Egyed Emese Délvidék című első kötete sok erdélyi olvasót megérintett, főként nőket – nem is számított erre, ahogyan arra sem, hogy számára ismeretlen emberek keresik, és elmondják: mennyire róluk is szól mindaz, amit e versek közvetítenek. Úgy gondolja, az irodalomnak – és általában a művészetnek – éppen ez az egyik nagy ajándéka: hogy a szerző feldolgoz egy témát, és aki kapcsolatba kerül a létrejött alkotással, saját magára is vonatkoztatja azt, valamiképpen a hasznára válik.

Egyed Emese költő, irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár. Szülővárosában, Kolozsváron él. Egyetemi tanulmányait a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) francia–magyar szakán végezte 1980-ban, majd nyolc évig a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tanított magyar szakos tanárként. Ezután az Utunk szerkesztője volt, majd 1990-től 2022-es nyugdíjazásáig a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének a tanára. Pedagógiai munkája mellett tevékenykedett Kolozsváron egyetemi színpadi, Nagyváradon és Debrecenben pedig bábszínházi dramaturgként. Dolgozott szerkesztőként a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények és az Erdélyi Múzeum című tudományos szaklapoknál. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke.

A nyolcvanas évek végétől megjelenő verseskötetei révén az erdélyi magyar kortárs irodalom egyéni hangja és megkerülhetetlen alakja lett. Irodalmi munkássága mellett irodalom- és színháztörténeti kutatói munkája is jelentős: az erdélyi magyar tudományos életben kimagasló szerepet tölt be a felvilágosodás korának kutatása során elért eredményeivel.