Egészen pontosan két hét múlva Kolozsváron koncertezik a szlovén Laibach (Ljubljana német neve – szerk.), amely bő négy évtizeddel ezelőtt alakult a volt Jugoszláviában. Eredetileg avantgárd összművészeti csoportként indult, később a hangsúly fokozatosan áttolódott a zenére, viszont mind a mai napig különleges hangulat jellemzi a zenekar fellépéseit, amik sokkal inkább hasonlítanak egy performanszra, mint a szó hagyományos értelmében vett koncertre. A Laibach a kezdetektől fogva előszeretettel alkalmaz olyan vizuális elemeket, amelyek a különleges hangzásvilággal ötvözve egy sajátos és eredeti színpadképet eredményeznek. Nem véletlen, hogy a Laibach világszinten is nagy népszerűségnek örvend, azon kevés nyugati előadóművészek közé tartozik, akik Észak-Koreában is koncertezhettek. Ugyanakkor az idők során rengeteg irányból érték támadások az együttest, amit elsősorban az váltott ki, hogy az általuk használt vizuális szimbólumok jelentős része megegyezik a totalitárius rendszerekben használt jelképekkel. A kommunista Jugoszláviában többször is betiltották őket, de a keleti blokkban lezajlott rendszerváltozásokat követően sem illeszkedtek be egy jól behatárolható kategóriába. Röviden, a Laibach a kezdetektől formabontó és eredeti volt és maradt mind a mai napig. Hatalomtól és elvárásoktól függetlenül a saját útjukat követték, mindezt úgy, hogy művészetük igencsak sokrétű és változatos maradt, széles skálán ötvözve a különböző műfajokat.

A Laibach idén januárban új lemezt jelentetett meg Sketches of the Red Districts címmel, majd ősszel kezdetét vette az európai turné, amelynek kolozsvári és bukaresti állomása is lesz. A javában zajló, Love is Still Alive című körút rijekai és luxemburgi koncerthelyszínei közötti szünnapok egyikén sikerült beszélgetni Milan Fras frontemberrel, akinek ezúton is hála és köszönet, hogy szakított időt ránk. A beszélgetésben az új lemez mellett szó esik a totalitarizmus különböző formáiról, tiltásról, cenzúráról, címkézésről és skatulyázásról, a provokációról, mint művészi kifejezésmódról, egyszóval… a Laibachról.

– Elöljáróban beszélgessünk egy kicsit az idén januárban megjelent új lemezetekről, amely már a címmel felkelti a figyelmet: Sketches of the Red Districts. Az új albummal kapcsolatosan a legtöbb recenzió azt emeli ki, hogy zenei szempontból visszatértetek a korai Laibach hangulatvilágához. Amennyiben ez igaz, milyen elgondolás áll ennek hátterében?

– A Laibach Trbovlje városában kezdte pályafutását 1980-ban, amely egy bányászváros Szlovéniában és abban az időben Jugoszlávia része volt. Az album címe – Sketches of the Red Districts – szintén Trbovljehoz kapcsolódik, ugyanis ez a település is része volt az ún. Vörös Övezetnek, ami az ottani lakosság alapvetően baloldali és kommunista beállítottságáról kapta a nevét. Röviddel a Laibach megalakulása után került (volna) sor Trbovljeban az első peformanszunkra – egy koncerttel egybekötött kiállításra –, amelynek a címe is az volt, hogy The Red Districts, és amellyel tudatosan provokálni szerettünk volna. Pontosabban, azokra a hangsúlyos ellentmondásokra akartuk felhívni a figyelmet, amelyek az akkori jugoszláv politikai és kulturális helyzetre olyannyira jellemzőek voltak. Amint azt bizonyára tudod, az egész eseményt azonnal betiltották a hatóságok, ezzel elmondhatjuk, hogy a Laibach első nyilvános fellépése valójában meg sem történt.

A Sketches of the Red Districts lemezen gyakorlatilag azoknak a daloknak a felújított verziói hallhatók, amelyeket az 1980-as első koncertünkön akartunk eljátszani. Ezek közül a régi-új számok közül kettő része a jelenlegi turné műsorának is, így ezeket élőben is meg lehet majd hallgatni Kolozsváron és Bukarestben. Ilyen értelemben tehát igaz a múltba való visszatérés, annál is inkább, hogy számunkra mindig is fontosak voltak a gyökerek és sosem feledtük el, hogy honnan indultunk. Munkamódszerünk mindig is hasonló volt, ha figyelmesen hallgatod bármelyik lemezünket, rengeteg visszacsatolást találsz, mert mi azt valljuk, hogy az idő egyszerre legalább két irányba kalauzolja az embert: amennyiben a jelenből indulunk ki, akkor egyidőben érkezhetünk a múltba és a jövőbe.

– Az album másik különlegessége, hogy a dalszövegek szlovénul szólalnak meg. Nem tartottatok attól, hogy emiatt esetleg kevesebben fogják meghallgatni a lemezt azok közül, akik nem beszélik az anyanyelvetek?

– Miért kellene a szlovén nyelvnek akadályt jelentenie? Az effajta megközelítés már-már a kulturális sovinizmus és rasszizmus határait súrolja. A szlovén nyelv egy teljes értékű nyelv, egyike az Európai Unió hivatalos nyelveinek, ezen felül alkotóeleme annak nyelvi regiszternek, amely által a világ oly sokszínű és változatos. Másrészt a szlovén nyelv nagyon fontos, ha valaki igazán meg akarja érteni a Laibach – különösen a korai Laibach – lényegét, mind a mondanivaló, mind az esztétika vonatkozásában. Számunkra a nyelv nem más, mint hangzás, zene és költészet, a művészi kifejezésmód talán legfontosabb alkotóeleme, és mint ilyen, nagyon fontos, hogy egy adott kontextusban milyen nyelven szólalunk meg. Jelen esetben, amikor a saját múltunkhoz és gyökereinkhez nyúlunk vissza, természetes, hogy az anyanyelvünk a legmegfelelőbb ahhoz, hogy hatékonyan közvetítsük azt a művészi üzenetet, amely szándékaink szerint az új lemez hangulatvilágára jellemző.

– Miért tartottátok fontosnak 2023-ban kiadni egy olyan lemezt, amely a volt Jugoszlávia egy olyan korszakába vezet vissza, amely nem feltétlenül ébreszt pozitív emlékeket? Konkrétan arra gondolok, hogy a totalitarizmus különböző formái és azok ideológiai rezonanciái jelennek meg a dalokban, ráadásul az első és utolsó tétel konkrét időkeretbe helyezi az anyag egészét. Mesélnél erről bővebben?

– A Laibach megalakulásának hivatalos dátuma 1980. június 1. Ez nem véletlen, ugyanis június első napja egyben Trbovlje városának legfontosabb ünnepe, amelyen az 1924-ben történt eseményekre emlékeznek. Ez a nap úgy vonult be a történelembe, mint az egyik legfontosabb mérföldkő a szlovéniai – ezen belül a Vörös Övezetbeli – munkásmozgalom történetében. 1924-ben ezen a napon az Orjuna jugoszláv nacionalista szervezet nagyszabású erődemonstráció keretében végigvonult Trbovlje utcáin, ott azonban a helyi munkások utcai harcok során kiszorították a városból a fasiszta felvonulókat. Az első szám címe – 01.06.1924 – ezekre az összecsapásokra vonatkozik. Akkor két szélsőséges ideológia ütközött és ez, mint ahogyan a későbbiek során bebizonyosodott, egy nagyon fontos fordulópontja volt a szlovén, tágabb értelemben a jugoszláv történelemnek. Az Orjuna egyébként egy fasiszta mintára létrejött szervezet volt, de paradox módon antifasisztának is tekinthető, mivel alapítói a dalmáciai Sokol Tornaegylet tagjai voltak Splitben, akik épp a fasiszta Olaszország által megszállt területekről menekültek az 1918-1929 között fennálló Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba. Az Orjuna fő célkitűzései között szerepelt a jugoszláv nacionalizmus támogatása, a korporatista állam létrehozása, ugyanakkor tagjai ellenségnek tekintették a kommunistákat, a demokratákat, a szeparatistákat, valamint a szerb és a horvát nacionalizmus minden formáját. Szóval ez a szervezet vonult be Trbovlje városába azzal a céllal, hogy megfélemlítsék az ottani „vörösöket”, ebbeli törekvésük viszont kudarcba fulladt, mert amint már említettem, a helyi bányászok és munkások, valamint a Proletár Akciócsoport tagjainak heves ellenállásába ütköztek.

56 évvel a nacionalista terror „zászlóbontása” után – egészen pontosan 1980. szeptember 27-én – sor került Trbovljéban a Laibach-féle „zászlóbontásra” is, az új album utolsó dalának címe pedig ezt a napot jelöli. Beszélgetésünk elején már szóba került, hogy ez volt az a performansz, amire végül nem kerülhetett sor, mivel a helyi Delavski Dom-ba (Munkásotthon) meghirdetett rendezvényt megelőző éjszakán engedély nélkül teleragasztottuk Laibach-plakátokkal az egész várost, a kommunista hatóságok pedig erre azzal reagáltak, hogy azonnal betiltották a tervezett koncertet és kiállítást. Röviden, így kezdődött a Laibach pályafutása.

– Beszéljünk akkor a totalitarizmusról és a múltról. 43 éves pályafutást tudhattok magatok mögött, ami önmagában figyelemre méltó, főleg, hogy ez a bő négy évtized távolról sem tekinthető egy sétagaloppnak. Amint említetted, rögtön az elején meggyűlt a bajotok a kommunista hatóságokkal, de később is több alkalommal ütköztetek bele a tiltás és a cenzúra különböző formáiba. Kérlek, mesélj arról, hogy miképp éltetek túl az akkori körülmények között? Ezt azért is kérdem, mert a helyzet számunkra is ismerős, hisz a korabeli Romániában, sőt Magyarországon is sok művész volt ebben a helyzetben. Nekem például érdekes emlékeim vannak gyerekkoromból, mert Jugoszlávia számunkra a “szabadság szigetét” jelentette. Hozzáteszem, hogy a tőletek érkező lemezeken és farmercuccokon kívül érdemben nem létezett más érintkezési pont.  

– Valóban számtalan esetben kellett szembenéznünk a tiltás és a cenzúra különböző formáival, viszont a legtöbb esetben ezeket mi magunk provokáltuk ki. Mondhatjuk úgy is, hogy egyfajta tudatos művészi szerepvállalás volt ez részünkről. Az is igaz, hogy a keleti blokk más országaihoz képest Jugoszláviában jóval szabadabb légkör uralkodott, egy “puha” kommunista diktatúrában éltünk, ennek ellenére azért ott sem volt minden megengedett. Folyamatos volt a vegzálás egyes területeken és nagyon sokan börtönbe is kerültek bizonyos, a hatalom által már nem tolerált dolgok miatt. Ami a Laibachot illeti, mi a kezdettől fogva beleálltunk ebbe a sajátos “párbeszédbe”, amit akkoriban az elnyomó hatalommal folytattunk és saját hasznunkra sikerült fordítani ezt a macska-egér játékot, olyan értelemben, hogy rengeteg kreatív energia szabadult fel bennünk ennek hatására. Amikor betiltották a Laibachot, nem éltük meg traumaként, sőt, probléma nélkül átváltottunk underground-üzemmódba és talán ekkor volt a csoport tagjai között a legerősebb a kohézió. Betiltott zenekarként is sikerült hatalmas zajt csapni magunk körül, és nem utolsósorban azokban az években szórakoztunk a legjobban, ezért kijelenthető, hogy mi mind a mai napig szívesen emlékszünk vissza a volt Jugoszláviára és cseppet sem neheztelünk az akkori politikai rendszerre, inkább hálásak vagyunk mindezért. (Szabadabb légkör ide-oda, emlékezetesre sikeredett a Laibach fellépése az 1983-as Zágrábi Zenei Biennálén, ahol a frissen rehabilitált zenekar  műsora közben tv-képernyőkön felváltva volt látható Tito marsall és különböző pornójelenetek. Természetesen ezzel ismét tiltólistára kerültek egy időre – szerk.)

– A Vasfüggöny lehullása után azt gondoltuk, hogy a szólásszabadság mindenki számára garantált. Mégis bizonyos helyzetekben azzal szembesülhetünk, hogy a tiltás és a cenzúra továbbra is jelen van, csupán a működési mechanizmusok változtak. Például vegyük a ti esetetek: karrieretek során számtalanszor vádoltak azzal, hogy nácik, vagy kommunisták vagytok, amit ti mindig is cáfoltatok. Kíváncsi vagyok, hogy mi a helyzet ezzel manapság, továbbra is hajlamosak egyesek beskatulyázni benneteket és aggatnak-e rátok valamilyen negatív előjelű címkét, és amennyiben igen, akkor ez jelent-e bármilyen hátrányt a zenekar számára?

– Igazad van, a cenzúra különböző formái ma is jelen vannak, sőt, talán minden korábbinál erőszakosabb és primitívebb módon. Viszont valójában minket nem befolyásol és dühösek sem vagyunk emiatt. A mi küldetésünk épp arról szól, hogy az absztrakt értelemben vett Gonoszt kihozzuk a sodrából. Minden támadás, amely a Laibach ellen irányul és bármilyen fajta címkézés azokat minősíti, akik ezeket elkövetik. Mi eléggé világossá tettük, hogy emiatt nem kapjuk fel a vizet, és arra sincs szükség, hogy védekezzünk ezek ellen.

– Ha már a totalitarizmus különböző formáiról beszélgetünk, áruld el, hogy hogyan került a Laibach Észak-Koreába?

– Az alapötlet a norvég művész és kulturaktivista Morten Traaviktól származik, aki már egy jó ideje igyekszik szorosabbra fűzni a kulturális kapcsolatokat Észak-Korea és a világ többi része között. Mi is értesültünk ezekről a törekvéseiről és a rajongóink segítségével kapcsolatba léptünk vele, mivel nagyon izgalmasnak találtuk az ő művészi koncepcióját. Első körben felkértük a Spectre című lemez Whistleblowers dalához készülő klip rendezésére. A végeredmény olyannyira jó lett, hogy a felvett anyagot Morten be is mutatta az észak-koreai illetékeseknek, ezt követően pedig elkezdődtek az egyeztetések annak érdekében, hogy a Laibach felléphessen Észak-Koreában. Nagyon rövid idő alatt megérkezett a hivatalos meghívó az Észak-Koreai Kulturális Bizottság részéről, a többi pedig már történelem. (Az ominózus fellépésre 2015-ben került sor. Phenjanban a Laibach kénytelen volt műsorát 90 percről 45-re rövidíteni és értelemszerűen nem használhatták a tőlük megszokott vizuális elemek jelentős részét, a koncerten pedig korlátozott számban vehetett részt az előre kiválogatott közönség. Morten Traavik a Liberation Day című dokumentumfilmben örökítette meg a fellépést – szerk.)

– Végezetül, ha röviden kellene összefoglalni, akkor mi a Laibach fő üzenete?

– Mi elsősorban azt akarjuk közvetíteni – és ez 1980 óta napjainkig egyáltalán nem változott –, hogy „life is life”, „people are people”, „god is god” és „love is love”.

Zárszóként még egy érdekes vetületre hívnám fel a figyelmet, mégpedig arra, hogy aki először találkozik a Laibach zenéjével, annak rögtön feltűnik a Rammsteinnel való hasonlóság. Milan Frastól erre nem kérdeztem rá, mert szerintem már az agyára mentek a Rammstein és a Laibach közötti összefüggést feszegető kérdések. Az igazság az, hogy a Laibach korai zenéje hatással volt a később útjára induló német zenekarra, amit maga a Rammstein sem tagadott soha. Egyszer a Laibach tagjai a következő választ adták arra a kérdésre, hogy nem-e zavarja őket esetleg, hogy a Rammstein az ők megjelenésükkel és zenei motívumaik felhasználásával vált népszerűvé: „Egyáltalán nem, örülünk, hogy a zenénknek inspiráló hatása van… a Laibach Rammstein felnőtteknek, a Rammstein pedig Laibach gyerekeknek.”

Akinek ez a beszélgetés felkeltette az érdeklődését, az semmiképp se hagyja ki Laibach kolozsvári fellépését, amelyre november 23-án kerül sor a FormSpace-ben. Már most borítékolható, hogy egy különleges vizuális és zenei élményben lesz része mindazoknak, akik megnézik a szlovén zenekart. Jegyek ITT kaphatók.