Petőfi-emlékév Háromszéken: szoborállítás, Pilvax kávéház és Petőfi-busz
Egész Kovászna megyére kiterjedő rendezvénysorozattal tisztelegnek Petőfi Sándor előtt. A költőóriás születésének 200. évfordulója alkalmából január 1-játől emlékévet hirdetett Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, valamint az Incze László Céhtörténeti Múzeum. A programok a költő halálának napján, július 31-én Sepsiszentgyörgyön szoboravatással érnek véget.
Petőfi Sándor a történelmi Magyarország legkeletibb vármegyéjébe, Háromszékre is ellátogatott. 1849. július 24-én megszállt a kézdivásárhelyi Szarvas Fogadóban, amelyet később lebontottak, ma helyén a város postahivatala áll. Ezt jelzi a róla elnevezett utca és az épület falán elhelyezett, Vetró András szobrászművész által készített bronzplakettes emléktábla. Július 25-én Bereckben találkozott Bem József tábornokkal, majd Sepsiszentgyörgy érintésével Székelykeresztúrra ment, idézte fel Tamás Sándor megyei tanácselnök.
A háromszéki Petőfi-emlékév szervező bizottsága a programból szemlézve arról tájékoztat, hogy a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum 2023-ban 34. alkalommal szervezik meg az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékét megidéző ünnepi képzőművészeti tárlatot. Az emlékévhez csatlakozva, a márciusi tárlat témájául Petőfi Sándor alakját választották. A kiállítás címe: Szellemét a tűz nem égeté meg. A megnyitóra március 12-én, vasárnap 12 órakor kerül sor a kézdivásárhelyi múzeum kiállítótermében.
Jövő év március 15-én Sepsiszentgyörgy központjában kinyitja kapuit a Pilvax kávéház, amelyet Petőfi Sándor, Szendrey Júlia és a márciusi ifjak hasonmásai “népesítenek be”. Március 15-ével kezdődően a székelyföldi múzeumok vándorkiállításon mutatják be Petőfi Sándor és az 1848-as forradalom ereklyéit, múzeumi rekonstrukciók révén bepillantást nyújtva a reformkor hétköznapjaiba, a kifinomult tárgyi és viselkedés kultúrába.
Április 12. és október 6. között szintén vándorkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában Petőfi életéről. Május 8-19. között a Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából Petőfi-buszon utazhatnak az érdeklődők Kovászna megye különböző településein. A kiállítás címét adó mottó („Átröpülök hosszában hazámon”)a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.
A Hozz egy szál virágot Petőfinek! felhívással július 24-én megemlékezést tartanak a kézdivásárhelyi postahivatalnál, az egykori Szarvas fogadó helyén. Az emlékév méltó zárásaként Petőfi szobrot avatnak július 31-én, Sepsiszentgyörgyön az 1918. december 1. utca és Zefír utca kereszteződésénél található területen. Emellett az év folyamán lesz Petőfi csereprogram Bács-Kiskun megyei és háromszéki gyerekek részvételével, valamint további kiegészítő programok, kiadványok megjelenése is az emlékév részét képezik.
CSAK SAJÁT