Különleges év volt 2024, hiszen egy új beszélgetősorozat indult a Maszol oldalán. A Mi fér bele egy könyvbe címet viselő, hétről-hétre megjelenő sorozat az erdélyi magyar irodalom népszerűsítését tűzte ki célul. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Iskola Alapítvány megbízásából, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával készült beszélgetések sora ugyan nem ért még véget, de már így is számos alkotót sikerült megszólaltatni. Ezeket szedjük most csokorba.

Fischer Botond

Fischer Botond 1982-ben született Nagykárolyban, jelenleg a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. Nevéhez eddig három kötet fűződik, a 2013-ban megjelent Alsógolgota, a 2019-es Tavasz lesz, Corina, és a 2022-ben kiadott Buddha Jazz. Versben és prózában egyaránt alkot, de a zene sem idegen tőle: ő a Cancer Culture Collective egyik alapítója. 

Fischer Botond írásai nem feltétlenül tartoznak a szívderítő kategóriába, viszont kétségtelenül gondolkodásra késztetik az olvasót. A vele készült beszélgetésben sok témát érintettünk, mint például azt, hogy mi az összefüggés a különböző életrajzi stációk és a műveiben kibontott témák között, a lírát, avagy a prózát részesíti inkább előnyben, de terítékre kerül Buddha, Jézus, a punk és a grunge zene, valamint arra is fény derül, hogy miért kerülnek QR-kódok egy verseskötetbe. 

László Noémi

Hogyan nem lett mérnök, és mi kötötte őt mindig is a vershez? Milyen városok határozták meg az életútját, és milyen belső megélések egyengették azt? Milyen volt neki lányként az Előretolt Helyőrségben? Miként alkot, és miként változik az általa papírra vetett szövegvilág?

László Noémi azt mondja, a versírás az egyetlen, amiben rendületlenül sikerült kitartania. Előbb inkább a vers zeneisége fogta meg, majd úgy érezte, hogy írás révén könnyebb a mindennapi gondokat, örömöket, történéseket feldolgozni. Emellett pedig mindig motiválta őt, hogy előbb a szűkebb majd a tágabb környezetében mindig voltak olyan emberek, akik lelkesen támogatták, akik beszámoltak arról, hogy milyen jót tett nekik az általa írt vers, akiket beszippantott ez a szövegvilág.

Szántai János

Szántai János orvosnak tanult, aztán író, filmes szakember és újságíró lett belőle. Ennek talán így kellett lennie. Azt mondja, azzal foglalkozik, amit a legjobban szeret a világon: az írással.

Író, költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, a Főtér portál főszerkesztő-helyettese Kolozsváron született 1969-ben, és azóta ott él, „kolozsvárisága” irodami műveinek is meghatározója. Első zsengéit Lászlóffy Aladár közölte 1990 elején a kolozsvári Helikon irodalmi lapban. Mesterei voltak ebben az időszakban Lászlóffy Aladár mellett Balla Zsófia költő, Demény Attila zeneszerző, operarendező, valamint Zsigmond Emese a Napsugár főszerkesztője. Pályája kezdete óta rendszeresen publikál a Napsugárban gyerekverseket, gyerekverskötettel debütált 1997-ben. A kétezres évektől felnőttvers- és prózakötetei révén is megkerülhetetlen szereplőjévé vált a kortárs erdélyi magyar irodalomnak. Legutóbbi könyvei a Tintapacák (gyerekversek, 2023), a Szálloda (rövidprózák, 2020) és a Kolozsvári Robinson (versek, 2019).

Sánta Miriám

Mit fed pontosan a Kilenc szabad növény, azon kívül, hogy Sánta Miriám legújabb verseskötetének a címe? Elsősorban erre voltunk kíváncsiak, amikor az 1993-ban Kolozsváron született költővel leültünk, hogy megvizsgáljuk, esetében mi is fér bele egy könyvbe. Ha pedig már beszélgettünk, akkor természetesen más kérdések is felmerültek, mint például az, hogy hogyan is néz ki egy tökéletes cím, vagy milyen is az, amikor az ember hétfőn meghal, meg úgy egyáltalán, egy hétfői halál után meddig illik valakit pályakezdőnek tekinteni kortárs irodalmi berkekben?

Sánta Miriámmal folytatott beszélgetésünk során olyan témákat is érintettünk, mint Odin, hogy miért népszerű a Gilgames a mai napig, vagy mi a helyzet a különböző határok átlépésével. Elkalandoztunk a különböző ősi kultúrák felé is, nem mellesleg pedig az is kiderül, hogy miként lesz a pogány ráolvasásokból és a csángó kulturális örökség egymásra rétegződéséből kortárs magyar líra. Történik pedig mindez úgy, hogy a természethez való közelség mindezeknek a törekvéseknek egy plusz töltetet kölcsönöz. Megannyi kérdés, de még érdekesebb válaszok.

Borsodi L. László

Borsodi L. László élete egy adott pontján majdnem a papi hivatást választotta. Igaz, hogy ezt nem feltétlenül ő akarta így, viszont a körülmények adottak voltak ahhoz, hogy a környezetében élők ezt gondolják jónak. Végül másként alakultak a dolgok, és az 1976-ban Csíkszeredában született Borsodi L. László költő lett, meg tanár és kritikus, és a sort még lehetne folytatni.

Gyerekkori élményei sok szempontból meghatározóak maradtak a későbbi világi pálya ellenére, ezért költészete egy sajátos egyveleget képez, amelyben egyszerre lelhető fel a család- és a ferences rendtörténet, valamint a székely-csángó történelmi múlt, annak minden közelmúltbeli traumájával. Találkozhatunk a hitét megélő, és olykor (látszólag) elhagyó emberrel, annak minden gyarlóságával egyetemben.

Demeter Zsuzsa

A munkája a szenvedélye Demeter Zsuzsa irodalomtörténésznek, kritikusnak, a Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettesének, az Erdélyi Magyar Írók Ligája programkoordinátorának, aki néhány éve a hetvenes-nyolcvanas évek kisvárosi környezetét megjelenítő kisprózákkal is jelentkezik a Helikon hasábjain.  Az olvasás szeretetét az édesanyjától kapta, irodalmi ízlését, tájékozottságát az otthoni környezeten, az iskolán és az egyetemen kívül a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának e szempontból nagyon inspiratív közege határozta meg a kilencvenes években.

Demeter Zsuzsa aggályosnak tartja, hogy irodalmi múzeum hiányában rengeteg hagyaték vándorol ki Erdélyből, vagy az örökösöknél marad, és így nem kutatható. Gond továbbá az is, hogy csak addig őrződnek meg biztosan e hagyatékok, amíg az örökösök élnek.  Mint mondja, ezen mindenképp változtatni kellene, szakembereket képezni, megteremteni a hagyatékok megőrzésének és feldolgozásának intézményes kereteit: sürgető irodalompolitikai, kultúrpolitikai kérdés ez napjainkban.

Dimény Haszmann Árpád

Dimény Haszmann Árpád legutóbbi két verseskötete, a Levelek a szomszéd szobába (2016) és a Fák Daphnénak (2022) az Erdélyi Híradó gondozásában látott napvilágot, a szerzővel pedig ezek kapcsán vizsgáltuk, hogy mi is fér bele egy verseskötetbe, jelen esetben rögtön kettőbe, annál is inkább, hogy a két könyv anyaga valamilyen szinten kapcsolódik egymáshoz.

A Dimény H. Árpád által művelt költészet elgondolkodtatja az olvasót, ugyanis nála egy hétköznapi, banális helyzet leírása is többletjelentést hordoz magában: versei által könnyen szemben találjuk magunkat a lét és az elmúlás súlyos kérdéseivel. Ezekről, az alkotói módszerekről, valamint a vidéki magányba való elvonulás előnyeiről és hátrányairól is beszélgettünk a költővel, aki azt is elmondta, hogy mi állt a közel egy évtizedes „hallgatása” hátterében.

Egyed Emese

Egyed Emese Délvidék című első kötete sok erdélyi olvasót megérintett, főként nőket – nem is számított erre, ahogyan arra sem, hogy számára ismeretlen emberek keresik, és elmondják: mennyire róluk is szól mindaz, amit e versek közvetítenek. Úgy gondolja, az irodalomnak – és általában a művészetnek – éppen ez az egyik nagy ajándéka: hogy a szerző feldolgoz egy témát, és aki kapcsolatba kerül a létrejött alkotással, saját magára is vonatkoztatja azt, valamiképpen a hasznára válik.

Egyed Emese költő, irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár. Szülővárosában, Kolozsváron él. Egyetemi tanulmányait a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) francia–magyar szakán végezte 1980-ban, majd nyolc évig a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tanított magyar szakos tanárként. Ezután az Utunk szerkesztője volt, majd 1990-től 2022-es nyugdíjazásáig a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének a tanára. Pedagógiai munkája mellett tevékenykedett Kolozsváron egyetemi színpadi, Nagyváradon és Debrecenben pedig bábszínházi dramaturgként. Dolgozott szerkesztőként a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények és az Erdélyi Múzeum című tudományos szaklapoknál. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke.

Tamás Kincső

Meg lehet-e szelídíteni egy hollót? Ezzel a kérdéssel indítottuk beszélgetésünket Tamás Kincsővel, akinek legutóbbi kötete, a Fehér kavicsok egy boldog szerelem történetét dolgozza fel. De tényleg boldog-e az a bizonyos szerelem? És milyen döntéseket kellett meghoznia a szerzőnek saját boldogsága érdekében? Ezek és még sok más kérdés merült fel a beszélgetés során, amelyet a „civilben” gyógyszerészként dolgozó szerzővel folytattunk.

Mesélt nekünk a vidéki élet szépségeiről, de saját alkotói módszereibe is beavatott: Kincsőről tudni érdemes, hogy műveiben az érdekfeszítő történetmesélés mellett fontos szerepe van a megfigyelésnek, amelynek köszönhetően pontos látleletet kap az olvasó a székelyföldi mindennapokról, valamint a körülöttünk élő emberekről és azok mentalitásáról, ami szűkebb hazánkat azzá teszi, ami. Röviden, Tamás Kincső történetei valahol a mi történeteink is, ezért is érdemes figyelemmel elmerülni bennük.

Balázs Imre József

Az irodalom nagy túlélő, mindig kitalál valamit ehhez, és minden korban megleli azokat a csatornákat, módokat, ahogyan eljuthat az emberekhez, legyen az akár a közösségi média, könyv vagy folyóirat – mondja Balázs Imre József költő, irodalomtörténész és -kritikus, egyetemi docens. Szerinte az erdélyi irodalomnak sikerült megszólítania a kétezres évek után az összmagyar közeget is, emellett relevánssá tudott válni azon túl, hogy sikeres.

Balázs Imre József Székelyudvarhelyen született, a Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, egyetemi tanulmányait a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakán végezte 1998-ban, azóta az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén tanít, 2014 óta docensként. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikarovatának szerkesztője, 2008 áprilisától 2012 végéig a lap főszerkesztője, 2013-tól főszerkesztő-helyettese.

Király László

Király László Kossuth- és József Attila-díjas költő, író több mint hat évtizede van a pályán, amely idő alatt mintegy ötven kötet jelent meg a neve alatt, saját számításai szerint ez több mint ezer verset jelent, de a költészeten túl a próza műfaja sem idegen számára, emellett pedig még számos műfordításra is futotta idejéből.

Vele készült beszélgetésünkből megtudhatjuk például, hogy mikor találkozott először a cenzúrával, de arról is mesélt, hogy milyen volt a hangulat a korabeli irodalmi lapok szerkesztőségeiben és a kolozsvári egyetemi irodalmi körök vitáin, ezeken keresztül pedig eljutunk a rendszerváltás utánig, amikor a megváltozott körülményekhez igazodva kellett már irodalmi lapot szerkeszteni.

Horváth Benji

Horváth Benji költő és prózaíró viszonylag fiatalon, 2009-ben debütált első verseskötetével, amely A cseplini díva címet viseli, és amiért egy évvel később Látó-nívódíjjal jutalmazták debüt kategóriában. Azóta még négy verseskötete jelent meg, a legutolsó két évvel ezelőtt, ezt követően viszont – saját elmondása szerint – úgy érezte, hogy szünetet kell tartania a versírásban, helyette pedig a próza műfajában szeretné kipróbálni magát.

Benjivel több témát is érintettünk beszélgetésünk során, amelynek kiindulópontja a punk és a költészet viszonya volt. Ennek kapcsán arra is választ kerestünk, hogy mit jelentenek a bizonyos címkék és kategóriák a lírai műfajokon belül. Azt is megtudtuk, hogy melyik az az „amfetamin”, amely felszínre hozza a kreatív energiákat, de a beat-nemzedék – Kerouac, Ginsberg, Burroughs – is szóba került, ahogyan az útkeresés, a lázadás és a megnyugvás témaköre is.

Márton Evelin

Gondolatban filmszerűen látja történeteit, amelyek a fejében akkor is pörögnek, ha nem írja le őket – mondja Márton Evelin író. Általában a motiváló erővel bíró felkérések lendítik ki „az ilyen filmtekercses időszakokból”, hiszen eleget tenni ezeknek azt jelenti, hogy új szöveget kell papírra vetnie.

Márton Evelin írói útja kevésbé szokványos: művészettörténeti tanulmányokat folytatott és két évtizede a médiában is dolgozik: 2005 óta a Bukaresti Rádió szerkesztője. Tanulmányait követően tizenegy évet töltött Bukarestben – a román nyelv és kultúra jó ismerőjeként a román-magyar viszony javításának lehetőségeiről is kérdeztük. Úgy véli: azt kell elfogadnunk, hogy soha nem fognak bennünket úgy látni a románok, ahogyan mi látjuk magunkat. Ha ezen túl tudunk lépni, akkor már nincs olyan nagy kapcsolódási probléma.

Király Zoltán

Matróziskola a munkacíme annak az új verseskötetnek, amellyel Király Zoltán költő a jövő év elején jelentkezik. Ez azért is jó hír, mivel a kolozsvári alkotó legutóbbi önálló kötete, a Lassú 2019-ben jelent meg, amelyre szintén hat évet kellett várniuk az olvasóknak.

Király Zoltán nemzedékének egyik legmarkánsabb hangú képviselője. Vele készült beszélgetésünkben szóba kerülnek a több éves szünetek, és hogy költészetében miért meghatározó mind a mai napig az a tény, hogy Kolozsváron született. Kitérünk még az elmúlt két évtizedben hangsúlyosan végbemenő változásokra a publikálási trendek és lehetőségek terén, de az irodalomszervezői tevékenység örömeit és nehézségeit is górcső alá vesszük. Természetesen az új kötet verseiből is kapunk ízelítőt.