Vizes vb: az ausztrálok elleni tízgólos győzelemmel kezdett a magyar férfi pólócsapat

Az ausztrálok felett aratott 13-3-as győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes világbajnokság hétfői játéknapján a Margitszigeten.

A margitszigeti Hajós Alfréd uszoda 50-es medencéjében telt ház, mintegy hétezer néző előtt szállt vízbe a két csapat, s bár a magyar csapat számított esélyesnek, azért semmiképpen sem várt sétagalopp a vendéglátókra. Már csak azért sem, mert a tavalyi, Rio de Janeiró-i nyári olimpián játszott csoportmérkőzésen 9-9-re végeztek egymással a felek. Néhány héttel azelőtt pedig csak óriási csatában nyert 16-15-re az akkor még Benedek Tibor irányította együttes a Hajósban.

Ausztrál góllal indult a hétfői meccs, a csapatkapitány Varga Dénes kapufán landoló lövéssel válaszolt, majd további kimaradt magyar lehetőségek után, szűk két perccel az első szünet előtt Vámos Márton távoli bombagóllal egyenlített (1-1).

A második nyolc perc Varga eredményes megúszásával indul, majd ugyanő egy keresztléces góllal vétette észre magát újfent (3-1). A hazai előnyhöz kellett az is, hogy Nagy Viktor többször remekül védett. A magyar válogatott Vargához hasonlóan olimpiai és világbajnok játékosa, Hosnyánszky Norbert pattintott lövésére sem volt ellenszere az ellenfélnek. A légiósként a BL-győztes és magyar bajnok Szolnok csapatában pólózó Aaron Younger szépített, de még a nagyszünet előtt jött a válasz Varga részéről (5-2).

A fordulás után a csapatkapitány negyedszer is eredményes volt, ekkor büntetőből vette be a kaput. Nagy továbbra is nagyszerűen védett - 86 százalékon állt ekkor a védési mutatója -, s mivel elöl emberelőnyben Török Béla is betalált, 7-2-re elhúzott a magyar csapat. A volt OSC-s Joe Kayes módosított az álláson a negyed hajrájában.

A befejező játékrészt Hárai Balázs centergólja nyitotta, majd a másik center, a balkezes Mezei Tamás is betalált. A találatok sorát a vb-újonc Manhercz Krisztián folytatta, az ausztrálok játéka szétesett, ezt Vámos használta ki távolról (11-3). Török nagyszerű összjáték után növelte kilencre a különbséget, majd a "közte tíz" is meglett a duplázó Manhercz révén.

A 13-3-as sikert felállva ünnepelte a közönség, amely az éppen ezen a napon 43 éves Märcz Tamás tiszteletére a Happy Birthdayt énekelve köszöntötte a vb-n győztes meccsel bemutatkozó szövetségi kapitányt.

„Az ausztrálok erősek, jó fizikai állapotban vannak, az elmúlt években mindig szoros találkozókat vívtunk velük" - értékelt Märcz Tamás. Megemlítette, az ellenfélnél történtek változások a keretben, s az érkezett fiatalok "talán nem képviselnek olyan minőséget", mint akik korábban alkották a gárdát. „Jól játszottunk, nem tudtak nehézséget okozni a többcenteres játékkal" - mondta a szövetségi kapitány. Hozzáfűzte, az olaszok ellen végig kemény, "négy negyedig éles" találkozóra számít. Mint fogalmazott, nem gondolja, hogy "már a mérkőzés közepére a maga javára billentené a találkozót bármelyik együttes is".

Eredmények, férfiak, 1. forduló:

A csoport:

  • Brazília-Kazahsztán 6-2 (1-1, 0-1, 3-0, 2-0)
  • Montenegró-Kanada 8-8 (3-1, 2-2, 1-1, 2-4)

    B csoport:

  • Olaszország-Franciaország 18-9 (5-2, 3-4, 7-1, 3-2)
  • Magyarország-Ausztrália 13-3

    C csoport:

  • Szerbia - Dél-afrikai Köztársaság 21-5 (6-1, 7-1, 5-1, 3-2)
  • Görögország-Spanyolország 8-7 (3-1, 2-2, 1-1, 2-3)

    D csoport:

  • Horvátország-Egyesült Államok 12-7 (3-1, 4-2, 3-1, 2-3)
  •     Japán-Oroszország 8-15

Kapcsolódók

Kimaradt?