A kintornás majma – David Fincher: Mank

Hollywood egyik legsokoldalúbb rendezője láthatóan nem egy Hollywoodhoz intézett szerelmeslevelet akart készíteni – a végeredmény mégis az lett. A Mank igazságot szeretne szolgáltatni a filmipar örök mellékszereplőinek: a forgatókönyvíróknak.

Nemrég kisebbfajta botrány alakult ki A korona című Netflix-sorozat körül: a brit kulturális tárca azt kérte, tüntessék fel, hogy fikciós műről van szó, nem dokumentumfilmről, mivel a benne foglaltak alkalmasak a közönség megtévesztésére – a szolgáltató azonban erre nem volt hajlandó. Nem tudom, jelentkeztek-e már hasonló igénnyel Louis B. Mayer vagy Orson Welles örökösei, de legalább olyan alapos okuk lehetne rá, mint a brit királyi udvarnak. William Randolph Hearstről most ne beszéljünk, az ő körei már lefutottak az Aranypolgár idején. Nehéz nem észrevenni a helyzet iróniáját: Welles, aki huszonéves „csodagyerekként” megrendezett egy karaktergyilkosságra is alkalmas fikciós filmet – első nagyjátékfilmjét, amely mozgókép-történeti mérföldkőnek bizonyult – a morális aláhullás stációit bejáró, megalomán kaliforniai sajtómágnásról, ezúttal maga került a „vádlottak padjára” egy szintén fikciós, de erős referenciális állítást tevő filmben, amely formanyelvében meg is idézi az 1941-es alapművet. Megidézi, de épp csak annyira, hogy érződjék az hommage-jelleg: a fekete-fehér „színskála”, a fény-árnyék játék, a hangsáv, a sűrű atmoszféra, néhol a kamerabeállítások utalnak az ó-hollywoodi esztétikára és az azt megújító Welles-klasszikusra, de például – mint arra a rogerebert.com szerzője fel is hívja a figyelmet – ez a fajta szélesvászon anakronisztikus formaelem; annak pedig, hogy a jelenetezést a forgatókönyvi leírások képi megjelenítése keretezi, kifejezetten eltávolító hatása van. Olvasd tovább a Filmtetten!

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?