Töretlenül örökítik tovább Petőfi Sándor emlékét a koltói magyarok

Petőfi Sándor több szállal kötődik a Bányavidékhez: esküvője napján a nagybányai Fekete Sas szállóban vendégeskedett, majd mézesheteit a koltói Teleki-kastélyban töltötte. Utóbbiról, sajtóértesülések szerint már 1899-ben, a költő halálának 50. évfordulóján tartottak emlékünnepséget a környékbeli magyarok. Idén kétnapos rendezvénysorozat keretében, szabadtéri kulturális programokkal ünneplték a Máramaros megyei Koltón a „lánglelkű” költőt.

Teleki Sándor meghívására Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hat hetet töltött a Koltón található impozáns barokk kastélyban. Itt tartózkodása során a kertben álló somfa alatti kőasztalon az ifjú költő 28 új verssel gazdagította a magyar költészetet. Petőfi öröksége az évszázadok alatt szorosan összefonódott a község kulturális életével. Az államszocializmus idején több alkalommal betiltották a Petőfi-emlékünnepséget, azonban a magyar közösség sikerrel tovább tudta örökíteni a hagyományt.

Fotók: Pongárcz Panni

Az idei rendezvénysorozat első napján az érdeklődők dr. Tarjányi József, a magyar költő tiszteletéről szóló előadását hallgathatták meg, ami után a koltói diákok által készített Petőfi él! című kisfilmet tekinthették meg. Vasárnap délelőtt a szabadtéri istentisztelet után a Teleki-kastély udvarán található, Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobor megkoszorúzására, valamint az ünnepi beszédekre került sor.

Dr. Hoppál Péter magyarországi kultúráért felelős államtitkár Petőfi Sándor szavaival élve köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Koltó, az egységes és oszthatatlan magyar kultúránk egyik kiapadhatatlan forrásvidéke – fogalmazott a politikus, aki a magyar kultúra zarándokhelyeként nevezte a Máramaros megyei községet. Mint elismerte, gyakran visszajáró vendége Koltónak, hiszen már ötödik alkalommal ünnepel együtt az itteni közösséggel. „Most, 200 évvel Petőfi Sándor születése után sok minden megváltozott körülöttünk. Egyvalami viszont változatlan: mi magunk is a nyelvünkben élünk, és szeretnénk a saját kultúránkban megmaradni. Ez adja minden magyar ember számára az otthonosság érzetét és annak elemi tapasztalatát, éljen bárhol a világon magyarként” – zárta gondolatait a felszólaló.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke ajándéknak és felelősségnek nevezte a közel 125 éves múlttal rendelkező Petőfi-emlékünnepet. Az erdélyi magyar politikusok mindent felülíró feladatának tekintette a lehető legtöbbet dolgozni a fiatalok szülőföldön való boldogulásáért, valamint a nemzeti értékek ápolásáért. Kormányzati szerepüknek köszönhetően, a tavalyi év folyamán sikerült elindítani a Teleki-kastély mellett található iskola felújítási munkálatait. „Mi az RMDSZ nevében biztosíthatjuk a koltói magyar közösséget, hogy minden lehetőséget megragadva fogjuk ezután is támogatni az ott élő emberek jövőt formáló törekvéseit, a jobb és kiszámíthatóbb mindennapokért folyó építkezésüket” – tűzte ki célul a Szövetség ügyvezető alelnöke.

A felszólalásokat követően a kastélykert szabadtéri színpadán folytatódtak az emlékünnepség további eseményei. Színpadra léptek a koltói Somfa néptánccsoport táncosai, a tiszapüspöki Tiszavirág népdalkör tagjai és a sárospataki színház művészei Tolcsvay Béla, Incze Máté és Ábrám Tibor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?