Hatékonyabb kommunikáció, láthatóbb jelenlét, művészetfogyasztóvá-nevelés és Sepsiszentgyörgy képzőművészeti életének feltérképezése a célja az Erdélyi Művészeti Központ új vezetőjének. Bordás Beáta művészettörténész, a Kolozsvári Művészeti Múzeum volt muzeológusa nyáron vette át a nyugdíjba vonuló Vécsi Nagy Zoltántól a sepsiszentgyörgyi székhelyű, de egész Erdélyt érintő projekt vezetését.

Június elejétől vezeted az Erdélyi Művészeti Központ projektet. Miről szólt számodra az elmúlt három és fél hónap?

Észre se vettem, hogy már eltelt három és fél hónap! Ez az időszak részben a berendezkedéssel és a helyi viszonyok, adottságok és a csapat megismerésével telt el, s közben megnyitottunk négy kiállítást, amelyek az elődöm, Vécsi Nagy Zoltán által leszervezett program szerint valósultak meg. Rögtön az elején, még június közepén a Székely Nemzeti Múzeummal és a MAGMA Kortárs Kiállítótérrel közösen rekordidő alatt megszerveztük a Múzeumok Éjszakáját, illetve programjainkkal bekapcsolódunk a szeptember 17–19-i hétvégén sorra kerülő Őszi Kultúrszüret kínálatába. Az elmúlt időszakban igyekeztem eljutni a környékbeli településeken zajló képzőművészeti eseményekre, megnyitókra, kapcsolatépítés és lehetséges együttműködések megszervezése céljából, illetve szervezzük a jövő évi kiállítási programot.

Mi az, amit már sikerült megvalósítani a terveidből, és mi az, ami hosszabb távú?

Az Erdélyi Művészeti Központ vezetésével kapcsolatos céljaim és terveim arra irányulnak, hogy bővítsük a helyi látogatók körét, de más városokból is utazzanak el Sepsiszentgyörgyre egy-egy kiállításunkat megtekinteni, továbbá ismertebbé tegyük ezt a kiállítóteret és a gyűjteményünket. Szerintem jó irányba haladunk e téren, aktívabban jelen vagyunk a legnagyobb közösségi hálón, és megnőtt a követőink száma, továbbá például a Baász Imre kiállításunkat nagyon sokan meglátogatták. A sajtóval is elkezdtünk szerintem hatásosabban kommunikálni, és még sok apró változtatás volt, amelyeket jó eredményeknek tartok. Szintén fontos célom volt, hogy vezessük be a múzeumpedagógiai, gyerekeknek szóló foglalkozásokat, és annak ellenére, hogy nincs erre szakemberünk, elkezdtük felépíteni ezt a típusú tevékenységet egy külsős, lelkes önkéntes pedagógussal, Jakab Zsuzsannával. A terveim között szerepel az is, hogy a gyűjteményünket különböző romániai és külföldi intézményekben is bemutassuk, zajlanak az egyeztetések, de ennek csak a közeljövőben lesz látható eredménye.

Mekkora csapat segít a tervek megvalósításában?

A csapat rajtam kívül jelenleg öt főből áll, ebből négyen (Ferencz Hunor, Jakabfi Edit, Madaras Péter és a Sipos Gaudi Tündét helyettesítő Karda Zenkő) különböző képzőművészeti szakokon végeztek, az ötödik munkatárs, Száraz Anna pedig kommunikációt tanult. Fiatal csapat, ők végzik a munka oroszlánrészét, azaz a kiállítások megrendezését és felszerelését, a katalógusok előkészítését, a kommunikációs feladatokat, a gyűjtemény kezelését stb. Augusztusban egy hónapig volt egy remek gyakornokunk, Lénárt Tamás, illetve a gyerekfoglalkozások vezetői is segítik a munkánkat.

A gyerekeknek szóló foglalkozások mennyire kapcsolódnak a képzőművészethez, a konkrét kiállításokhoz, gyűjteményekhez?

A gyerekeknek szánt foglalkozásokkal az a fő célunk, hogy megszerettessük a művészetet a kicsikkel, játékosan hozzászoktassuk őket a galériába járáshoz és a műalkotásokhoz, abban a reményben, hogy majd ők lesznek a jövőbeli látogatóink. További fontos aspektus, hogy a szülők is megismerik az EMűK-öt azáltal, hogy elhozzák a gyerekeiket a foglalkozásokra. A foglalkozásaink jó lehetőséget nyújtanak a barátkozásra és olyan kézműves tevékenységek végzésére, amire az óvodában és iskolában nem jut idő. Egyelőre a kisebbekkel dolgoztunk, a 3-6 illetve 7-10 éves korosztályt megszólítva, a Múzeumok Éjszakáján voltak néhány évvel idősebb gyerekek is. Jakab Zsuzsanna idáig négy foglalkozást tartott, mindig az aktuális kiállításhoz igazítva a kiválasztott mesét és az alkotótevékenységet (például legutóbb a Kopacz Mária Karnevál-festményciklusából ihletődve gyönyörű karneváli maszkokat készítettek), a Baász Imre-kiállításra hangolva pedig Kolumbán Hanna vezetett egy gyerekfoglalkozást. A Múzeumok Éjszakáján Szabó Enikő meseterapeuta interaktív meseolvasást tartott a gyerekcsoportoknak, utána pedig Zenkő és Péter kollégáim vezették a festő és az agyagozó tevékenységet. Örömmel tapasztalom, hogy egyre nő az érdeklődés a programok iránt, de a tanévnyitás után újra kell majd gondolnunk ezeket.

A gyűjtemény egy részét a program keretében szervezett kiállítások anyagából vagy művészek leszármazottaitól kapott adományok teszik ki, emellett egy szakmai kuratórium ajánlásai alapján a Sapientia Alapítvány magyar állami támogatásból már három éve vásárol műveket, amelyeket Sepsiszentgyörgyön helyeznek letétbe, és az EMűK rendelkezésére bocsátanak. Jelenleg hogy néz ki ez az anyag, milyen korszakokat képvisel leginkább?

Az EMűK-ben két gyűjteményt őrzünk, az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület tulajdonában lévőt (amely adományok révén jött létre és bővül), valamint a Sapientia Alapítvány gyűjteményét. Az Egyesület gyűjteményébe az évek során több mint 350 műalkotás került be, a kiállító művészek (vagy azok leszármazottainak), valamint mecénások, művészetbarátok adományaiként, továbbá a Székelyföldi Grafikai Biennálé díjazott alkotásai is itt maradtak Sepsiszentgyörgyön. Az EMűK tudtommal az egyetlen olyan intézmény, amely kimondottan a XX. századi erdélyi magyar képzőművészeti alkotások begyűjtésére, értékelésére és bemutatására vállalkozott, s ennek megfelelően az egyesület gyűjteményében erdélyi vagy Erdélyből elszármazott magyar művészek alkotásai szerepelnek, köztük számos kortárs fiatal képzőművészé is. Számszerűleg például Gerendi Anikótól, Hervai Katalintól és Gy. Szabó Bélától van a legtöbb munkánk, és megtisztelő, hogy a művészek sora folyton bővül.

A nálunk letétbe helyezett Sapientia-gyűjtemény négyszáznál több képzőművészeti alkotást foglal magába, a kollekció magját a néhai Kántor Lajos irodalmár 2020-ban megvásárolt képzőművészeti hagyatéka képezi, amely az alkotókat tekintve az 1970–80-as évekbeli erdélyi művészet keresztmetszetét nyújtja. Emellett az alapítvány kiváló alkotásokat szerzett meg például Balázs Péter, Fülöp Antal Andor, Incze János Dés, Jakobovits Miklós, Nagy Oszkár, Szervátiusz Jenő munkái közül. A nagybányai festőiskolát is számos alkotó (Ács Ferenc, Börtsök Samu, Dömötör Gizella, Gruzda János, Jándi Dávid, Ziffer Sándor stb.) képviseli, továbbá kortárs fiatal erdélyi képzőművészektől is vásárolnak.

Az EMűK korábban is szervezett kiállításokat kortárs képzőművészeknek, a fiatalokra azonban most még nagyobb hangsúlyt fektet a most nyíló Ösztön című kiállítással, amely egy triennálé első kiadása, Madaras Péter elképzelése alapján. Maradnak-e ebből munkák az EMűKnél, változtat-e ez a sorozat a gyűjteményen?

Általában akkor kérünk fel művészeket arra, hogy egy-egy alkotást adományozzanak, amikor egyéni kiállítást rendezünk nekik, ez más múzeumokban, kiállítóhelyeken is bevett szokás. Ily módon reprezentatív alkotásokkal tudjuk gazdagítani a gyűjteményünket, de a művészeknek is presztízskérdés lehet szerepelni egy ilyen rangos kollekcióban, amelyet több helyen is bemutatunk majd. Jelen esetben viszont az Ösztön című kiállításon szereplő 35 képzőművész csupán egy-két munkával van jelen, az elmúlt időben készített alkotásaik mondhatni legjavával, amelyektől valószínűleg nem szívesen válnának meg. Ezért nem erőltettük ezt a kérdést, de természetesen nagyon megtisztelne, ha részükről érkezne ilyen irányú felajánlás.

A Kolozsvári Művészeti Múzeum muzeológusaként egyik utolsó munkád a Nagy Albert kiállítás volt, amelyhez az ország számos múzeumával vetted fel a kapcsolatot. Mennyire lesznek fontosak a hasonló intézményközi közreműködések az EMűK számára?

A Nagy Albert kiállítás eredetileg 2020 őszén nyílt volna, s szinte két éve kezdtük el szervezni (én akkor még a Kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársaként) a Quadro Galéria igazgatójával, Székely Sebestyénnel közösen. Feltérképeztem, hogy az ország mely múzeumaiban, intézményeiben találhatóak Nagy Albert alkotások, és ezekkel partnerségi szerződést kötöttünk, a galéria pedig a magángyűjteményeket vonta bele a projektbe, így jött létre ez a rekordszámú (több mint száz) alkotást felvonultató tárlat. Közben úgy alakult, hogy június elején hazaköltöztem Szentgyörgyre, s innen távvezérléssel igyekeztem részt venni a szállítás megszervezésében, majd a tárlatrendezésre felutaztam Kolozsvárra. A munka során számos múzeumigazgatóval kerültem kapcsolatba, és reményeim szerint ezt majd az EMűK javára is tudom fordítani, közös kiállítások vagy együttműködési projektek létrehozásával. A Kolozsvári Művészeti Múzeum és az Erdélyi Művészeti Központ között az elmúlt években már kezdett kialakulni az együttműködés, általában a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából a múzeumban évente nyílt egy olyan kiállítás is, amelyet az EMűK rendezett, vagy amely a Sapientia Alapítvány gyűjteményéből válogatott, a továbbiakban szeretném folytatni és bővíteni e tárlatok sorát.

Kapcsolódó

„Nem ment át” a kortársaknak, most fedezik fel újra – kettős Nagy Albert-retrospektív nyílt Kolozsváron

Az állami és a magánszféra közötti együttműködés jó példájaként a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Quadro Galéria közösen rendezte meg a festőművész eddigi legnagyobb retrospektív kiállítását.

képzőművészet Nagy Albert Quadro Galéria Kolozsvári Művészeti Múzeum Kolozsvári Magyar Napok

A tervek szerint 2024-re épülne meg az új kulturális és ifjúsági központ Sepsiszentgyörgyön, amelyben az EMűK is helyet kapna. Milyen lenne az ideális új helyszín?

Az Erdélyi Művészeti Központnak egy olyan székhelyre lenne szüksége, amely meg tudna felelni az intézmény specifikus igényeinek. Korszerű világítás-technikával felszerelt moduláris kiállítóterek, nagyobb befogadóképességű raktárak (műtárgyraktárak, technikai raktár, katalógusaink számára külön raktár, stb.), műhely, fotóstúdió, megfelelő irodák, közösségi tér, könyvtárszoba (az egyre bővülő könyvállományunkból szeretnénk egy művészeti könyvtárat berendezni, amely a kutatók számára is elérhető lenne), múzeumpedagógiai foglalkozások számára elkülönülő tér és egy teakonyha mindenképp kellenének. Egy-egy nagyobb kiállítás előkészítése során mindig helyhiánnyal szembesülünk, például a tárlatok előtt egy-két hónappal már elhozzuk az anyagot, és szükségünk lenne egy nagyobb átmeneti raktárhelyiségre, illetve a kiállítófelületeink is eléggé limitáltak, és arra sincs lehetőségünk, hogy fiatal képzőművészek számára egyéni tárlatokat rendezzünk. Fontos lenne az is, hogy az irodák és a kiállítóterek jobban elkülönüljenek egymástól, reményeink szerint az új épület mindezeket a problémákat orvosolná.

Milyen kiállítások várhatóak az EMűKnél a közeljövőben?

Az Ösztön című kiállítás után október végén fog megnyílni egy újabb csoportos tárlat, amelynek keretében a Sepsiszentgyörgyön idén induló festőművész és szobrászművész mesterképzések már leszerződött és lehetséges jövendőbeli művésztanárai állítanak ki. Mivel a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem együttműködésével zajló képzés oktatói pécsi (például Mészáros Gergely, Lengyel Péter és Hegyi Csaba) és erdélyi (köztük Berze Imre, Péter Alpár, Ütő Gusztáv, Máthé László) képzőművészek lesznek, az ő munkásságukat fogjuk bemutatni. Ez után az évet egy nagyléptékű tematikus és korszakelemző tárlattal, az Itt/Mást című válogatással zárjuk, amely Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész rendezésében az 1975–1990 közötti korszak jellegzetes művészeti folyamatait térképezi fel a szélesebb erdélyi régióban.

Kapcsolódó

Zene, képzőművészet, színház: „kultúrszüret” lesz Sepsiszentgyörgyön

A helyi termelőket megmozgató Őszi Vásárt tizenegyedik alkalommal szervezik meg Sepsiszentgyörgyön, idén a helyi kulturális intézmények is programokkal kapcsolódtak be.

Őszi Vásár és Kultúrszüret Sepsiszentgyörgy

Művészettörténészként könyveket, tanulmányokat is letettél már az asztalra, illetve kiállításokhoz is végeztél kutatásokat, többek között a kolozsvári Donát-negyedi műtermek alkotóközösségéről. A menedzseri munka mellett mennyire lesz időd saját kutatási projektre, és mi az, ami leginkább foglalkoztat?

Egyelőre nem volt még időm saját kutatási projektekre, és azt a témát, amellyel a hazaköltözésem előtt hosszú ideig foglalkoztam (a Pákei Lajos kolozsvári építészről írandó monográfia), most egy ideig szüneteltetnem kell. De bízom benne, hogy a jövő évben sorra kerülő kiállítások apropóján lehetőségem lesz kutatómunkára – egy-egy életműben elmélyedni stb. –, és majd tervezek olyan tematikus tárlatokat is, amelyek egy tágabb korszak művészetét mutatják be, ezeket mindig művészettörténeti kutatás előzi meg. Most legjobban a sepsiszentgyörgyi egykori és mai művészek megismerése foglalkoztat, és fontosnak tartom feltérképezni a város képzőművészeti életét a ’60-as-’70-es évektől kezdődően.