Borsodi L. László élete egy adott pontján majdnem a papi hivatást választotta. Igaz, hogy ezt nem feltétlenül ő akarta így, viszont a körülmények adottak voltak ahhoz, hogy a környezetében élők ezt gondolják jónak. Végül másként alakultak a dolgok, és az 1976-ban Csíkszeredában született Borsodi L. László költő lett, meg tanár és kritikus, és a sort még lehetne folytatni.

Borsodi L. László gyerekkori élményei sok szempontból meghatározóak maradtak a későbbi világi pálya ellenére, ezért költészete egy sajátos egyveleget képez, amelyben egyszerre lelhető fel a család- és a ferences rendtörténet, valamint a székely-csángó történelmi múlt, annak minden közelmúltbeli traumájával. Találkozhatunk a hitét megélő, és olykor (látszólag) elhagyó emberrel, annak minden gyarlóságával egyetemben.

A költő olyan nyelvezetet használ, amely emlékeztet ugyan a magyar lírában gazdag hagyománnyal rendelkező vallásos költészet nagy művelőire, például Balassira, Adyra és Pilinszkyre, ugyanakkor Borsodi nem ezek egyfajta epigonjaként lép fel, hanem ellenkezőleg: ezt a lírai hagyományt sikerült továbbfejlesztenie oly módon, hogy hangjában megszólal a 21. századi körülményekre szabott hit- és útkeresés. Beszélgetésünkben ezen dolgok – és nem csak – hátterére kerestük a válaszokat.