazda magyarok kilencedikek lettek 2 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzmedállal.

                                               arany   ezüst   bronz  összesen

  1. Egyesült Államok        21      12      13       46
  2. Kína                            12      12       6       30
  3. Oroszország                11       6       8       25
  4. Franciaország               6       1       2        9
  5. Nagy-Britannia             5       3       3       11
  6. Olaszország                 4       3       9       16
  7. Ausztrália                     3       5       4       12
  8. Svédország                  3       1       -        4
  9. Magyarország               2       5       2        9
  10. Brazília                          2       4       2        8
  11. Spanyolország              1       5       -        6
  12. Hollandia                       1       4       1        6
  13. Kanada                          1       1       5        7
  14. Dél-afrikai Köztársaság  1       -       1        2
  15. Malajzia                          1       -       1        2
  16. Horvátország                  1       -       -        1
  17. Japán                             -       4       5        9
  18. Ukrajna                          -       2       7        9
  19. Németország                  -       2       1        3
  20. Mexikó                           -       2       -        2
  21. Koreai NDK                    -       1       1        2
  22. Csehország                     -       1       -        1
  23. Ecuador                          -       1       -        1
  24. Lengyelország                -       1       -        1
  25. Fehéroroszország           -       -       2        2
  26. Dánia                              -       -       1        1
  27. Egyiptom                        -       -       1        1
  28. Szerbia                           -       -       1        1
  29. Szingapúr                        -       -       1        1

23 órakor kezdődik a záróünnepség

A FINA vizes vb szervezőbizottsága közzétett egy kedvcsináló kisfilmet arról, hogy mi várható a Papp László Sportarénában romániai idő szerint 23 órakor kezdődő záróünnepségen.

Maximálisan elégedett a FINA

Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon. Julio Maglione, a szervezet elnöke a vasárnapi záró sajtótájékoztatón elmondta, az egész "FINA-család" feledhetetlen élményekkel gazdagodott az elmúlt két hétben. "Fantasztikus helyszíneken, nagy tömegek előtt zajlottak a versenyek, egy csodálatos országban" - fogalmazott. Hozzátette, maximálisan elégedettek mindennel, mindenki otthon érezte magát Budapesten. Maglione kiemelte, a vizes sportok fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárult ez a világbajnokság.

Seszták Miklós, a szervezőbizottság elnöke úgy vélte, az elmúlt tizenhét nap az az összefogásról, a kölcsönös tiszteletről és a sport ünnepéről szól. Köszönetet mondott a FINA-nak, a szervezőknek és az önkénteseknek, akik nélkül - mint hangsúlyozta - nem sikerült volna a rendezés.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója elmondta, 2015-ben Kazanyban Gyárfás Tamás kissé feszülten kérdezte tőle, hogy lehet majd felülmúlni a tatár fővárost, ahol egy futballstadionban rendezték az úszást. Marculescu szerint a fantasztikus helyszínek, a Duna Aréna, a "magyar tengernél" Balatonfüred, a Városliget a Vajdahunyad-vára látképével, az óriás-toronyugrás a Parlamenttel szemben, vagy a csodálatos Margitsziget egyformán elbűvölte a szurkolókat és a sportolókat. Külön kiemelte a drukkereket, akik szerinte elképesztő hangulatot varázsoltak mindenhol, vereség vagy győzelem esetén is ünnepeltek, ez pedig a legfontosabb a sportolóknak.

Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke tömören annyit mondott, boldog, hogy részese lehetett a hazai rendezésű világbajnokságnak.

A sajtótájékoztatót megelőzően - akárcsak a vb előtt Cornel Marculescu 76. születésnapjára - Juli o Maglione tiszteletére is egy fát ültettek a Duna Arénánál.Az eseményen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a "Dagály-törvény" értelmében összesen négyezer fát ültetnek majd, ezek közül ez az egyik. Hozzátette, hogy már az idősek és a fiatalok, valamint a sportolók nevében is ültettek fákat. Maglione rövid beszédében köszönetet mondott a kerület lakóinak azért, hogy hozzájárultak segítségükkel és türelmükkel a sikeres világbajnoksághoz.

_____________

Hosszú a legjobb idővel döntős

A címvédő Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott az esti döntőbe, Jakabos Zsuzsanna pedig a 12. helyen végzett 400 méter vegyesen.

Az előfutamokban két magyar közül elsőként Jakabos lépett rajtkőre: a 28 éves úszó végül a hatodik helyen csapott célba 4:41.40-es idővel, amely elmaradt idei legjobbjától. Őt követte a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, aki Róma, Barcelona és Kazany után sorozatban negyedik vb-sikerére készül ebben a számban: a hazai közönség előtt már minden éremfajtából egyet-egyet szerzett klasszis azonnal az élre állt, mellúszásban azonban a 6-os pályán úszó japán Simizu Szakiko megelőzte. Gyorson Hosszú ellépett, és érvényesítette a papírformát, egy testhosszal 4:33.90-el - ez csak két tizeddel rosszabb idei legjobb idejénél - ért célba

"Az volt a célom, hogy a mellettem lévőt megelőzzem, ez sikerült, ennek örülök, de így is sokan előttem végeztek. Nagyon kemény volt, de kiúsztam magam. Este szurkoljunk nagyon Katinkának!" - mondta rendkívül sportszerűen Jakabos.

Hosszú szokásához híven csak az esti döntőt követően értékeli teljesítményét.

Verrasztó Dávid a harmadik idővel döntős

Verrasztó Dávid a harmadik idővel jutott az esti döntőbe, Gyurta Gergely viszont csak a 18. lett 400 méter vegyesen.

Gyurta a harmadik, Verrasztó pedig a negyedik előfutamban kapott helyet: csak két embert előzött meg, legjobbjától több mint hét másodperccel elmaradva futamában így a nyolcadik lett.

Ezt követően Verrasztó az 5-ös pályán a szám olimpiai bajnoka, a japán Hagino Koszuke mellett állt rajtkőre, s kiváló versenyzéssel, egy testhossz előnnyel, 4:11.89-es idővel diadalmaskodott.  Azt hittem, hogy a japán gyorsabban fog menni, de nem gond, hiszen ott vagyok a döntőben" - mondta Verrasztó, aki hozzátette, nem az volt a nehéz, hogy az eddig hat napban nem úszott, hanem az elmúlt egy év.

Hatodikként döntős a 4x100 méteres férfi vegyesváltó

A hatodik helyen jutott az esti döntőbe a Bohus Richárd, Gyurta Dániel, Milák Kristóf, Kozma Dominik összeállítású 4x100 méteres férfi vegyesváltó. A magyar négyes 3:33.35-ös idővel - amely csak bő három tizeddel marad el az országos csúcstól - futamában a negyedik helyen zárt. Ez a döntő lesz este a világbajnokság utolsó versenye.

Országos csúccsal tizedik a 4x100 méteres női vegyesváltó

4.03.08 perces országos csúccsal a tizedik helyen zárt, így nem jutott az esti döntőbe a Burián Kata, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Molnár Flóra összeállítású 4x100 méteres női vegyesváltó.

A fiatal összetételű együttes több mint fél másodpercet faragott a Dara Eszter, Pecz Réka, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn által 2009-ben Rómában úszott 4:03.63 perces időből. A váltó teljesítményéről mindent elmond, hogy a négy sportoló egymáson támaszkodva, teljesen kimerülve sétált ki a medencetérből, Molnár Flóra például fal fehéren, láthatóan komoly rosszulléttel küzdött.

A váltó tagjai a futamot követően elmondták, mindent kiadtak magukból, s nagyon örülnek ennek az országos csúcsnak, ugyanis ez a csapat érzelmileg is nagyon sokat jelent nekik.

Top 10-ben a magyar küldöttség

A magyar küldöttség jelenleg 1 arany, 4 ezüst és 1 bronzéremmel az ideiglenes éremtáblázat 10. helyét foglalja el, amelyet az Egyesült Államok vezet.

                              arany   ezüst   bronz  összesen

  1. Egyesült Államok        16      12      10       38
  2. Kína                             12      12       6       30
  3. Oroszország                11       4       7       22
  4. Nagy-Britannia              5       2       3       10
  5. Franciaország               5       1       2        8
  6. Ausztrália                      3       5       2       10
  7. Olaszország                  3       3       8       14
  8. Brazília                          2       4       2        8
  9. Svédország                   2       1       -        3
  10. Magyarország               1       4       2        7
  11. Spanyolország              1       4       -        5
  12. Hollandia                      1       3       1        5
  13. Kanada                         1       1       4        6
  14. Dél-afrikai Köztársaság  1       -       1        2
  15. Malajzia                          1       -       1        2
  16. Horvátország                 1       -       -        1
  17. Japán                             -       3       4        7
  18. Németország                 -       2       1        3
  19. Mexikó                            -       2       -        2
  20. Ukrajna                           -       1       7        8
  21. Koreai NDK                     -       1       1        2
  22. Ecuador                           -       1       -        1
  23. Lengyelország                  -       1       -        1
  24. Fehéroroszország            -       -       2        2
  25. Dánia                                -       -       1        1
  26. Egyiptom                           -       -       1        1
  27. Szerbia                              -       -       1        1
  28. Szingapúr                          -       -       1        1

Kapcsolódók

Kimaradt?