„Óriásit változtat a képek sebességén a zene” – interjú Másik Jánossal

Az Európa Kiadó, a Trabant és a Balaton zenésze, Cseh Tamás alkotótársa, a legendás magyar billentyűs és zeneszerző Másik János a Filmtettfeszt vendége volt, ahová „szívdobbanásra” működő kultfilmjét kísérte el.

Másik János a Cseh Tamással közösen írt első lemeze után, de még a ’80-as évek magyar underground zenéjében való emlékezetes részvétele előtt szerezte első filmzenéjét Kovásznai György 1978-as Habfürdőjéhez. A hetedik művészet ezután végigkísérte a pályáján, szerzett zenét magyar és külföldi produkciókhoz, olyan alkotások zenéjét jegyzi, mint a Meteo, az Egymásra nézve vagy a Hunky Blues. Kovásznai „zenés trükkfilmjének” restaurált változatát Másik János a kolozsvári Filmtettfesztre is elkísérte, ekkor készült a filmzeneszerzéssel kapcsolatos élményeiről szóló interjú.

Jazz-szakon tanult a Bartók Béla zeneművészeti Szakiskolában, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, különböző jazz-együttesekben játszott. Mikor gondolt először arra, hogy filmzenét szerezne? 

Kamaszkori vágyam volt, hogy filmzenéket csináljak. Volt Magyarországon egy Ki mit tud? nevű tehetségkutató, és azt a fiatal jazztanszakosokból álló zenekar, az Interbrass első változata megnyerte jazz kategóriában, mégpedig egy olyan darabbal, amihez én írtam a témákat, és az volt a címe, hogy Zene egy még nem létező filmhez. Valamiért úgy néztem a filmeket, a tévében és a moziban is, hogy érdekelt a film hangja, a kép és a hang viszonya, nem tudom pontosan, hogy miért, valahogy úgy éreztem, hogy ez nekem menne, és úgy tűnik a későbbi évtizedek felől nézve, hogy valóban.Fotó: Vörös Eszter/Másik János Facebook-oldala

Amikor a Habfürdő zenéjén dolgozott, jazz-zenészként és Cseh Tamás alkotótársaként már ismert volt Magyarországon. Közrejátszhatott ez abban, hogy Kovásznai György felkérte zeneszerzőnek az animációjához?

Kovásznaihoz Kisfaludi András ajánlott be, aki animátor volt a Pannónia Stúdióban, és onnan ismerte Kovásznai Gyurit, mi Kisfaludival viszont úgy ismertük egymást, hogy ő volt a Kex zenekar dobosa. A Kex énekese, Baksa-Soós János, aki sajnos nemrég halt meg, a rockzenei és a színházi életnek egy olyan fenegyereke volt, aki mindenkinek az origója, kiindulási pontja volt. A ’80-as évek rock-undergroundja, amiben én is vastagon részt vettem, a Kex működéséből indult ki. Ez a zenekar nem egyszerű koncertekkel lépett fel, hanem kvázi zenés színházzal, performansszal, rengeteg improvizációval, sok-sok különös tartalommal. Cseh Tamás és Bereményi Géza is innen indult, hármunk között fel is idéződött sokszor a Kex működése. Olvasd tovább a Filmtetten!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?