Augusztusban ismét Kolozsvári Magyar Napok – Világsztárok is fellépnek a rendezvényen

Idén ismét visszatér a Kolozsvári Magyar Napok (KMN). Az augusztus 13. és 20. közötti időszakban Kolozsvárra látogatók olyan előadók koncertjein vehetnek részt, mint az Edda, a Blahalouisiana, a Lóci Játszik vagy a Honeybeast, az államalapítás ünnepén pedig a világhírű Mandoki Soulmates együttes zárja a rendezvényt.

A sajtótájékoztatón Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár egyesület elnöke, a Kolozsvári Magyar napok főszervezője, Szabó Lilla, a KMN programigazgatója, valamint Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja beszélt a több száz programos rendezvényről.  

Idén augusztus 14-én nyitják meg hivatalosan a Kolozsvári Magyar Napokat. Gergely Balázs úgy véli, egy igazán letisztult nagyrendezvénynek lehetnek részesei mindazok, akik ellátogatnak Kolozsvárra. Hozzátette: „a magunk részéről mindent megtettünk és megteszünk annak érdekében, hogy a közönség élvezhesse az erdélyi csodát, aminek immár 14 éve részesei lehetünk” .

Fotó: Kolozsvári Magyar Napok

Szabó Lilla a jelentősebb programokról és helyszínekről tájékoztatott. Idén is a jól bevált programstruktúrával szervezik meg a rendezvényt, már elkezdték az egyeztetést a partnerszervezetekkel. „Évente 100–150 civil szervezettel, intézménnyel dolgoztunk együtt” – magyarázta.

Többek között a Fogoly utca, a magyar iskolák egy része, a Bánfyy-palota ad helyet a fesztiválnak, ugyanakkor idén a Farkas utca is kiemelt helyszíne lesz a Kolozsvári Magyar Napoknak. A Farkas utca jelenleg is felújítás alatt áll, de „minden jel arra mutat, hogy idén már lehetőség lesz programokat szervezni az utcában, ami a fesztivál szíve-lelke.” Emellett a klasszikus hangversenyeket és koncerteket a megszokott helyeken, a belváros különböző templomaiban tartják meg. A Szent Mihály-templom tornya idén is látogatható lesz. Egyébként jelenleg bárki felmehet a toronyba szerdánként, szombatonként és vasárnaponként, remélik, hogy a KMN ideje alatt ez minden nap megvalósulhat.

Fotó: Vakarcs Lóránd

Természetesen nem maradnak el a gyermekprogramok sem, és idén is megtartják a KMN Donaton futóversenyt, valamint az örömfőzést. „Fontos kiemelni, hogy a KMN kezdő napjainak fontos részét képezik a kiállítások: a Bánffy-palotában szervezik meg Márton Árpád csíkszeredai festőművész, illetve Mohy Sándor festőművész kiállítását, de a Kusztos Endre Képzőművészeti Egyesület is bemutatkozó kiálltással készül. Emellett hangsúlyt fektetnek a Petőfi Sándor-emlékévre is.

Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta, a magyar kormány kiemelten támogatja ezt a rendezvényt, „úgy gondoljuk, hogy a Kárpát-medence legnagyobb és legfontosabb kulturális fesztiváljáról van szó, amely nemcsak az erdélyi magyar közösség, hanem nagyon sok anyaországi számára is fontos.

Fotó: Borsi Balázs

„A tavalyi év a főkonzulátus szempontjából egyfajta új aspektust is adott a KMN tekintetéven, hiszen tavaly a főkonzulátus megnyitotta udvarát a közönség előtt és egyfajta új helyszínként funkcionált. Idén arra készülünk, hogy nagyobb intenzitással vegyünk részt a szervezésben. A könnyűzenei koncertek mellett helyet kapnak a megszokott közéleti és politikai beszélgetések, a sport témát is beemeljük a programba, újabb olimpiai bajnokot hívunk meg a rendezvényre, ugyanakkor arra is készülünk, hogy a kisgyerekes családok számára is berendezzünk egy teret” – emelte ki Grezsa Csaba.

Világsztárok is fellépnek

Gergely Balázs ismertette, a Kolozsvári Magyar Operában tartják a rendezvény nyitógáláját. A főtéri programok kedden kezdődnek a Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozóval. Szerdán, 16-án az Edda nyitja a koncertek sorát, majd csütörtökön a Blahalouisiana, a Budapest Bár lép színpadra. Pénteken Halász Judit gyermekkoncertjén vehetnek részt a magyarnapozók, majd a Magyar rock legendái című műsorral folytatódik az est: Varga Miklós, Kalapács József és Rudán Joe énekelnek. A szombati nap a fiataloké, a Lóci Játszik, illetve a Honeybeast perdíti táncra a résztvevőket.

Vasárnap, augusztus 20-a az államalapítás ünnepe, ennek alkalmából egy olyan produkciót hoznak el Kolozsvárra, ami 35 Grammy-díjjal rendelkezik. Mándoki László, művésznevén Leslie Mandoki zenekara, a Mandoki Soulmates koncertezik.

A beharangozó sajtótájékoztatón – meglepetésvendégként – személyesen is megjelent, világhírű magyar dalszerző, producer, dobos és énekes olyan világklasszis rock- és jazz ikonokkal zenél majd, mint Nick van Eede, Al Di Meola, Mike Stern, Randy Brecker, Till Brönner, Richard Bona, Tony Carey, Deobrat Mishra, Fausto Beccalossi, ezúttal pedig nem hiányozhatnak a fellépők közül Leslie Mandoki magyarországi zenésztársai sem, így a felsoroltakon túl színpadra lép Mahó Andrea és Takáts Tamás is.

A zenész-dalszerző a pályafutása során körbejárta a világot Mandoki Soulmates nevű zenekarával. Ugyanakkor Mándoki László, még ha külföldön is érte el sikereit, sosem szakadt el Magyarországtól. A Magyar képek című albumával egyben képviseli a hazáját, terjeszti a népdalokat és népszerűsíti Bartók Béla munkásságát. Célja, hogy a Bartók Béla által gyűjtött népdalok rockos, a soul, valamint  jazz fusion által  is inspirált kompozícióival a szeretetteljes összetartás fényét gyújtsák meg mindenki otthonában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?