2020 nem múlik el nyomtalanul – így látják a válságot a romániai filmforgalmazók és mozik

Több mint háromnegyedével visszaesett a filmterjesztés romániai piaca 2020-ban. A leálló gyártás és az elmaradó fesztiválok, bemutatók okozta nemzetközi válságot helyi szinten mélyítette az, hogy a mozitermek márciustól szeptemberig zárva voltak, majd alig egy hónapnyi korlátozott működés után októbertől ismét bezártak, és 2021 elején egyelőre csak helyenként nyithattak újra. A szabadtéri, illetve az online vetítések egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az ágazat nem kapott helyi szinten speciális támogatást, a 2020-as év pedig – ha a járványt sikerül is megfékezni – még hosszú ideig érezteti majd a hatását. A Filmtett filmforgalmazókat és mozikat kérdezett.

Az egyik legnagyobb romániai filmforgalmazó, a Universal Pictures és a Paramount exkluzív romániai partnere, a RoImage arra számított, hogy 2020-ban sikerül meghaladni az eddig legsikeresebbnek számító 2015-ös év forgalmát, de a koronavírus-járvány miatt végül csak 18 filmet sikerült bemutatni, ami az egy évvel korábbi teljesítményük kb. 25 százaléka, tudtuk meg a cég igazgatójától. Oana Stoenescu, aki az audiovizuális műveket forgalmazók romániai egyesületének (ODOA) elnöke is, azt mondta, hogy országos szinten 77 százalékkal esett vissza a nézőszám és a jegybevétel 2020-ban.

Az évi átlag 12-13 független filmet, köztük hazai alkotásokat forgalmazó Transilvania Film 2020-ban 9-10 filmet tervezett piacra dobni, ebből végül négyet sikerült moziban bemutatni, az ötödiket pedig online. A filmbemutatók nagyrészt csonkára sikeredtek: A tölgy (Balanța), Lucian Pintilie restaurált filmje, amelyet még a lezárások előtt, február elején mutattak be, még hat hétig volt mozikban, a következők, a márciusban bemutatott Urma (r. Dorian Boguță), illetve a szeptemberben bemutatott Tejháború (The County, r. Grímur Hákonarson) és a Profu’ (r. Alex Brendea) című dokumentumfilm már csak két-két hetet. A „fiókban maradt” filmek között van például a 2020-as Berlinálén díjazott DAU. Natasha is. „Szinte egy évvel később még nem tudjuk, hogy nyárig sikerül-e bemutatnunk” – mondta Oana Furdea, a Transilvania Film forgalmazásért felelős igazgatója. Olvasd tovább a Filmtetten!

Kapcsolódók

Kimaradt?