Kevés is elég volt Liam Neeson akciófilmjének az első hely megőrzéséhez

Liam Neeson akciófilmje, a The Marksman második hete tartja vezető helyét a gyengélkedő észak-amerikai mozis piac jegyárbevételi toplistáján, a hétvégén mindössze 2 millió dollárt hozott.

Az eredmények meg sem közelítik a pandémia előtti számokat, mivel a mozik alig több mint fele tart nyitva, a legnagyobb városok – köztük New York és Los Angeles – filmszínházai határozatlan időre bezártak – írta a Variety.com iparági becslésekre hivatkozva.

A második helyen a Croodék: Egy új kor című animációs film szerepel, a DreamWorks produkciója a kilencedik hétvégéjén 1,8 millió dollárt hozott, így a globális piacok bevételével együtt már 139,8 milliónál jár.

A Wonder Woman 1984, a Warner Bros. szuperhősfilmje 1,6 millió dollárral zárhatta a hétvégét. A film egyszerre került a mozikba és az HBO Max streamingszolgáltató kínálatába. Globálisan 148 milliót hozott eddig.

A Milla Jovovich közreműködésével forgatott Monster Hunter című produkció a negyedik a hétvégi kasszasikerlistán 820 ezer dollárral, a  Universal westernjére, a News of the Worldre 810 ezer dollárért váltottak jegyet a hétvégén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?