Petőfi Sándor (eredeti nevén: Petrovics) kétszáz esztendeje, 1823. január 1-jén született a magyarországi Kiskőrösön és 1849. július 31-én esett el a Segesvár melletti Fehéregyházánál. A mindössze 26 esztendőt élt lánglelkű költő rövid életútja azonban olyannyira gazdag volt, illetve költői munkássága annyira pompás, hogy méltán tartják őt a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakjának. Arany Jánoshoz kötődő barátsága az egyik legőszintébb igaz barátság volt, és a két költőóriás levelezéséből hűen tükröződik nemcsak a költőgéniusz, hanem az érzékeny költő és a családját féltő, de a hazájáért harcoló édesapa képe is. Gali Boglárkával, a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatójával a két költő baráti és családi összefonódását jártuk körbe.

– Az irodalomtörténészek már feltárták és számtalan tanulmány született Arany János és Petőfi Sándor megismerkedéséről és barátságáról, levelezéséről. Mégis, elevenítsük fel kissé, hogyan talált egymásra a két költőóriás?

– Egyértelműen Arany János első és máig legismertebb epikus művének, a Toldinak köszönhetjük a magyar irodalom egyik legszebb, legnemesebb, leghíresebb barátságát. Az alig harmincas éveiben járó nagyszalontai aljegyző, Arany János 1847 elejétől egy csapásra országos hírű költővé vált. Sorra kapta az elismerő szavakat, leveleket költőtársaitól, barátoktól, de mindezeket felülmúlta Petőfi Sándornak, a kor legnagyobb költőjének február 4-én írott levele. Már az első levélváltásaikban látszott, hogy ismeretlenül is nagy csodálói egymásnak, egymás költészetének és ennek a tiszteletnek, csodálatnak sem a távolság, sem a korkülönbség nem szabhatott határt.

Barátságuk mindössze két és fél esztendeig tartott, 1847 februárjától, a Toldi pályadíjának hírétől 1849 júliusáig, Petőfi halálhíréig. Ezalatt az idő alatt nem sokszor tudtak találkozni részben a felgyorsult történelmi események miatt, részben Arany megfontolt magatartása miatt, aki Petőfi többszörös unszolására sem költözött fel az irodalmi élettől pezsgő magyar fővárosba. Találkozásaiknak többször is Nagyszalonta adott otthont, de barátságuk legfőképpen az egymásnak írott leveleiken és verseiken keresztül bontakozott ki.

E leveleknek köszönhetően közelebbről ismerhetjük meg gondolataikat, egyedi humorukat, életük meghatározó eseményeit, és közben betekintést nyerhetünk történelmünk egyik legmozgalmasabb korszakába is, a reformkor utolsó éveibe és a forradalom és szabadságharc feszült hónapjaiba.

– Hogyan került Petőfi először Nagyszalontára? Mikor tervezte el és mikor vitte véghez a látogatást? Milyen fogadtatásban részesült a hajdúvárosban?

– Petőfi már a Toldi elolvasásának pillanatától tervezte, hogy személyesen is megismerkedik Arannyal, amire csak pár hónapot kellett várnia. Először 1847. június elsején találkoztak, amikor Petőfi a leánykérése után ide sietett és tíz napot töltött a bihari hajdúvárosban.

Legközelebb 1847 októberében már ifjú feleségével, Szendrey Júliával látogatott el és egy hetet töltött el így együtt a két család. Hiába ígérték meg, hogy hamarosan újra találkoznak, a legközelebbi szalontai látogatásra több mint másfél évet kellett várniuk. A forradalom heves időszakában, amikor is a család férfi tagjai politikai és honvédelmi okok miatt nem tudtak találkozni, az asszonyok, immár édesanyák is szorosabbra fűzték a kapcsolatukat.

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából sorozatot indítottunk, hogy bemutassuk a lánglelkű költő erdélyi kötődéseit. Az első részben Nagykárolyban, Szatmárnémetiben és Koltón jártunk, hogy bemutassuk a legboldogabb szerelmes évek legfőbb helyszíneit, a videóriport ide kattintva tekinthető meg. A második részben Petőfi nászútja során megejtett kolozsvári látogatásával foglalkoztunk, ez a fejezet itt olvasható. Sorozatunk utolsó részben ismét videóriportban járjuk majd be a költőóriás életének utolsó helyszíneit.

1848. december 15-én Debrecenben megszületett Sándor és Júlia gyermeke, akinek keresztszülei Aranyék lettek. 1849. február végén Petőfi kérésére Aranyné elhozza Júliát és gyermekét Nagyszalontára, hogy biztonságban legyenek, míg Sándor a szolgálatát teljesíti. De március 18-án meglátogatta családját Nagyszalontán, és újabb hetet töltött itt el.

Mivel Sándor rövid idő alatt mindkét szülőjét elveszítette, s hogy feldúlt családi ügyeit mihamarabb rendbe hozza, május 5-én felesége után megy Szalontára és innen kettesben távoznak Debrecenbe, de gyermeküket és dajkájukat Nagyszalontán hagyták. Sándor megkérte Aranyékat, hogy „legyetek szülei kis fiacskámnak, míg ismét szülei kezébe kerül”.

Utoljára május 27-én érkezett Szalontára, hogy kisfiát magával vigye, de sajnos a két barát már nem találkozott egymással. Ekkor ugyanis Arany János már Debrecenben dolgozott a belügyminisztériumnál, mivel – ahogy ő fogalmaz – el kell fogadnia, hogy a forradalmi események miatt „Szalontán semmi, de semmi kilátás többé a mindennapi kenyérre”.

Hogy milyen fogadtatásban volt része, hogyan érezte magát Nagyszalontán Petőfi, a legjobb talán ő maga mondta el Kerényi Frigyesnek írott levelében: „…délre pedig a hegyek alatt fekszik Nagy-Várad. Szép, kellemes nagy város, de nem értem rá megvizsgálni, mert siettem ki, ide Szalontára.

Tudod-e miért siettem ide s miért vagyok itt már egy hét óta? Azért, mert Szalontán egy nagy ember lakik, s e nagy ember jó barátom, s e jó barátom Arany János, Toldi szerzője. Ha e művet még nem olvastad, úgy hiába beszélnék róla; ha pedig olvastad, úgy fölösleges a beszéd. S e költeményt egy egyszerű falusi jegyző írta e kis szobácskában, melynek hossza öt, széle pedig két lépés; ami tulajdonkép rendén van….

Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet, melyet itt töltöttem, új barátom családi körében. Egyfelől a komoly vidámságú családapa, más felől a vidám komolyságú családanya s előttünk a két fecsegő, virgonc gyermek, egy szőke leányka s egy barna kis fiú… ilyen koszorú övezi szívemet, és boldog vagyok; csak az fáj, hogy a napokban már elhagyom, el kell hagynom őket, kiket annyira szeretek, mintha ikertestvéreim volnának.”

– További számos írásos emléke van Petőfi nagyszalontai látogatásának. Mennyire ismerhetjük meg a lánglelkű költőt a Szalontán eltöltött tíz napról fennmaradt forrásokból?

– Ahogy azt feljegyzésekből, leveleiből megtudhatjuk, Petőfi Sándor mindig boldog napokat tölthetett itt, Nagyszalontán. Az első látogatása során, míg Arany a tanácsházán dolgozott, addig Petőfi a kertben üldögélt Julcsival és Lacival, verseket írt, lerajzolta a Csonkatornyot és jóbarátját többször is, mivel a szerény Aranynak nem tetszett a végeredmény. Arany János feljegyzéseiből megtudtuk, hogy a híreszteléseknek ellentmondva, miszerint Petőfivel a gyermekek egymást ijesztették, mint mumussal, Arany gyermekei igenis szerették a költőt, mert igen kedves tudott lenni, ha akart.

Az itt töltött napok alatt inkább egy boldog és szenvedélyes ifjút ismerhetünk meg, aki a kölcsönös tisztelet, az őszinte baráti vonzódás és a népköltészet iránti elköteleződésének köszönhetően egy örök barátság alapjait rakja le Szalontán.

– Azt is tudjuk, hogy nem érkezett üres kézzel Nagyszalontára, sőt egyes ajándéktárgyak megtekinthetők a mai Arany János Emlékmúzeumban. Pontosan mik azok, amiket maga Petőfi hozott Szalontára Aranyéknak?

– Petőfi életre szóló élményt adott és kapott a szalontai jegyzőlak falai között. Első szalontai látogatására egy különleges ajándékkal érkezett. Szallay Gizella, Arany László özvegye jegyzeteiből megtudhatjuk, hogy ez az ajándék „egy igen szép sárga-réz kávémasina… mint egészen új és szép dolgot, Arany Jánosnénak ajándékúl… Ipamék nagy becsben tartották mint Petőfi emléket”.

– Mennyire volt őszinte a barátság a két költő között? Tudjuk, hogy legalább annyiban különbözött Arany János Petőfi Sándortól, mint amennyire hasonlítottak is…

– Ez a barátság életre szóló útravalót jelentett a hat évvel idősebb, zárkózott és befelé forduló Aranynak: lelki és szellemi kibontakozást, irodalmi és politikai iránymutatást, amelyhez évtizedekkel később is hű maradt. A vidéki, olykor naivul tájékozatlan jegyzőt Petőfi tisztánlátása, szenvedélye és céltudatos magatartása kapcsolta az országos jelentőségű reformtervekhez. Amit Petőfi cikázóan gyors képzeletével felvetett, azt Arany végiggondolta. Petőfi számára Arany egy biztos és őszinte barátságot, irodalmi értéket hozott élete utolsó éveiben.

A személyiségi különbözőségük ellenére sok mindenben hasonlítottak. Egyformán szerették a népköltészetet, a hazájukat, a családjaikat. Egymásban megtalálták azt az embert, akire bármilyen nehézségek közepette is számíthattak.

– Egyik alkalommal, mikor Petőfi Nagyszalontán járt, mint már említette, elkészítette a mai Arany János Emlékmúzeumnak otthont adó egykori Csonkatorony mindmáig fennmaradt első ábrázolását. Valóban nagy hatást gyakorolt rá a hajdúfészek…

– Amikor Petőfi először járt Nagyszalontán, míg jóbarátja dolgozott, elfoglaltságot keresvén többször is meglátogatta az őrtornyot. Kevesebb mint egy évvel a forradalom kitörése előtt a hazafias költő egy szimbólumként tekintett a Csonkatoronyra. Nemcsak lerajzolta, hanem meg is verselte azt. Versében az egykor szabadságért harcoló ifjú bajnokokat jeleníti meg, majd az egykori szabadságot szegezi szembe a jelen rabszolgaságával.

– Nagyszalontai tartózkodása idején számos költemény is született, közülük néhány ikonikus… Mit lehet tudni ezek keltezéséről?

– Petőfi Sándor az első látogatása során hat verset írt Nagyszalontán, cím szerint: Arany Lacinak, Mily szép a világ!, Sári néni, Csonka torony, Lennék én folyóvíz…., A gólya.

A hároméves kisfiúnak írt versét talán nem kell bemutatni, mindenki ismeri sorait már kisiskolás kora óta. A kis Lacikát Petőfi igencsak megszeretett az itt töltött idő alatt. Sára néni című versének megihletője egy öregasszony, aki az 1847 áprilisában kitört tűzvész alkalmával fedél nélkül maradt és Aranyéknál a színben húzta meg magát, míg jobb helyet nem kapott.

A Csonkatornyot versben elsőként Petőfi örökíti meg. Költeményében a torony egy emlékmű, mely éppen romos állapotában figyelmezteti a rabszolga jelent az egykori szabadságra. Arany már a szabadságharc bukása után teljesen más szemszögből nyúl Nagyszalonta jelképéhez és szentel egy önálló költeményt az épületnek.

Arany Jánosnál című versét szintén Nagyszalontán írta, de már októberben, a mézeshetek után. Ekkor már nem egyedül érkezik, büszkén és boldogan mutatja be kis feleségét a leghűbb barátoknak. Sokat elmondd barátságukról, hogy a házasságuk első heteiben feleségét egyből Aranyék csendes hajlékába hozza el:

„Én azonban vizet hordok a Dunába
Beszélvén ilyetén dolgokat tenéked;
Föl van írva szinte sorsod csillagába
Ragyogó betűkkel: boldog házasélet...
Itt hitvesed, amott két virgonc gyermeked!
Gyűljünk össze s űljünk itt körbe mindnyájan,
S tartsunk olyan vidám beszélgetéseket,
Hogy hallgatni még az idő is megálljon”

– Arany János felesége, Ercsey Julianna is jó barátságba került Petőfi Szendrey Júliájával. Ez a barátság hogyan mélyült el?

1847 októberében, amikor Petőfi újdonsült feleségével látogatott el Szalontára, a két asszony, ahogy a férjeik, úgy ők is barátságot kötöttek. Nem lehet erre más nagyobb bizonyíték, minthogy Zoltán fiúk keresztszüleivé választják az Arany házaspárt. A gyermeke születése előtt Petőfi levelében megírja, hogy: „Komámasszony is bejöhetne, mert komád asszony igen, igen szeretné, ha bejönne…” Tehát Júlia szerette volna, ha Aranyné is ott van gyermeke születésénél, segíti és jó tanácsokkal látja el a fiatal anyukát.

A szabadságharc egyre felgyorsult hónapja közepette, gyermeke megszületése után Júliának nélkülöznie kell férjét, ezért 1849 februárján Arany Jánosné segítségével Szalontára költözik, hogy biztonságban legyen gyermekével. Arany társát mindenki jó feleségként és anyaként emlegette, ezért Petőfinek és feleségének is egyértelmű volt, hogy a bajban egy olyan asszonyhoz és férjéhez forduljanak, akik, ilyen bizonytalan történelmi időkben is biztos családként óvják a kis Zoltánka és Júlia életét, habár az Arany családra is ínséges idők vártak eközben.

– Foglalkozott a két asszony a férfiemberek dolgaival, illetve magánbeszélgetéseikben, levelezéseikben mennyire avatkoztak bele a két költő magán- vagy akár közéleti dolgaiba?

– Ahogyan a két költő, úgy a két feleség is különbözik egymástól mind neveltetésben, mind habitusban, de egy valami közös bennük, mindketten odaadóan szerették férjeiket és gyermekeiket.

Júliáról tudjuk, hogy március 15-én ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát. Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta.

Julianna, ahogy Arany fogalmaz: „az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, se nem öltözik tízszer napjában: de Petőfit olvas, jó anya s jó magyar gazdasszony”. A forradalom éveiben, míg Arany is hazáját védi, csak sokkal megfontoltabb módon, mint Petőfi, addig felesége mindig otthon várta, biztonságban tartva gyermekeiket, sokszor nehéz körülmények között, mégis kitartva férje mellett.

– Mennyire tartotta a kapcsolatot Arany és Petőfi az 1848-as forradalom kirobbanását követően? Arany követte-e a lánglelkű költő útját?

– Folyamatos volt levélváltás a két költő között még a forradalom éveiben is. Mivel személyesen nem sokszor találkoztak, a szabadságharccal kapcsolatos gondolataikat és információikat mind a levelekben beszélték meg. Míg Petőfiről tudjuk, hogy folyamatos mozgásban volt honvédelmi szolgálatai miatt, addig Arany nem forradalmárként jelenik meg az emlékeinkben, pedig ő is tevékeny szerepet vállalt a szabadságharcban. Ő is járt Pesten, Debrecenben, Aradon, hol néplapszerkesztőként, hol belügyminisztériumi munkatársként, hol nemzetőrként vette ki a részét a forradalomból, de megfontoltabb ember lévén mindig a családja biztonságát tartotta előtérben. Mivel Petőfi fia révén már családtagként is tekintett egymásra a két jóbarát, folyamatosan tartották a kapcsolatot Petőfi halálhíréig.

– Hogyan búcsúzott el szeretett barátjától a legnagyobb magyar epikus költő?

– Arany János és Petőfi Sándor utoljára Pesten találkozott 1849 tavaszán, a forradalmi események közepette. Petőfi utolsó levelét Mezőberényből küldte július 11-én, amikor is családjával hátrahagyta Pestet azon óhajával, hogy „soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se kényszerítené” a sorsa, és a békési magányban tökéletesen boldog volt. Pár hét magány után azonban újból elindult, hogy csatlakozzon Bem seregéhez, „de útját nem Szalontának, hanem Ugarnak vette… Miért nem jött Szalontára? Mert Berényből Váradra egyenesebb amúgy s ő sietett – meghalni!” – olvashatjuk Arany feljegyzéseiben.

Arany János nem tudott elbúcsúzni a barátjától. Amikor Pesten utoljára látták egymást, minden egyre zavarosabb lett és a két családapának az volt a fontos, hogy minél hamarabb hazaérjen és biztonságban tudja az övéit. Ha tudták volna, hogy az lesz az utolsó alkalom, biztos, hogy erős kézfogással, forró öleléssel és értékes szavakkal vettek volna végső búcsút egymástól. De nem így történt. Aranynak megmaradt a keserű felismerés, hogy soha többé nem írhat, találkozhat, beszélgethet a legőszintébb barátjával. Ezt nehezen tudta elviselni, sokáig nem akarta elfogadni barátja halálhírét, de soha nem feledte őt. Több, egészen késői versében is megjelenik a hőn szeretett barát alakja.