banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Vizes vb: csak úgy dőlnek a világcsúcsok a Duna Arénában

Igazán eseménydús délutánnak nézünk elébe, a Duna Aréna medencéjébe hat magyar sportoló -  Hosszú Katinka, Cseh László, Kenderesi Tamás, Kozma Dominik, Kapás Boglárka és Késely Ajna - ugrik be, este pedig a magyar vízilabda válogatott Oroszországgal csap össze az elődöntőbe jutásért a Hajós Alfréd Uszodában. A Maszol kiküldött tudósítója minderről a helyszínről számol be.

Szun Jang újabb aranyat szerzett

A 200 méteres férfi gyorsúszás döntőjét a kínai Szun Jang nyerte, aki rendkívül kiélezett versenyben utasította maga mögé a mezőnyt. Második Townley Haas lett, a harmadik Alekszandr Krasnik.

A finálé magyar résztvevője, Kozma Dominik óriásit úszott, 50-nél elsőként, 100-nál 3. helyen, 150 méternél pedig 2. pozícióban fordult. A végére elfogyott az ereje és "csak" a 6. helyen csapott célba. Kozma így is óriási országos csúcsot úszott.  

"Elvitt a szívem, ajándékot akartam, már csak a közönségnek is. Megtréfáltam a többieket, de ez lett a vége, ők rutinosabbak voltak. Legközelebb is ugyanezt fogom csinálni, csak be is fejezem" - mondta Kozma, majd hozzátette, azért kezdett nagy tempóban, mert félt, hogy nem tudja kiúszni magát, ha később kapcsol rá. 

Ledecky más galaxisból érkezett

A nap második döntőjében, az 1500 méteres női gyorsúszásban tulajdonképpen a második helyért folyt a küzdelem, ugyanis a négyes pályán már 50 méternél faképnél hagyta tárasit. A döntőnek két magyar résztvevője is volt - Kapás Boglárka és Késely Ajna - személyében. Kapás sokáig versenyben volt a döbogós helyekért, féltávnál még 2. helyen fordult, de aztán Mireia belmonte és Simona Quadarella jó nágy testhosszal is elhúzott tőle. Késely a 7-8. helyen úszta végig a távot.

Adam Peaty tovább javította világcsúcsát 50 méter mellen

Tovább javította délelőtti világcsúcsát Adam Peaty 50 méter mellen. A 22 éves brit klasszis - aki a budapesti közönség nagy kedvence lett - az előfutamban több mint három tizedet faragott a két éve, Kazanyban elért 26.42-es idejéből, de a 26.10 másodperc után a délutáni elődöntőben áttörte az álomhatárt is: 25.95-tel csapott a célba.

Ez volt a harmadik világcsúcs a Duna Arénában. A nyitónapon a svéd Sarah Sjöström a 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként úszta meg minden idők legjobbját.

Szilágyi nem éppen így gondolta, de elégedett Gundellel

Nem jutott ugyan a döntőbe, de elégedett saját maga - és Gundel Takács Gábor - teljesítményével a zentai születésű Szilágyi Csaba. Mint írtuk, a délelőtti előfutamok után a szerb színekben induló mellúszó reményét fejezte ki, hogy az elődöntő során Gundel fogja majd felkonferálni, magyarul a Duna Aréna közönségének. Ez ugyan nem jött össze, Szilágyi nevét az angol szpíker mondta be, viszont magyaros szórenddel (név, keresztnév) és meglepően helyesen. A verseny közben pedig Gundel Takács Gábor azt az információt is megosztotta a közönséggel, hogy Szilágyi a vajdasági Zentán született.

Erről kérdezte a Maszol kiküldött tudósítója a vegyes zónában.

Masse is világcsúcsal lett világbajnok

​Kylie Jacqueline Masse 58.10 másodperces világcsúccsal győzött női 100 méter háton. A 21 éves kanadai versenyző a legrégebb óta fennállt női rekordot, a brit Gemma Spofforth 2009-es 58.12 másodperces, "cáparuhás" csúcsát adta át a múltnak.  A második helyen az amerikai Kathleen Baker végzett, míg a harmadik az ausztrál Emily Seebohm lett.

Ez volt a negyedik világcsúcs a Duna Arénában. A nyitónapon a svéd Sarah Sjöström a 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként úszta meg minden idők legjobbját, majd kedden a brit Adam Peaty 50 méter mellen kétszer is megjavította a világcsúcsot. 

Női 200 méter gyorson nem Hosszú a leggyorsabb

Ritka pillanatokat élhetett meg a Hosszú Katinka elsőségéhez szok(tat)ott magyar közönség, ugyanis a 200 méteres gyorsúszás elődöntőjiben nem Hosszú Katinka volt a leggyorsabb. A fináléba csak az 5. idővel kvalifikálta magát.

Az első elődöntőben az ausztrál Emma McKeon 50 méternél világcsúcs részidőn belül fordult, ám 150-nél már Katie Ledecky volt az első. A 20 éves amerikai sztár végül meg is nyerte az első elődöntőt McKeon és az orosz Veronika Popov előtt.

Hosszú Katinka 100 méternél harmadik, 150-nél negyedik helyen fordult. Federica Pellegrini a délelőtthöz hasonlóan most is jobban hajrázott, így Hosszú a második lett a futamában, összesítésben pedig az ötödik helyen jutott be a döntőbe. Összesítésben Ledeckyé lett a legjobb idő, Pellegrini negyedik idővel lesz ott a holnapi döntőben.

Cseh és Kenderesi óriásit hajrázott

Cseh Lacinak és Kenderesi Tamásnak úgy zúgott a Ria-Ria-Hungária mint egy legvadabb hangulatú magyar-románon. A két magyar pillangózó első és második helyen csapott célba a második elődöntőbe, és csak az első elődöntőt megnyerő japán Daija Szetó a "hibás" abban, hogy a fináléban nem a két középső sávról indulhatnak.

Lilly King is világcsúcsot úszott

Az amerikai Lilly King 1:04:13-as eredménnyel nyerte meg a női 100 méteres mellúszás döntőjét és ezzel megszerezte a keddi nap negyedik világcsúcsát.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?