László Noémi új, Pulzus című verseskötetét mutatták be csütörtök este a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. A szerzővel Péter Blanka és Nagy Zalán beszélgettek a világ bejárásáról, hazáról, műfajok közti átmenetről.

László Noémit, a Napsugár és Szivárvány gyermekfolyóiratok főszerkesztőjét senkinek nem kell bemutatni, új könyvét azonban annál inkább. Az Orosz Annabella rajzaival illusztrált kis négyzet alakú „útikalauz” a Prae Kiadó és a Lector Kiadó közös gondozásában jelent meg. Kolozsvárról indulunk és bejárva a világot, lassan távolodunk a Föld felé. Ahogy azt a szerző is elárulta, már egészen kicsi gyerekként is szeretett elkóborolni otthonról, és azóta is úgy hiszi, a tájékozódásnál jobban aligha megy neki valami. A kötetben megjelenő versek egy-egy helyszín tapasztalatának lenyomatai.

László Noémi sok helyen megfordult már, időnként magánprogramként, máskor kötelességből. A kolozsvári lakótelep virágaitól a shanghai-i bevásárlóközpont morcos pandamacijáig igyekszik mindent személyes tapasztalattá tenni. Utazni és írni. Beszélgetőtársa kérdésére, miszerint sikerült-e haza érni, László Noémi azt felelte, hogy erdélyi magyarként a haza fogalma mindig érdekes kérdéseket fog fölvetni, és bár a térbeli haza határai homályosak és változók, jóval biztosabb menedékek a könyvek. Mint fogalmazott, minden könyv egyfajta haza, és ilyen értelemben igen, sikerült haza érnie, sikerült egy hazaképző gyakorlatot végrehajtania.

Ahogy a szerző fogalmazott, ő nem turista. Leginkább irodalmi ügyekben utazik, és nem szereti a kötött programokat. Számára fontos, hogy ösztönösen indulhasson el, és ily módon lyukadhasson ki valahová. Így lemarad ugyan az adott hely kultúrkincseiről, de mint mondta, felfedezi közben a saját kincseit. Úgy véli, egy helyet sem lehet az előtte ott járó hódítók nyomán magunkévá tenni, a saját útját bejárva pedig sokkal személyesebbé válhat minden tér. Mint mesélte, nem ír verset utazás közben. Az alkotáshoz szüksége van tér-, idő- és lélekbeli távolságra, hogy ráláthasson a megéltekre. A helyek, ahol járt, nem más, mint a dolgok, amik történtek vele, így tehát elsősorban nem helyekről, hanem önmagáról ír.

A Pulzus című kötet illusztrációkkal díszített. A beszélgetés folyamán erre is kitértek, a szerző pedig úgy fogalmazott, hogy számára ez azért is fontos, mert egyre inkább úgy érzi, alig van átjárás az irodalom és a képzőművészet között, pedig ezek kölcsönösen segíthetik egymást, amennyiben alkotóik jól rezonálnak egymással, mégsem hasonlítanak mindenben. Elmondása szerint ennek a kötetnek az esetében kimondottan Orosz Annabellához ragaszkodott, mert mindketten világjáró emberek, de ragaszkodnak a kályha melegéhez. Úgy véli, a kötet szövegvilága kéri a vizuális vetületet, így a könyv illusztrációi legkevésbé sem marketingfogásként szolgáltak.

A beszélgetőtársak egy igencsak izgalmas témát is felvetettek a bemutató során: a térbejárás inkább a próza műfajára jellemző, mintsem a líráéra. László Noémi elmondta, hogy ezek a versek valóban egy változás határán vannak, hiszen úgy érzi, hajója egyre inkább kezd a próza műfaja felé kanyarodni. Mint fogalmazott, nem véletlenül szokták mondani, hogy verset írjanak a fiatalok, hiszen a prózára meg kell érni. És hogy maradjon-e a költő a kaptafánál? Nos, László Noémi nem tartja kizártnak, hogy következni fog egy olyan kötet is, ahol a sorok már lapszéltől lapszélig érnek majd.