Amikor a mozi önmagát alakítja - forgatási beszámoló a készülő Erőss Zsolt-filmről

Legutóbb ősszel volt szerencsém részt venni egy igazi nagyjátékfilm-forgatáson, most pedig egy másik, Budapesten készülő filmre látogattam ki. A különbség sok szempontból nem is lehetne nagyobb, hiszen akkor egy korabeli, kosztümös, magyar közegben nagy költségvetésűnek számító készülő mozifilmen láthattam akcióban egy nagyméretű, veterán filmesekből álló stábot, ezúttal pedig egy szerényebb költségekből készülő, a közelmúltban játszódó, személyes (mondhatni életrajzi) alkotás készülését látogathattam meg, amelyen egy majdnem kizárólag elsőfilmesekből verbuvált, fiatal stáb dolgozik.

Vannak ugyanakkor olyan vonatkozások is, amelyek (még) nem változtak: ezúttal is egy vírusteszttel indult a forgatási szemle. A kellemetlen, de szükséges orrturkálást követően az Uránia mozi előterében vártam ki a teszt elkészülésének negyedóráját a kora reggel is már munkazajoktól nyüzsgő filmszínház előterében. Itt egy kedves produkciós asszisztenst faggattam, arról, hogy mi is történik aznap az Urániában, hogy addig se teljen potyára az idő, amíg a teszteredményt vártam, ő pedig elmondta, hogy az aznapi forgatási nap talán nem a legbonyolultabb, hiszen éppen azelőtt való nap a Ferihegyi repülőtér egy lezárt részében kellett forgatniuk, de azért ezúttal is több tucat statisztát kell majd mozgatni az egyik jelent során, úgyhogy nem is éppen a legegyszerűbb forgatási napot kaptam el.Fotó: Szabó R. Ádám

És valóban, az Uránia emeleti várótermének asztalainál forgatásra készen foglaltak helyet a jól öltözött (öltöztetett) statiszták, akik mintha csak az épp készülő film bemutatójára érkeztek volna – kissé idejekorán. Természetesen ez nem volt véletlen, hiszen az éppen a forgatott jelenet is egy filmpremiert mutat be, az Uránia mozi ezúttal „önmagát alakítja”, hiszen alig egy évtizede itt volt az Erőss Zsolt hegymászó felépülését bemutató A hópárduc talpraáll premierje, Csoma Sándor író-rendező pedig ezt az eseményt választotta az Erőss Zsolt özvegyéről, Sterczer Hildáról szóló most forgó filmjének egyik jelenetéül.

A vetítőterem előtt rögtönzött, tükrökkel felszerelt sminkelő-állás van, és itt már készítik is a két főszereplő, Pál Emőke és Trill Zsolt frizuráját és sminkjét a készülő jelenthez, eközben pedig a páholyban felszerelt forgatási helyszínen keményen dolgoznak a világosítók, hogy reprodukálják majd a szereplők arcán a filmbéli filmet vetítő vászon fényeit. Mert természetesen ez sem úgy történik, hogy ténylegesen vetítik a filmet, és majd ezt veszi fel a stáb – ami valahol nyilvánvaló, ekkora bonyolultságú felszerelésre azonban talán csak nem számít a forgatásra látogató, filmszerető laikus. Hamarosan megérkezik a rendező, szép lassan pedig a szereplők és a statisztéria is helyet foglalnak a nézőtéren, én pedig a jelenet forgatása alatt a film producerét, Sümeghy Claudiát faggatom ki néhány felmerült téma kapcsán. Olvasd tovább a Filmtetten!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?