Az eddigi legnagyobb Nagy Albert (1902–1970) retrospektív kiállítást rendezik meg a Kolozsvári Művészeti Múzeum emeleti dísztermeiben. A festőművész, akinek Tél című munkája nemrég rekordáron cserélt gazdát a Quadro Galériában, meghatározó alakja a romániai modern művészetnek, életművét mégsem ismerik széles körben.

A Tordán született, Budapesten, majd Olaszországban alkotó, végül Kolozsvárra visszatérő Nagy Albert festményeinek egy részét a Magyar Unitárius Egyház őrzi, ez az intézmény kezdeményezte a kiállítást a művész halálának 50. évfordulójára, az ötletet pedig a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Quadro Galéria karolta fel. A több mint 100 festményt és három szobrászati alkotást felvonultató kiállítás a szakértők és a nagyközönség számára egyaránt premier, hiszen ennyi munkáját még a festő életében sem állították ki egyszerre, hívja fel a figyelmet a szervezők közleménye.

A legtöbb hazai, Nagy Albert művet őrző közgyűjtemény, valamint romániai, magyarországi és németországi magángyűjtemények anyagából válogatott Bordás Beáta és Székely Sebestyén, a kiállítás két kurátora. „A válogatás során arra törekedtünk, hogy az egész életműből ragadjunk ki jelentős műveket, így az 1930-as években készült, „útkereső” munkák mellett egyaránt szerepelnek az 1940-es évek elejének főművei és az ’50-es évek remek, erőteljes kompozíciói, de a kiállítás gerincét a ’60-as évek (a művész életének utolsó évtizedének) művei képezik” – írják a beharangozóban. Mint megtuduk, több lappangó művet sikerült felkutatni, egy tulajdonos például az utolsó pillanatban, éppen a Maszol korábbi cikke nyomán vette fel a kapcsolatot a kurátorokkal. A kiállítás katalógusában minden ismert munka szerepel majd, bár vannak még olyanok, például a 30-as években, Rómában festett munkák, amelyeknek holléte ismeretlen.

A közgyűjteményekben őrzött alkotások kölcsönzése a Művészeti Múzeum intézményi hálózatának, illetve a Quadro Galéria anyagi hozzájárulásának köszönhetően sikerült. Szintén a Quadro Galéria tette lehetővé a magángyűjteményekben lévő művek kölcsönzését. A kiállítás főpartnere a Székely Nemzeti Múzeum, amely 42 művet kölcsönzött a kiállításra. A tárlaton szerepel 13 festmény a Magyar Unitárius Egyház, 11 alkotás pedig a Kolozsvári Művészeti Múzeum gyűjteményéből. További kölcsönző intézmények: Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár; Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely; Vizuális Művészetek Múzeuma, Galac; Szilágy Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah; Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad; Románia Nemzeti Művészeti Múzeuma, Bukarest, Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely; Gheorghe Dima Zeneakadémia, Kolozsvár.  

A legtöbb festmény a Bánffy-palotában csütörtökön 18 órától nyíló tárlaton lesz látható „klasszikusabb szemléletű bemutatásban, kronológiai és tematikus csoportosítások mentén”, a kiállítás második része, egy elemző jellegű tárlat, mely a Nagy Albert alkotásait és eddig közöletlen írásait egyenértékű művekként kezeli és helyezi összefüggésbe, Boros Judit és Székely Sebestyén rendezésében augusztus 19-én nyílik a Quadro Galériában.

Figuratív avantgárd

Székely Sebestyén szerint Nagy Albert kicsit „megfoghatatlan” az erdélyi művészet történetében, ugyanis figuratív művész, „realista”, így elsőre nem kapcsolnánk a képrombolás, képbontás, absztrakció irányába ható avantgárdhoz. „Viszont Nagy Albert modern, avantgárd gondolkodású művész volt, hitt abban, hogy minden egyes kép hozzájárul a világ megváltoztatásához. Ez az avantgárd egyik tézise volt, hogy a művészet a társadalom megváltoztatásához járul hozzá. Ez a messianisztikus szemlélet végigkísérte Nagy Albert életművét. Ő nem képeket festett, hanem képekben újrarakta a világot, és ez önmagában is nagyon modern gondolat, mintha kollázsról beszélnénk, nem másolja a realitást, hanem újraalkotja” – mondta el a művészettörténész.

Mint hozzátette, Nagy Albert a romániai és az erdélyi művészet egyik legnagyobb megújítója, jelentőségében Mattis Teutsch Jánoshoz fogható.

Monumentális műveit egy kolozsvári padláson festette

A művészettörténész elmondta, megdöbbentette, amikor a Sepsiszentgyörgyről érkező festmények kicsomagolásakor szembesült egyik kedvencével, A vietnami anyával. „Hatalmas kép. A reprókon nézve maximum embernagyságú festményt képzeltem el, de valójában a természetes nagyságnál nagyobbra vetítette ezt a nőt, aki a háborúban menekíti a gyermekét. Olyan monumentalitás, ami legalábbis egy művelődési ház falára kívánkozna, ami a mexikói művészekre jellemző, és ami a romániai művészetből teljességgel hiányzik” – magyarázta Székely Sebestyén.

„A monumentálisra felnagyított és kimerevített, a képmezőt szinte teljesen kitöltő expresszív emberalakjai vagy szimbolikus állatfigurái elemi erővel hatnak a szemlélőre. Nagy Albert mindvégig kitartott a figuratív, néhol naivnak ható realista ábrázolásmód mellett. A modern ember főbb problémáit kutató, mély gondolatiságra alapozott műveinek témái között megjelenik a család és az anyaság kérdésköre, számos kortárs embertípust és foglalkozást vagy korabeli sporttevékenységeket örökített meg, de képein a kor főbb világpolitikai eseményeire és problémáira adott reakciói is megelevenednek. A szocreál témák mellett sok esetben merített ihletet a mitológiából, a magyar és a román balladák világából, de a modern tömbházak közé transzponálta a szereplőket. Emberközpontú művészete még mindig kínál meglepetéseket, ezért is reméljük, hogy e kiállítás új utakat nyit Nagy Albert életművének értelmezésében” – fogalmazott a beharangozó közleményben Bordás Beáta.

„Nagyon nagy Nagy Albert-éhség van, mert kevés munkája van magángyűjteményben, és általában nagyon vigyáznak rájuk, ezek generációs gyűjtemények részei”- árulta el Székely Sebestyén. Nagy Albert, miután hazajött Kolozsvárra, a testvérénél lakott élete végéig, monumentális képeit pedig a padláson festette, ahol nyáron nagyon meleg, télen pedig nagyon hideg volt. „Egy művész, aki így dolgozik, elsősorban rendelkezik annak a tudatával, hogy ő egy nagy művész, és itt nem megalomániáról van szó, hanem annak tudatáról, hogy fontos, amit alkot. Ha egy ilyen festmény a publikus térben, egy intézményben van, akkor esélye van arra, hogy alakítsa a nézőt. Ezért természetes, hogy Nagy Albert ezeket a festményeket nem azért festette, hogy eladja magángyűjtőknek” – indokolta a művészettörténész azt a tényt, hogy a művész miért vált meg nehezen a munkáitól, és így miért van nagyon kevés alkotása magántulajdonban.

A monumentális képek azonban sosem voltak közintézményekben kiállítáva, Nagy Albertet ugyanis sokáig ellenállás fogadta Romániában, sokat elárul az is, hogy csak egy padlás jutott számára műteremként. „Alig állították ki a képeit, nem nagyon vásárolt tőle az állam, folyamatosan kritizálták, hogy nem tud rajzolni, hogy naiv. A nagy meglepetés a kolozsváriaknak az volt, amikor 1963-ban, már eléggé az élete vége felé, kiállított Bukarestben, ahol Ciucurencu nyitotta meg a kiállítását. Abban az időben Romániában két nagy festő volt, Corneliu Baba és Alexandru Ciucurencu. Azután már a kolozsváriak se tekinthettek el tőle, és a 60-as évek minden román nemzetközi kiállításában részt vett” – magyarázta Székely Sebestyén.