Moziláz Aradon - így találkozott a város a filmmel a huszadik század elején

Az erdélyi filmgyártás történetében Kolozsvár, Temesvár és Nagyvárad mellett fontos szerep jutott Aradnak. Aki ezt az állítást megkérdőjelezné, vagy árnyékolná, az bizonyára nem szerzett tudomást Iosif Sîrbuț gyűjteményének egykori országos visszhangjáról.

A ’70-es évek végén az Aradi Állami Színház nyugalmazott díszletmestere sok éves gyűjtőmunkájának eredményeként megnyitotta az intézmény földszintjén az ország egyetlen vidéki színház- és filmtörténeti gyűjteményét bemutató, páratlanul gazdag állandó kiállítást. Sajnos a számtalan érdekes és értékes írásos és tárgyi dokumentum jellege, összetétele szemet szúrt az illetékeseknek és a gyűjteményt előbb áthelyezték egy jóval kisebb terembe, majd a lelkes színházi szakember halála után teljesen szétzilálták. Gheorghe Lanevschi aradi muzeológus hívta fel a figyelmet a gyűjtemény egyik 1858-ból fennmaradt plakátjára. A hirdetés szerint nálunk még alig ismert készülék, ún. „alettoscop” segítségével képeket vetítettek Aradon. A minden újdonságra fogékony Rozsnyai Mátyás patikus (az első aradi telefonkészüléket a lakásában szerelték fel) egy általa megvásárolt készülékkel 1877-ben üvegtáblára festett képeket vetített a ligeti pavilonban.

A Lumière testvérek párizsi mozgófénykép-bemutatója (1895. december) után, 1897. januárjában Josef Stiffler bécsi vállalkozó élőkép-vetítést tartott a Fehér Kereszt szállóban. A következő előadáson, 1897. június 18-án már 20 rövidfilmet láthatott az aradi közönség. Érdekes epizód, hogy míg Stiffler első vetítését óriási érdeklődés előzte meg, a rövidfilmekre kevésbé voltak kíváncsiak a helybeliek. Ennek oka egy szerencsétlen programtorlódás volt: aznap este avatták fel ugyanis a város elektromos közvilágítását. Az Arad és Vidéke napilap krónikása szerint „fényárban úszott a promenád”. A két jelentős esemény közül ez utóbbi bizonyult izgalmasabbnak, hiszen mindenkit érintett. Ráadásul néhai Ficzay Dénes aradi tanár-helytörténész kutatásai szerint az előbbi nem is volt annyira újdonság, hiszen az egykori vásárcsarnokban (ma Tribunul Dobra utca) és a Japán kávéházban (Cloșca utca főutca felőli sarka), illetve az Aradra látogató vándorcirkuszok sátraiban is olykor vetítettek pár perces mozgóképeket. Olvasd tovább a Filmtetten!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?